"Mindig szeretnék a könyv végén átadni valami számomra fontos üzenetet"
- Soha nem terveztem, hogy író leszek, mert korábban egy nagyon izgalmas munkám volt, behajtóként dolgoztam tíz éven keresztül. Ahogy mentem fel a ranglétrán úgy lett egyre izgalmasabb, mert egyre inkább megtaláltak az igazi nyomozói ügyek. Nagyon szerettem. De mivel idegileg ez egy elég felőrlő munka volt, amikor gyereket szerettünk volna, kiszálltam. Két évig nagyon lefoglalt a gyermekemmel töltött első időszak, közben még diplomamunkát írtam és nyelvvizsgáztam is, aztán úgy éreztem, hogy megüresedett az életem, kicsit hiányzott az az izgalom az életemből, ami korábban volt. Így kezdtem el saját szórakoztatásomra írni, majd vettem a bátorságot és egy zárt csoportba feltöltöttem a megírt fejezeteket. Ők ösztönöztek, hogy meg kellene próbálnom elküldeni egy kiadóba. Az egyik olvasó javasolta nekem az Álomgyár Kiadót, jelentkeztem hozzájuk és most itt tartunk.
Ez az út egy tanulási folyamat volt számomra, de később az olvasóim bátorítására születtek meg az újabb és újabb történetek. Ugyanakkor rengeteget köszönhetek a szerkesztőmnek, aki nagyon sokat foglalkozott velem. Elmondta (és elmondja), hogyan fejlődhetek, technikákat javasol, de valójában olvasóim adnak erőt ahhoz, hogy újra és újra leüljek a laptop elé és folytassam.
Mi az, ami megihlet írás közben, egy-egy történet szövésekor?
- Hogy hogyan jutnak eszembe a történetek, kacifántos csavarok, karakterek? Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mert néha a leghihetetlenebb dolgokról, mozzanatokról ugrik be egy-egy új sztori. Lehet az egy plakát, egy reklámszöveg, egy elszólás, egy dal, esetleg az életemnek bizonyos pillanatai. Amikor már elkezdek írni, és felveszem a fonalat, nem szokott problémát jelenteni, mit írok, csak az, hogy mikor :-D
A szereplőid igazi belevaló, szerethető karakterek. Ők kizárólag a képzeleted szülöttei vagy valós személyekről mintázod őket?
- Minden történetem a jelenben játszódik, a jelen problémáival foglalkozik. A jelen embere munkálkodik benne, így természetesen mindegyikben ott lakozik a valós elem. Vagy egy feldolgozandó traumát, vagy egy létező karaktert testesítek meg. Gyakran kérdezik tőlem az olvasóim, hogyan találok rá a történetekre, honnan jön az ötlet a háttér felépítéséhez. Én vallom, hogy nem én találok a történetekre, hanem a történetek találnak rám.
Hála istennek megvan az az előnyöm, hogy az olvasóim nem tudják, mely részek származnak a valós életből. Éppen ezért tudok kitárulkozni, hiszen, lehet pont ott a valóság, amit ti fikciónak vélnek. Persze igyekszem ezeket a részeket is kiszínezni, de egy biztos: Egy közeli ismerősöm nem régen kezdte el olvasni a történeteim és úgy fogalmazott: Az olvasóid nem is sejtik, mennyire megismerhetnek téged a könyveiden keresztül. Van benne igazság. Egy író a karakterei jellemében ott lakozik, hiszen az ő lelkéből, elméjéből teremtődnek. Minden történetemben ott van az a bizonyos elem, ami az ihletet adta.
Mit gondolsz, mi szükséges ahhoz, hogy egy könyv igazán sikeres legyen, ezrek, tízezrek olvassák?
- Erre a kérdésre nagyon nehéz felelnem, mert én magam sem gondoltam, hogy ennyi csodálatos embert ismerhetek majd meg ezen az úton. Én azt mondanám az kell, hogy az ember tiszta szívből és alázattal álljon hozzá ehhez a hivatáshoz. Könnyűnek tűnhet írónak lenni, de korántsem az. Eleinte az ember csak a visszajelzésekből táplálkozik, így próbálja eldönteni, van-e keresnivalója ezen a pályán. Jelenleg viszont csak a szívemre hallgatok, és hagyom, hogy vezesse az ujjaimat.
Van kedvenc könyved, karaktered, ami/aki igazán a szívedhez nőtt?
- Ezt a kérdést sosem tartottam fairnek az írókkal szemben. Ez olyan, mintha egy szülőtől megkérdezném, melyik gyerekét szereti jobban. Képtelenség választani. A legtöbb esetben az írónak mindig az éppen aktuális történet a kedvence, amiben éppen benne él. Ez a jelenünk. Inkább úgy fogalmaznék, minden regényemben megvan az a plusz, amiért számomra különlegessé vált.
- A remény hajnala, mert ez volt az első regényem,
- az Eltitkolt múlt, mert a mai napig az olvasóim nagy kedvence.
- Az Elvarratlan szálak, mert ez volt számomra a legnagyobb kihívás. Ez a könyvem igényelte a legtöbb kutatómunkát.
- A Törékeny vonzerő pedig, mert különleges és gyönyörű a borítója, emellett nem elhanyagolható a mondanivalója.
- De az Arcátlan csábító a szívem csücske. Benne van a szívem-lelkem. Ebben a könyvben nemcsak a velem történtek, hanem a mögöttes gondolataim is helyett kaptak, talán ez volt ebben a könyvben a legnehezebb. Kimondani, amit eddig lenyeltem.
Egy-egy történet megírása előtt - ha éppen olyan témát dolgoz fel a könyv - van, hogy kutatómunkát végzel az adott témakörben?
- Muszáj. Nem írhatok le badarságokat! A Törékeny vonzerő volt az első regény, ahol külsős segítséget kellett igénybe vennem. Egy pszichológus nő volt olyan rendes, és segítette a munkámat. Az Elvarratlan szálak pedig egy doktornő éjszakai műszakjait tették izgalmasabbá.
Az októberben megjelent Arcátlan csábítóra is igaz ez. Két szemszögből írtam meg a történetet, ahogy az eddigi regényeimet is, de sosem volt még ennyire nehéz feladatom a karakter formálás során. A behajtó szerep adott volt, de én sosem voltam csaló. Tanulnom kellett, és ehhez segítséget kellett igénybe vennem. Nem akartam csalódást okozni az olvasóimnak, hogy csak egy szemszögből írom meg a történetet, így kerestem olyan személyeket, akik tudtak nekem segíteni, hogy csalóvá váljak. Beszélgettem kihallgató tiszttel, részt vettem olyan tanfolyamon, ahol arra tanítottak meg, hogyan védjem meg magam a csalóktól, milyen eszközöket, módszereket használnak. Ez számomra az írás legélvezetesebb része. Megtanulni olyan dolgokat, melyekhez egyébként nem értek. Imádtam ezt a történetet. A behajtás és a csalás is igen sokrétű, szerteágazó téma, melynek megítélése sohasem egyszerűen fekete vagy fehér. Próbáltam úgy bemutatni, hogy vonzó is lehet az ilyen életforma.
Hogyan szoktál kikapcsolódni írás közben, mi az, ami feltölt?
- A leginkább feltöltődni a családom és a barátaim körében tudok. Semmi sem nyújt olyan feltöltődést, kikapcsolódást, mint egy őszinte mosoly, vagy egy szerető ölelés. Imádom őket, hogy támogatnak. Ha kell a világ végére is elkísérnek, mert én menni akarok. Támogatnak akkor is, amikor nem vagyok önmagam.
Milyen témában, műfajban alkotsz legszívesebben? Van olyan műfaj, amit nem szeretsz, esetleg kihívás lenne benne alkotni?
- Csak azt írom, amihez kedvem van. Szeretem a romantikus történeteket, de azt nem, ha nem történik semmi, éppen ezért szövöm át a történeteimet krimi szállal. Na, azt nagyon élvezem!
Sosem írnék olyat, amit nem szeretnék. Már csak azért sem, mert akkor, abban nem az én gondolataim érzéseim lennének benne. Kényszerűségből születnének, és ezt szerintem az olvasóim is azonnal észrevennék.
Van egy tündéri kislányod, aki biztosan nagyon büszke az édesanyjára. Ő mit szól a népszerűséghez, amit az írás hozott?
- Zsófi boldog és nem vagyok benne egészen biztos, hogy nagy jelentőséget tulajdonít az írásnak. Én az ő szemében első sorban anyuka vagyok, aki imádja őt. Jól is van ez így. Egyszer majd, ha érdekli ez a világ, nem rejtem el előle sem a jó, sem a rossz oldalát. Addig is boldog vagyok, hogy minden nap az ő mosolyával, ölelő karjaival töltődhetek.
Dolgozol most is egy új könyvön? Ha igen, mit lehet tudni róla?
- Egyszerre több könyvön is dolgozom.
A Heather vonzásában könyvem éppen korrektúrázzuk. Szeptember 29.-én lesz a könyvbemutatója, de én már írom a folytatást, miközben agyban már időnként máshol járok, hiszen végzem a kutatómunkát a következő nagy kalandhoz. Ősszel Toszkánába utazom egy új történet kedvéért.
Köszönöm a beszélgetést, további sikereket kívánok! :)
