2019. május 1., szerda

Irodalmi kalandozások a természetben

Manapság egyre népszerűbbek a különböző természetjáró túrák. Vannak kincskereső, ünnephez kapcsolódó és teljesítménytúrák. Ezeket egészíti ki Balogh Tamás geológus, túravezető, aki létrehozta az irodalmi, kulturális túrázás fogalmát.

Az irodalmi geocaching elnevezés Balogh Tamás nevéhez fűződik, aki ezzel egy új kalandtúra típust hozott létre. A geológus igyekszik folyamatosan új útvonalakat, tematikát, távokat kitalálni, ennek kapcsán jött az irodalmi geocaching ötlete. Ez a kifejezés a túra és kultúra párosításából született. Az előre megtervezett útvonalhoz verseket, prózai részleteket választ Tamás, melyeket QR kódokba csomagol. Majd elrejti őket az útvonalon, a túrázókkal pedig megkeresik, közösen felolvassák a talált művet.


A Káli futás idén tavasszal lett kereken tíz éves, amely április 27-én, szombaton már a tizenegyedik alkalommal került megrendezésre. Ilyenkor minden évben az ovisok és a kisiskolások versenyével kezdődik a program, majd a terepen és a falvak közötti aszfalton is várják a futókat és a Nordic Walkingosokat a 8-12-15-21-28 kilométeres távokon.

-         - 2003 őszén vásároltam egy kis nádfedeles házikót Kővágóörsön és aztán a hamarosan megszülető ikreimmel egyre többet jártuk a vidéket, később már a vulkánokat is. A KALAND márkát 2013-ban kezdtem fölépíteni, ennek keretében elkészült a Falusi kalandtúrák honlap, facebook oldal. Iskolás osztályoknak, cégeknek, baráti csapatoknak vezetek túrákat nemcsak a Káli-medencében, hanem a legtöbb hazai hegyvidéken. Bükkben, Mátrában, Pilisben, Gerecsében is. Hidrogeológusként igyekszem mesélni a helyek földrajzáról és földtanáról, egyúttal pedig a térségek históriájáról – ismertette Balogh Tamás geológus.

A túravezető szlogene természet és kultúra. Túráiba e kettőt egyesíti, a részvevők nagy örömére. A túrák mellett 2014 őszén kalandkönyvek írásába kezdett, következő év tavaszán kiadta az első kötetét. Eger és a Bükk, aztán a Káli-medence, Dunakanyar, Dunazug és tavaly mikulásra készült el a Mátra és a Bükk kalandkönyve.

Húsvét vasárnap a Kővágóörs - medence belső - Mindszentkálla - Kopasz-hegy - Szentbékkálla - Fekete-hegy - Köveskál, körülbelül 18 kilométeres útvonalat bejárva Szerb Antal legkedvesebb száz verséből kerestek részleteket majd összeolvasták őket. Eközben a túravezető kertjében szedett citromfű-csalán-rozmaring-kakukkfű teát iszogatták. Egy másik csapattal kis dobozokat keresgéltek, így jutottak fel a Csobánc várromjaihoz, a nap végén pedig a dobozokba rejtett Káli-medence térképrészleteket rakták össze.

A programokat a Falusi Kalandtúrák Egyesület szervezi, amelynek Balogh Tamás hidrogeológus a vezetője.

Nincsenek megjegyzések: