A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házasság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házasság. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 19., szombat

Pfliegel Dóra: Feleséged története

 Pfliegel Dóra kortárs írónőnk 2016-ban publikálta első könyvét az Athenaeum Kiadónál, majd rá két évre, 2018-ban a Feleséged története című történetet. 

Történet egy öröknek hitt házasság szétbombázásáról, megcsalásról, szégyenről, bűnről és bűntudatról. 

Áll a könyv hátlapján az ö összefoglalóból kiragadott lényegi mondanivaló. 

Az emberi sorsok, történetek, kapcsolatok mindig is érdekeltek, így felkaptam a fejem erre a kötetre is. A története azonnal megszólított, olvasásra invitált. 

"És honnan tudjuk, hogy az érzelmeink valósak? Hogy nem csak kiszakadni szeretnénk valamiből? Mi a különbség a vágy és a szerelem között? Szerelemmé mélyülhet-e a vágy, ha bűnben született?
Ez a kötet egy nő története, aki beleunt a házasságba, amelyben egyre inkább eltávolodott a férjétől, elhidegültek egymástól, majd ki-kitekintett a kapcsolatból, végül lelkifurdalása lett a félrelépések miatt, ám belátta, hogy ez nem mehet így tovább. Dédéhez hasonló sztori bármelyikőnkkel megeshet. Jó bizonyíték arra, hogy nem érdemes benn maradni egy olyan kapcsolatban,ahol már nem érezzük nőnek magunkat, nem vagyunk teljesek, nincs meg a tűz.

" Ez a történet mindazoknak szól, akik házasok, de félnek, mert érzik, hogy valami elromlott, erről azonban nem vesznek tudomást. Azoknak is szól, akik már meginogtak, de még nem tudják mit lépjenek. És azoknak is, akik már eldöntötték, de még nem mernek lépni, vagy akik már túl vannak egy váláson."

Az írónő nyers,  határozott, d mégis emberi stílusa nagyon megfogott, mintha egy barátnővel beszélgetnék. A közelmúltban megjelent könyvére ( Tindertojás) nagyon kíváncsi vagyok, hogy mind stílusban, mind előadásmódban hasonlít e a Feleséged történetéhez vagy teljesen különbözik tőle. Mindenesetre érdemes figyelni Pfliegel Dóra munkásságát, mert fontos üzenetet hordoz az írása! 

2019. május 1., szerda

Domenico Starnone: Hurok

A 12 hónap alatt 12 könyv kihívás -melyet Szabados Ági hozott létre -, hívta fel a figyelmem erre a könyvre. Nem egy hétköznapi olvasmány, viszont hétköznapi történetet mesél el. Egy szerelem, család, házasság, kapcsolat történetét, mely az idő során formálódik, hol erre, hol arra változik.

A címben lévő hurok szócskáról biztosan nem asszociáltam volna a jelentésére, jelentőségére. Köze volt ugyan a borítón látható cipőfűzőhöz, ám sokkal mélyebb jelentéssel rendelkezett.




Nem olvastam még csak hasonló stílusú könyvet sem, így elöljáróba csak annyit, hogy hű…

Nagyon tetszett, hogy egy hasonlat/ metafora (kinek, ahogy tetszik) a cím, ami szerintem már alapjáraton egy ütős kezdés.
"Egy gyereknek nem is-is, hanem mindig szüksége van a szüleire!"
A könyv első negyedében a feleség véleményét, érzéseit, gondolatait ismerhettem meg, majd a férj érzései hallatszódtak a sorok közül. Végül a történetet a két gyerek, – immár felnőttként – nézőpontja került a szemem elé. Izgalmas és egyben rendkívüli volt egymás után a különböző nézőpontokat olvasni, egyesével szembesülni a karakterekkel, belső világukkal.

Az olvasás kezdetén rögtön a feleség pártjára álltam, ám miután a történet végére értem meginogtam a döntésem helyességében. Úgy érzem valamilyen szinten mindkét félnek igaza van a tettét illetően, a leírásból pedig kiderül a sokszor hangoztatott, szállóigévé vált kijelentés, hogy a gyerek(ek) szenvedi(k) meg legjobban a rosszul működő házasságot.

Ez az első könyve a szerzőnek, ami megjelent magyarul, de nagyon remélem, hogy nem az utolsó, mert igazán megtetszett a stílusa, téma megközelítése. Egy szó, mint száz, szívesen olvasnék még a tollából.