2025. október 2., csütörtök
Ismerd meg önmagad - azaz ki is a mi belső gyermekünk?
2025. április 6., vasárnap
Gary Chapman - Jennifer Thomas: A bocsánatkérés 5 nyelve
"Emlékezzünk rá, hogy haragot és sértettséget érezni nem bűn! De gyakran megengedjük magunknak, hogy a harag bűnre vigyen."
Minden egyes kapcsolat alapja a megfelelő kommunikáció. Ide tartoznak a munkahelyi viszonyok, a szomszédkapcsolat, a családi viszonyok, a barátokkal való kapcsolat és a párkapcsolat is. Ezek csak a főbb szerepeink, még számos esetben előfordulhat, hogy tudnunk kell beismerni, ha hibáztunk és tudni kell bocsánatot kérni.
Mindannyian más-más mintát hozunk otthonról, másképp vagyunk bekötve, ám szerencsére - ahogy sok minden más is - tanulható a bocsánatkérés. Chapman és Jennifer Thomas kutatást végeztek a témában, majd számos előadást tartottak, magánpraxisokban segítettek párokon a megfelelő kommunikáció elsajátításában.
A kötetből kiderül, hogy sok esetben azon múlik, hogy túl tudunk e lépni egy problémán, hogy mi és a párunk hajlandóak vagyunk bocsánatot kérni vagy sem. Természetesen nem mindegy, mindezt hogyan tesszük. Bocsánatkérést 5 különböző módon és stílusban tehetünk. Sok esetben nem elég a ne haragudj, sajnálom, meg tudsz bocsájtani, hanem érdemes a mivel tehetem jóvá, beismerem, hogy hibáztam téziseket is alkalmazni. Idő, energia, hogy kiderítsük, a párunknak mire van szüksége, milyen bocsánatkérésre vágyik, ám azt kijelenthetjük, hogy érdemes megtanulni, elsajátítani a bocsánatkérés nyelveit, formuláit.
"Az egészséges kapcsolatok nem tökélyt igényelnek, hanem azt, hogy a hibáinkat megfelelő módon kezeljük."
"Bocsánatot kérni annyit tesz, mint beismerni, hogy tévedtünk, és ez az, amit nem szeretünk megtenni. Sebezhetővé válunk általa, mert valamit kérünk – megbocsátást –, amit csak a másik ember tud számunkra megadni, és vissza is utasíthat minket."
Abban talán megegyezhetünk, hogy sok esetben nehéz bocsánatot kérni, nehezünkre esik beismerni, ha hibáztunk. Ráadásul ilyenkor ki vagyunk szolgáltatva a másik személynek, hiszen vagy megbocsájt vagy nem. Lutri az egész, sőt, kész bizonytalanság. Félünk a visszautasítástól, attól, hogy bármit mondunk is, a tettünk, szavunk már tüske marad a másik szemében. Ám, ha a kölcsönös tisztelet, szeretet megvan a kapcsolatban, akkor tudunk fejlődni, tanulni. El tudjuk sajátítani nem csak a szeretetnyelvet, de a bocsánatkérés nyelvét is. Az a legjobb, ha rögtön bocsánatot kérünk, beismerjük és felvállaljuk tettünket, ahogy kiderül, hogy megbántottuk vele a másikat.
A bocsánatkérés 5 nyelve:
Különböző személyek révén van, amit az egyikőnk könnyedén kezel vagy szinte meg sem hall, míg a másiknak rosszul esik, őrlődik rajta. Fontos tudatosítani, hogy egyik megélési mód sem rosszabb vagy jobb a másiknál, csupán másmilyen. Ezen az elfogadás, a másik mélyebb megismerése, a folytonos kommunikáció, s szükség esetén a témát feldolgozó szakirodalom megismerése, olvasása segíthet. Szükség esetén érdemes terapeuta segítségét is igénybe venni, ha elfajulna a helyzet vagy folyamatosan ismétlődne a rossz minta.
A könyvet ajánlom mindazoknak, akiknek nehézsége adódik a bocsánatkéréssel, fogadással vagy éppen csak érdeklődik a téma iránt. Bármelyik legyen igaz, a kötet mindenképp hasznosítható információkkal látja el az olvasót.
2025. március 20., csütörtök
Limpár Imre: A siker tervezhető
A praktikus tudás lélektani könyve
Limpár Imre nevével először még évekkel ezelőtt, Keszthelyen találkoztam, amikor előadást tartott az időgazdálkodásról. Már akkor szimpatikus volt a szakember, az előadásmódja, s természetesen a téma is igen fontos számomra, amit akkor hozott. Majd később a Duna tv Családi kör című adásában volt vendég számos alkalommal. A napokban pedig szembejött velem A siker tervezhető című kötete, mely mindössze 254 oldal, ám annál tartalmasabb.
„Hiszem, hogy mindig van másik út, hogy mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk, s pont ezért lehetséges a változás.”
"Két nagy lelki főbűn biztos van: az egyik a panaszkodás, a másik a magyarázkodás. Sorsok ezrei, ha nem tízezrei kerülnek vakvágányra e két szokás miatt, mellyel egyébként is csak ideig-óráig odázhatjuk el az elkerülhetetlent: a felelősséget előbb-utóbb vállalni kell életünkért."
2025. március 12., szerda
Gary Chapman: Egymásra hangolva
Öt szeretetnyelv a házasságban
"Két nagyon különböző ember is megtanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat egymásból. Ez a szeretet jutalma."
"Ne essünk abba a tévedésbe, hogy azt feltételezzük, ami számunkra kellemes, az bizonyára mások számára is az."
Ahogy a címben is olvashatjuk, 5 szeretetnyelvet különböztetünk meg. Ezek az elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek és a testi érintés. Mind mind kifejezi a másik iránti szeretetet, ám különbözőképpen. Szimpatikus volt, hogy a szerző számos példát hozott arra, amikor még más-más szeretetnyelvet használtak a pár tagja, majd amikor már egymás szeretetnyelvét beszélték. Így mi, olvasók is könnyen beleképzelhetjük magunkat az adott szeretetnyelvet beszélő fél helyébe.
Eleinte rendkívül nehéz odafigyelni a másikra, ráhangolódni, hogy neki mi esne jól. Gary Chapman segít, hogy tudjuk úgy szeretni a párunkat, ahogyan az neki jól esne. Úgy gondolom ez kifejezetten fontos ahhoz, hogy hosszútávon jól működhessen egy párkapcsolat.
Majd a kötet végén lévő férjeknek és feleségeknek ( vagy "csupán" párkapcsolatban élőknek) szóló tesztre külön felhívnám a figyelmet. Kitöltöttem én is, el is gondolkodtatott azzal kapcsolatban, mi az ami igazán jól esik, minek is örülnék a mindennapokban.
Mindenképpen ajánlom ezt az újabb olvasmányt Chapman-től, bőven akad benne jó tanács, segítő mondat.
2024. november 7., csütörtök
Végh-Fodor Mónika: Mesetréning
31 napos önismereti program
2024. október 12., szombat
Szabó-Bartha Anett: Sémakémia
Miért éppen vele? Miért éppen így? Párválasztásunk és párkapcsolataink rejtett dinamikái
"Minden emberi problémára igaz, így a párkapcsolati nehézségekről is elmondható, hogy azoknak nem okuk, hanem történetük van."
2024. augusztus 7., szerda
Stéphane Garnier: Hogyan éljünk úgy, mint a kis herceg
Szabadon, álmodozva, rácsodálkozva, költőien, elbűvölően, őszintén, kedvesen...
2024. július 16., kedd
Boldizsár Ildikó: Meseterápia
Mesék a gyógyításban és a mindennapokban
Boldizsár Ildikóval 2011-ben találkoztam személyesen, amikor egy könyvtári olvasópályázat eredményeként ellátogattunk Palóznakra, az akkori Meseterápiás Központba. Hatalmas élmény volt megismerni a meseterápiát, Ildikó módszerét, a hely varázsát.
"A meseterápiát azért nevezem a lélekgyógyászat homeopátiájának, mert nagyon finom, szelíd, érzékeny módszer: egy mesei szimbólumból mindig épp csak annyi nyílik meg a mesehallgató számára, amennyit lelkileg képes elviselni."
A mesék mindig is közel álltak hozzám. Felnőttként is szívesen olvasok, hallgatok vagy éppen nézek meséket. Ennélfogva a mese, mint terápia is nagyon érdekel. Ráadásul ebből a témából szeretném írni a szakdolgozatomat is. Ennélfogva különösen odafigyelek, mi jelenik meg meseterápia címszó alatt.
A kötet számos érdekességet, hasznos információt tartalmaz a meseterápiát illetően. Kiderül, hogy eredetileg felnőtteknek íródtak a mesék, s akár munka közben egymásnak mesélték őket, így szájról-szájra is terjedt. A mesének közösségteremtő ereje volt, ami talán napjainkban kezd újra megjelenni.
Boldizsár Ildikó részletesen ír az általa létrehozott Metamorphosis Meseterápiás Módszerről, melyhez számos mesét, szakirodalmat használt fel.
Minden mese más-más élethelyzeti elakadásban tud segíteni. Sőt egy adott mese sem ugyanazt jelenti két különböző embernek, hiszen mindenki mást lát benne, máshol látja saját magát a mesében. Fontos az is, hogy a terapeuta a mese kapcsán milyen kérdéseket tesz fel az adott személynek. Többek között ez függ attól is, hogy milyen problémát szeretne megoldani az illető.
A mesék gyógyító hatásáról már vannak feljegyzések, van szakirodalom. Kórházakban betegeknél sokat jelenthet a meseolvasás. Hozzájárulhat a gyógyulási folyamathoz.
A mesékben fontos szerepe van a segítőknek, a férfi/női karaktereknek, fordulatoknak. Ők szorult, nehéz helyzetben a főhős mellett vannak, ám valójában a főszereplő egyedül oldja meg a dolgokat, hiszen a mesét hallgatva rájövünk, hogy ezek a segítők a saját belső tulajdonságaink, erényeink, melyek szükséghelyzetben előjönnek, s támaszkodhatunk rájuk.
A mese nem csak gyógyít, de általa jobban megismerhetjük, megérthetjük saját viselkedésünket is. Így bőven nevezhetjük önismereti eszköznek is.
2024. július 10., szerda
Anne Cathrine Bomann: Kék
„Miféle ember az, aki nem érez semmit?”
Anne Cathrine Bomann dán szerző, akinek a Kék a második regénye. Agathe című első regénye 2019-ben jelent meg hazánkban. Az első könyv szintén filozófiai, pszichológiai kérdéseket járt körbe, ahogy a Kék is.
A borító rögtön megtetszett, ahogy megláttam. Letisztult, virágos, visszafogott. Nem is néztem utána, miről is szól ez a kötet, hanem az Agathe után bíztam az írónőben, hogy ez a könyv is hozza a megszokott színvonalat. S ez így is lett.
Külön érdekesség, hogy a közelmúltban vesztettem el egy szerettemet, így jobban megérintett a téma, mintha máskor olvasnám, olvastam volna. Úgy gondolom, okkal került most a kezembe, dolgom volt vele.
"Ő maga lett a börtön, amiről azt hitte, hogy a szorongás? Honnan tudja az ember, mi micsoda?"
"– Tényleg helyénvaló – néz Anna Thorstentől Shadira, majd vissza –, hogy még a gyászunkból, az egyik legalapvetőbb emberi jellemzőnkből is betegséget kreálunk? Ez esetben nem a gyászolókkal van baj, hanem a világgal."
A történet közel 10 évvel ezelőtt egy Elizabeth nevű édesanyával kezdődik, aki elveszíti a gyermekét, majd ennek hatására az elhúzódó gyászzavar kezelésére egy gyógyszert kezd kifejleszteni. Majd a jelenben folytatódik, ahol megismerhetünk két pszichológia mesterszakos lányt, Shadit és Annát, akik a gyászfolyamatról, s a gyógyszer hatásáról írják a szakdolgozatukat. Eleinte mindketten más-más nézőpontot képviselnek a gyógyszer hasznosságát illetően, majd, ahogy jobban megismerik egymást és a gyászgyógyszer tesztalanyainak eredményeit, megváltozik a véleményük. Kiderül az is, hogy nem véletlen választották az adott témát, hanem valamilyen formában mindketten érintettek benne. Miközben tart az írás, kutatás folyamata, addig megismerjük Anna és Shadi élethelyzetét, közelmúltját is. Ezáltal jobban megismerjük a személyiségüket, elfogadhatóbbá válik a néhol különcnek tűnő viselkedésük.
Összességében egy nagyon informatív és egyben elgondolkodtató történetet kaptam, melyben előfordulnak valós elemek is.
Hosszan elgondolkodtam a gyászzavar gyógyszeres terápiáján. Úgy gondolom, hogy ahány ember, annyiféleképp éljük meg a gyászfolyamatot. Nem érzem relevánsnak, hogy gyógyszeres beavatkozással elnyomjuk, megszüntessük az érzéseinket, legyen az fájó vagy örömteli. Inkább tanuljunk meg együtt élni a veszteséggel, - akár pszichológus, szakember segítségével - mint, hogy üres bábokká, érzéketlenekké váljunk. Fontos, hogy ilyen helyzetben tudjunk segítséget kérni, elfogadni, ha kell egyedül lenni, de nem gyökerestől megváltozni!
Anne Cathrine Bomann-nak köszönet, hogy ismét több lettem a könyve által! Remélem a közeljövőben újabb sokakat érintő kérdést jár körül a következő regényében.
2024. június 25., kedd
Csirmaz Luca: Mintatörés
Egészen eddig ismeretlen volt számomra Csirmaz Luca pszichológus neve. Köszönet Szabados Áginak és a Libertine Kiadónak, hogy kiadták a Mintatörés című könyvet.
"Annyiféleképp fájhat.És annyiféleképp lehet elfelejteni,hogy sehogy sem kellene,hogy fájjon."
Számos arc körvonalazódik a borítón, melyek összességében egy törött képet ábrázolnak. Tetszik, hogy még a cím elrendezése is asszociál a szavak jelentésével, hiszen négy sorban, tördezetten helyezkednek el a borítón.
Szimpatikus a kötetben, hogy megjelennek a szerző saját gondolatai, érzésvilága, versei. Mindezekkel még élőbbé válik a kötet. Nincs az az érzés, hogy egy pszichológussal, egy idegennel beszélgetünk, hanem egy olyan szakemberrel, aki ugyanazokon megy keresztül, mint mi, s ezeket meg is meri mutatni.
"Nem mindig tűnik fel, ha kihúzzák a lábunk alól a talajt. A talajvesztés történhet szép lassan, hogy csak visszatekintve tűnjön fel, mekkora volt a gond."
Az önsegítő könyvet a szerző, pszichológus 9 különböző fejezetre osztotta fel, melyek az alábbiak:
- Mindig más hiányzik
- Mi ez a kötelék? Póráz vagy köldökzsinór?
- Nem tudlak megmenteni
- Kezünkbe venni a sorsunkat
- Ahhoz, hogy el tudjalak engedni, előbb biztosan kell tartanod
- A szégyentől az önelfogadásig
- Van élet a szenvedés után?
- Inkább veszítelek el téged, mint önmagamat
- Ha nem illesz bele a világba, keresd meg, hogyan illik a világ beléd
A kötet irodalmi stílusban íródott, irodalmi szövegekkel támasztja alá a szerző a szakmai tartalmat. Megtörtént eseteken keresztül ismerhetjük meg többek között a kötődési típusokat, az érzelmi magány jelenségét, s azt, hogyan lehet megtörni az otthonról hozott rossz mintát.
Talán napjainkban már kevésbé ciki, kezd elfogadottá válni a pszichológushoz járás. A pszichoterápia egyáltalán nem ördögtől való, sőt mindkét fél okulhat, tanulhat belőle. A pszichológus szakember és a páciens is. Csirmaz Luca felfedi nála hogy néz ki egy-egy alkalom, s hogyan vezeti végig a folyamaton az adott személyt. Tetszik az a szemléletmód, hozzáállás, ahogy megvilágít, bemutat egy-egy témát, melynek ismerete nélkülözhetetlen az önismeret, önfejlesztés szempontjából.
Érdemes elolvasni a kötetet, a szerző egy teljesen új oldalról közelíti meg a kötődés kérdéskörét, majd megmutatja, hogyan lehet elmagányosodni egy családban gyermekként vagy felnőttként egy párkapcsolatban.
2024. május 29., szerda
Verena Kast: A jó barátnő
Mi fűzi össze és mi tartja életben a nők barátságát?
"Az elhatárolódás nemcsak a kapcsolatigénnyel és annak kielégítésével függhet össze, nemcsak azzal, hogy segítünk a másiknak és mindig ott vagyunk, ha szüksége van ránk, hanem azzal is, ha valamiben eltér a véleményünk."
2024. május 6., hétfő
Arthur C. Brooks - Oprah Winfrey: Úgy élj, ahogy élni akarsz
Módszer és tudományos alap a boldogabb mindennapokhoz
"[…] ha boldogabbak akarunk lenni, el kell fogadnunk a boldogtalanságot is, és meg kell értenünk, hogy az nem akadályozza a boldogságunkat."
„Ha olyan karriert akarsz építeni, amelyik boldogabbá tesz, ahhoz ismerned kell önmagadat.”
Szimpatikus volt az is, hogy mind a két szerző gondolatai külön-külön megjelentek, s megosztották tapasztalataikat, eredményeiket a boldogság témájában. Így nem csak egy oldalról olvashatunk véleményt, hanem kétfelől is. Ráadásul plusz jó, hogy mindkét szerző más-más közegből jön, így teljesen más nézőpontból közelítik meg a boldogságot, másképp tapasztaltak meg helyzeteket, de mégis a lényeg közös bennük. Hasonlóan gondolkodnak a boldogságról, annak eléréséről, s megtartásáról.
"Az érzelmeid csupán jelek, És te döntöd el, miként reagálsz rájuk. Az érzelem kopogtatás a válladon, az oldaladba mélyesztett könyök. Hogy mit teszel vele, az csak rajtad múlik."
Összességében hasznos, informatív olvasmány volt, sok jó ötletet merítettem belőle. Az útmutatásokat igyekszem alkalmazni, s elsajátítani a boldogabb élethez szükséges szemléletet. Azt fontos még kiemelni, hogy minden nap alapos odafigyeléssel, tudatossággal tehetünk lépéseket a boldogabbá válás felé. Nem elég, ha néha-néha úgy teszünk mintha minden hű de jó lenne.
Úgy élj, ahogy élni akarsz, ne pedig úgy, ahogy a társadalom elvárná!
2024. április 24., szerda
Almási Kitti: Elvarratlan szálak
"Hihetetlenül felszabadító az, ha merünk nem az elvártnak megfelelőek lenni, nem feszít a megfelelés kényszere."
"El kell tudnunk fogadni, ha a másik nem éppen megértően és kedvesen tudja fogadni a kezdeményezésünket, hanem előfordulhat, hogy zaklatottan, dühösen vagy érzéketlenül reagál ránk, mert nincs abban az állapotban, hogy belásson dolgokat.…"
"Ha arra utalnak a jelek, hogy neheztel ránk (noha nem akartuk megbántani), akkor azt el kell fogadnunk, nem kérdőjelezhetjük meg az ő érzelmi állapotát. Fontos azt tudatosítanunk, hogy az esetlegesen bántó szavai az aktuálisan megélt intenzív érzéseit jelzik (amit neki is joga van kifejezni), és nem feltétlenül a kapcsolatunkról szólnak."
Múltbeli sérelme úgy gondolom, mindenkinek, de legalábbis a legtöbb embernek van. Almási Kitti klinikai szakpszichológus ebben a könyvben rávilágít, hogyan tudjuk jól kezelni őket, hogy a jelenben, jövőben ne maradjon tüskeként bennünk. Választ kapunk többek között arra a kérdésre, hogy hogyan nézhetünk szembe azzal a fájdalommal, amit magunkban hordoztunk. Ez lehet olyan fájdalom, amit mi okoztunk vagy éppen, amit nekünk okoztak.
Jobb lezárni a kétes szituációkat, hogy ne őröljön minket tovább, ám ez nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre hangzik. Elvarratlan, lezáratlan esemény, konfliktus évekkel később is képes felőrölni a mindennapjainkat, képes frusztrációk okozni. A lezáratlan helyzetek negatív hatással vannak az egészségünkre, énképünkre, kapcsolatainkra. Ráadásul még a hangulatunkra is erőteljesen rányomja a bélyeget.
Almási Kitti útmutatót ad ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a nehézségeinkkel, legyőzzük a félelmeinket és elvarrjuk azokat a bizonyos szálakat.
2024. március 5., kedd
Singer Magdolna: Gyászkísérés
Együtt a bánat és a feldolgozás útján
"Úgy tűnik nekem, van olyan az életben, amikor az őrület a normális válaszreakció a minket ért csapásra."
Ahogy a fenti idézet mutatja, van olyan élethelyzet, amikor az őrület elfogadható és nem számít deviáns viselkedésnek. Sok esetben nem merjük megélni, kimutatni a gyászunkat, mert félünk attól, hogy elítélnek, megszólnak érte. Ennek igaz az ellenkezője is, amikor valaki hétköznapian, "normálisan" viselkedik egy hozzá közel álló személy elvesztése után.
A könyvből világossá vált számomra is, hogy nincs olyan, hogy valaki jól vagy rosszul gyászol. Inkább a tartama és a mélysége, ami nem mindegy. Van, amikor már egészségtelen szint alá megy. Ekkor érdemes, kell segítségért folyamodni. A legjobb, ha az érintett személy saját maga keres fel szakembert, nem pedig úgy szerzik neki a terápiát az aggódó ismerősök, rokonok.
A szakember főként akkor tud segíteni, ha a páciens, ügyfél hajlandó megnyílni neki és elhiszi, hogy ettől jobb lesz neki.
A gyászolóval szemben a legfontosabb a türelem és az értő figyelem, hallgatás. Ennek mikéntjére is számos példát hoz Singer Magdolna a kötetben. Éreztetni kell a személlyel, hogy ő a fontos, csak rá figyel, koncentrál a másik. Itt megjelenik Rogers személyközpontú szemlélete, mely teret ad a gyászoló fájdalmának kibontakozásában mindenféle közbeszólás nélkül.
A kötet végén a szerző remek filmeket, további irodalmat, szakirodalmat ajánl a témával kapcsolatban, amiből az érdeklődő vagy gyászoló szemezgethet.
2024. január 21., vasárnap
Piczkó Katalin: Szeretetkert
Milyen jövő vár a párkapcsolatunkra?
Ezt a könyvet karácsonyra kaptam, s szinte azonnal neki is álltam az olvasásnak.
A borítón egy egybefonódó nő és egy férfi alakja látható egy kert, lugas előtt.
Jelképezik a címet. Azaz a szeretetet, a kerttel a háttérben.
A kötet 2021-ben jelent meg a Kulcslyuk Kiadónál. A kiadó polcain számos értékes pszichológiai, önismereti írás található, melyek között érdemes szemezgetni.
A szerző részletesen leírja, elénk tárja, hogyan lehetünk szeretetben önmagunkkal és egymással. Amint elértük ezt az állapotot utána nagyon kell vigyáznunk ennek törékenységére.
"Az adott korszakok tanulási folyamata gyakran kríziseken át zajlik."
Ezt a könyvből kiragadott gondolatot érdemes megjegyezni, észben tartani. Az egész kapcsolatunk egy tanulási folyamat, azzal a különbséggel, hogy hol tartunk benne. Konfliktusokon, kríziseken keresztül vezet ez az időszak, főként a kapcsolat eleje. Ezekre a megoldandó nehézségekre szükség van ahhoz, hogy egy egészséges, boldog és működőképes kapcsolat "lakói" legyünk. Érdemes gyakorolni az önismeretet, a türelmet, a saját és a másik reakcióit, hogy megtanuljunk jól, nem bántóan kommunikálni egy-egy nézeteltérés kapcsán. A meg nem értés esetén, ha a szeretet, szerelem fenn áll, akkor ne egyből a párkapcsolatot adjuk fel, csak amiatt, mert nem úgy megy éppen, ahogy mi szeretnénk, hanem közösen dolgozzunk rajta.
2023. október 18., szerda
Hogyan látják a pszichológusok a kis herceget?
Tanulságos életleckék felnőtteknek
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”
2023. szeptember 1., péntek
Csernus Imre - Kádár Annamária - Pál Ferenc - Popper Péter: Sors és önismeret
Belső erőforrásaink felfedezése
A mai, egyik napról a másikra változó, változékony, bizonytalan világban talán még fontosabb is, mint korábban, hogy tisztában legyünk önmagunkkal, megfelelő önismerettel rendelkezzünk. Emellett nélkülözhetetlen, hogy nehéz helyzetben is álljuk a sarat, ha mélyen vagyunk, akkor se zuhanjunk magunkba, hanem tudjuk, hogy lesz ez sokkal jobb is, hiszen az érték bennünk van, nem rajtunk kívül és nem a környezetünktől függ az értékünk.
"[…] akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van […]"
2023. augusztus 13., vasárnap
Szondy Máté: Mi lesz, ha...?!
Útmutató a hatékony szorongáskezeléshez
2023. augusztus 6., vasárnap
Nick Trenton: Az önterápia művészete
Útmutató a fejlődéshez, az öntudatra ébredéshez és érzelmeid megértéséhez
2023. július 16., vasárnap
Nagy Henriett: Lehetnénk-e boldogabbak?
Tények és történetek a pozitív pszichológia világából
A szerző, Dr. Nagy Henriett klinikai szakpszichológus, egyetemi oktató, szakember körbejárta, mégis mitől és hogyan lehetnénk boldogabbak. Egyáltalán a boldogság a cél vagy maga az út? Úgy gondolom, sokkal jobb, örömtelibb, ha már maga az út is boldogsággal tölt el minket, nem kifáradva, keserűen jutunk el a kitűzött célig.
"Pozitív kapcsolati jellemző például, ha a társak rendszeresen megosztják egymással, ami velük történt, és őszintén örülnek egymás sikereinek. Ha együtt tudunk örülni a másikkal, az a hála, a bizalom és az összetartozás érzését erősíti, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a két fél szívesen töltsön egymással időt. A közös programok pedig olyan élményekkel tölthetnek fel, amelyektől egyre közelebb érzik magukat egymáshoz, így válik mind fontosabbá a másik és a párkapcsolat."