Sissel-Jo Gazan: Fehér virágok

Szorgalmi időszak lévén gyűlnek a kötelező olvasmányok a polcomon. A szárazabb hangvételi, szakmai írások mellett szüksége volt a lelkemnek egy kis feltöltő könyvélményre is. Így esett a választás a dán szerző, Sissel-Jo Gazan 2021-ben megjelent Fehér virágok című írására.

Korábban már olvastam az írónőtől (lásd: A dinoszaurusz tolla), így tudtam, hogy milyen stílusra számíthatok. 

Elöljáróban a borítóról szeretnék említést tenni. A színes borító mérgező és védett növényeket egyaránt ábrázol, középpontban pedig egy elefánt feje kivehető a képen. A színek párhuzamban vannak a címmel, hiszen csupa fehér betűkkel láthatjuk a Fehér virágok feliratot, utalnak egymásra.

"Az ember a családja kezét engedi el utoljára."

"A világ legjobb művészei a világ legősibb vásznára rajzolnak – mutatott a karjára. – A bőrre."

E két idézet ízelítőt ad abból, hogy mi az, ami fontos és központi szerepet játszik a történetben. A történetben szereplő család életében rendkívül fontos a tetoválás, míg a család, az összetartozás, felelősségvállalás, segítés is folyamatosan jelen van. Mindemellett megjelenik a gyermekbántalmazás, erőszak, pedofília vonal, ami erősen meghatározza a kötet thriller, krimi jellegét.

Összességében a történetvezetés zseniális. Azok, akik olvasták A dinoszaurusz tolla vagy a Tintagomba című könyveit a szerzőnek, tudják, miről beszélek.

Eddig ez a második olvasmányom az írónőtől, de a hiányzó Tintagombát is szeretném pótolni.

Rendkívül alaposan mutatja be a szerző a helyszínt, a cselekményt fokozatosan bontja ki az olvasó előtt.

Különleges családregény a Fehér virágok, s egyben bűnügyi krimi/thriller is egyben. A helyi növények részletes bemutatása különösen tetszett. Emellett izgalmas, s néhol elszomorító volt szembesülni a család múltjával, történetével. Maga a cselekmény egy eltűnt lányt állít középpontba, aki körül meglehetősen sok a homályos részlet. Majd hamar rátér az írónő a család életére, kapcsolataira a szigeten.

Rengeteg a rejtély, a bűnös, gyanús ügy, titokzatos karakter. Ezek mind-mind fenntartották az érdeklődésemet. Egyedül azt sajnálom, hogy az eltűnt lány rejtélye szinte teljesen homályban maradt. Megtudjuk, mi történt vele, de, miért és hogyan, azt nem igazán. Ezt az egyet hiányoltam a történetből, egyébként elégedett voltam vele.

Colleen Hoover: It Ends with Us - Velünk véget ér

Colleen Hoover írónőt, stílusát a Maybe Someday - Egy nap talán című regényével szerettem meg. Akkor eldöntöttem, hogy elolvasom az összes könyvét, ha időbe telik is. Sajátos szerethető stílusa közel hozza a karaktereket az olvasóhoz, mintha mi is a történet világához tartoznánk. Számos könyvet, sorozatot tudhat maga mögött, nem kis népszerűségnek örvendve.

"Minden egyes eset tovább feszíti a határt. Minden egyes alkalommal, amikor úgy döntesz, hogy maradsz, megnehezíted, hogy legközelebb kilépj. Végül aztán teljesen szem elől téveszted a határokat…"

A Velünk véget ér című kötet valós, megtörtént eseten alapszik. Az írónő saját élettapasztalatát, történetét helyezte bele ebbe a regénybe. Egy családon belüli erőszak története tárul elénk, majd megjelenik a sors továbbörökítése, hiszen a főszereplő egy bántalmazó - lelkileg sérült - férfi felesége lesz. Így viszi tovább a családi mintát, amiben a férfi bántalmazza a nőt, a feleségét. Gyermekkorában ennek volt szemtanúja Lily, hogy apja ütlegeli, sokszor megerőszakolja az anyját. Ennek ellenére egy egészséges, sikeres felnőtt lesz belőle, azt leszámítva, hogy a nem megfelelő emberbe szeret bele. Ezt bonyolítja, hogy felbukkan első szerelme, Atlas, aki annak idején felforgatta az életét. Mély nyomot hagyott benne, mondhatni, hogy kölcsönösen megmentették egymást egy kis időbeli különbséggel. 

"[…] bizonyos kockázatokat egyszerűen nem éri meg vállalni. Főleg, ha ezzel a kockázatvállalással a múltban már pórul jártunk."

Félve, izgatottan faltam az oldalakat, drukkoltam Lily-nek, hogy ne járjon úgy, mint az édesanyja, hanem sikerüljön kilépnie a bántalmazó, ártó kapcsolatból. Lily-nek nagy szerencséje, hogy támogató, segítő barátok veszik körül, akik segítő szándékkal vannak iránta. 

A történetvezetés hibátlan, alig tudtam letenni a könyvet, teljesen beszippantott, drukkoltam, hogy Lily tudjon jól dönteni, hiszen, ha igazán szeretünk valakit nehéz nemet mondani neki akkor is, ha bánt minket. 

Gyönyörű, de fájdalmas olvasmány volt, mely úgy gondolom, bármelyikőnkkel megtörténhet. Érdemes elolvasni, tanulságos, elgondolkodtató történet. Alig várom, hogy olvashassam a folytatását. 

Alice Walker: Bíborszín

Nagyon sok jót olvastam már korábban erről a kötetről, a történet fontosságáról, mélységéről. Ráadásul Emma Watson szerint a világirodalom 10 legfontosabb nőregényeinek egyike, ami szintén plusz pont, hogy el akarjam olvasni. 

Mindemellett mindig is érdekeltek a mély, lélektani, igaz történeten alapuló könyvek. Így a napokban végre rászántam magam és alaposan elmélyedtem Celie történetébe. A cselekmény néhol már szinte könnyeket csalt a szemembe, a megrázó, embertelen, meghökkentő tartalmak pedig együttérzést váltottak ki belőlem a főszereplő, majd annak húga iránt. 

"Ó, Celie, igenis vannak színesbőrű emberek a világban, akik akarják, hogy okosodjunk! Akik akarják, hogy fölemelkedjünk és meglássuk a fényt!"

Ez a könyv bebizonyítja, hogy mekkora ereje van a szeretetnek és mi is az igazi szabadság. A női szereplőknek, de főként  a főszereplőnek, Celie-nek meglehetősen nehéz a sorsa, mintha verné az Isten is, miközben ő hősiesen kitart, nem adja fel. A húga iránti szeretete élteti, ad neki reményt minden nap a kegyetlenségek közepette. Majd megjelenik egy határozott fellépésű, önálló fekete nő, aki megmutatja neki, milyen is az, amikor nem a férfi uralkodik a nő felett és milyen, amikor valóban, igazán törődnek a másikkal. 

Ahogy azt a történet is bemutatja, hitre, fogódzóra, támaszra szüksége van minden embernek. Ezt nevezhetjük Istennek, önmagunknak, a szeretetnek, reménynek, aminek csak szeretnénk. A hit segít elviselni a nehézségeket, kihívásokat, így a felhők mögül egyszer csak előbújik a Nap. 

Az egyik szereplő találóan fejezi ki magát, amikor azt mondja, hogy Isten velünk születik, ő nem képkiállítás, nem férfi vagy nő, nem kell valahogyan kinéznie. Milyen igaza van, hiszen Istenben hinni kell, nem pedig elképzelni ilyen olyan alakban. Olyan ez alapján, mintha mindannyiunkban lenne egy kis Isten, akivel beszélgethetünk, tanácskozhatunk. 

A regény ugyan nem a rabszolgaság idejében játszódik, mégis fellehető a történetben. A feketéket, a fekete nőket alacsonyabb rendűnek ábrázolja a fehéreknél. Erősen megjelenik az elnyomás, a férfiuralom. Főhősünk rendkívül nagy hátrányban szenved. Fekete, szegény és csúnya is ráadásul. Úgy bánnak vele, mint az állattal. Adják, veszik, majd használják kényükre-kedvükre zokszó nélkül. Elkeserítő, hogy mi folyik ebben a világban, ami elénk tárul. A baj az, hogy mindez nem áll távol a valóságtól. 

Érdekesség még a történetben a társadalomkritika mellett, hogy egy-egy képben feltűnik Celie szexuális beállítottsága is az egyik női karakter kapcsán. Ám a főszereplő nem tudja meghatározni, hogy mit is érez pontosan. Azt tudja, hogy a férfiakhoz nem vonzódik, amihez persze hozzájárulhatott az is, ahogy bántak vele. 

Összességében egy mély, erős lélegzetvételű regényt kaptam, ami örök nyomot hagy bennem. Újdonság volt számomra, hogy film is létezik a könyvből, amit ráadásul Steven Spielberg vitt vászonra. A levélregény fő üzenete, hogy SOHA NE ADD FEL! Bármi történjék is, tarts ki, higgy, remélj szüntelen, hiszen így még felvirradhat egy új nap hajnala.