2019. július 28., vasárnap

Klasszikusok új köntösbe bújtatva

Egyre elterjedtebb, hogy eddig kevésbé ismert, feltörekvő zenekarok ismert számok feldolgozásával rukkolnak elő. Kilenc éve így tett a tapolcai gyökerekkel rendelkező Rock-inger zenekar is. Karrierjük a sok közös munkának, befektetett időnek, energiának köszönhetően egyre inkább felfelé ível. A mai fiatalok közül sokan előbb ismernek meg és szeretnek bele egy feldolgozásba, mint az eredeti dalba.


A Rock-inger zenekar 2010-ben alakult, ám a tagok előtte is együtt zenéltek. A mostani formáció előtt teljesen más zenei stílusban, - más névvel - kemény metál dalokat adtak elő, melyek saját szerzemények voltak. A kezdeti időkben Inferno, később Diablura néven futott a csapat. A korábbi együttesekkel is nagy sikereket értek el, tehetségkutatókat nyertek meg, folyamatosan felléptek egy-egy eseményen.

-           - Úgy éreztük, kicsit hálátlan volt, nem volt meg az a közösség, akinek át akartuk adni a dalokat. A Rock-inger zenekar úgy jött létre, hogy kilenc éve annál a cégnél, ahol az énekessel, Dzsimi-vel együtt dolgozom, felkért minket a szervező, hogy játszanánk e egy karácsonyi rendezvényen. Az eseményen voltak idősebb emberek is, így a metál stílusú dalaink mellé feldolgoztunk klasszikus magyar slágereket. Végül akkora sikerünk lett az új köntösbe bújtatott kedvencekkel, hogy tudtuk ez lesz az irányvonal, amit folytatnunk kell – emlékezett vissza Horváth Ferenc, Franky az együttes dobosa.

Jelenleg négy taggal, Nagy Imre, Dzsimi, énekes, Fekete István, Pittu, szólógitáros, Bella András, Andriska basszusgitáros és Horváth Ferenc, Franky dobos közreműködésével üzemel a zenekar. Az összhang, a zenei hangzás minőségéhez sokat hozzá tesz a közös zenei múlt, amely húsz évre visszanyúlik. A csapat első fellépése Tapolcán volt, ami röpke órák alatt teltházas előadássá bővült. Már ez a koncert akkora energiát, löketet adott a tagoknak, aminek hála igazán belevetették magukat a zenei életbe. A váltás 2010-ben történt, amikor saját dalokról feldolgozásokra váltott a zenekar. Ekkor háttérbe szorultak a saját szerzemények és már az új formációval járták az országot a fiúk. Több alkalommal külföldön is felléptek – lépnek a mai napig – például Prágában, Erdélyben.

A zenekaron hatalmasat lendített mind ismeretség, mind kapcsolatépítés szempontjából a 2014-es év, amikor bekerültek egy ismert hazai tehetségkutatóba, ahol a legjobb hat zenekar tagjaként sokan felfigyeltek rájuk. Ma már fellépésről fellépésre járnak, szinte folyamatosak a megkeresések, különböző helyekre, rendezvényekre hívják őket. Több motorostalálkozót tettek hangulatosabbá, fesztiválon, partikon csaltak mosolyt a közönség arcára.


Május végétől szeptemberig tele a naptár, alig akad egy szabad percük. Télen főleg az alkotásé a szerep, ám a tagoknak van két másik zenekara, a Badison és a Badrock, Project. Az egyik modern pop- rock, a másik pedig visszafogott, letisztult stílusban tevékenykedik.

-         -   A Badrock Projekt két működő zenekar – a Badison és a Rock’Inger - akusztikus fúziója. Azért éreztük szükségét egy ilyen formáció megalakításának, hogy azoknak a zenei kihívásoknak is eleget tudjunk tenni, ami a két, alapot adó zenekar profiljába és stílusába már nem, vagy csak szélsőséges esetekben férne bele. Gondolunk itt esküvőkre, születésnapokra, akusztikus estekre, unplugged koncertekre, szállodai fellépésekre, zenés éttermi, - kávéházi, -fröccsteraszos fellépésekre.  A BadIsOn zenekar pedig 2016 nyarán alakult, amikor Csicsa, az együttes énekese Veszprém megyébe költözött, ahol Pittu, Andriska és én már hosszú évek óta egy zenekarban játszottunk. Már régebb óta ismertük Csicsát, de a távolság miatt ez idáig nem volt lehetőség a közös zenélésre– ismertette Franky.


Mindhárom formáció több díjat bezsebelt már, tehetségkutatókat nyertek meg, ami fellendítette karrierjüket. A sok fellépés mellett igyekeznek otthon is megmutatni magukat. Legközelebb augusztusban a Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét keretén belül lesznek láthatók, hallhatók hazai pályán a fiúk.

Nincsenek megjegyzések: