"A hegyhátak íve, a folyó kanyarulata, az égen úszó, nehéz felhők mind azt hirdették, a világon minden éppen úgy van, ahogyan lennie kell."
2025. szeptember 27., szombat
Schmöltz Margit: Nincs semmi baj
2021. december 3., péntek
J. K. Rowling: A karácsonyi malac
A Harry Potter varázslósorozatot a többséggel ellentétben felnőtt fejjel olvastam el, ám úgy érzem sosem elég idős hozzá az ember, élmény volt ennyi idősen is.
Majd, ahogy megláttam az írónő karácsonyi meséjét, tudtam, hogy el kell olvasnom. Hallottam már róla, hogy olyan babás, gyermekded, én mégis bátran, merő kíváncsisággal lapoztam fel a kötetet.
Ezt egy percig sem bántam, hiszen már az első oldaltól beszippantott a történet, ami egy kisfiú és az ő kedvenc plüsséről szól. Majd, ahogy azt Rowlingtól megszokhattuk, feltűnik a varázslat, melyben jók, kedves figurák és negatív alakok egyaránt felbukkannak. Ebben a mesekönyvben egyaránt megmutatkozik a szeretet ereje, a reménysugár, ami az utolsó pillanatban is jóra fordíthatja a dolgok állását és a hit, ami mindenek felett áll.
Szerepet kap még a megbocsátás, a bátorság, hűség is, melyekben osztoznak főszereplőink.
"(…) amíg a remény él, semmi nem vész el örökre…"
2021. augusztus 14., szombat
Wéber Anikó: Cseresznyeliget titka
A Pagony Kiadóról már korábban hallottam, hogy a gyerekek, kiskamaszok körében nagy népszerűségnek örvend. Ráadásul az Abszolút Könyvek sorozat igazi best of. Izgalom, kaland, rejtély, minden egy helyen.
Wéber Anikó írónővel pedig volt szerencsém találkozni is, amikor néhány éve Tapolcán járt a Wass Albert Könytár és Múzeumban, ahol feledhetetlen perceket okozott a gyerekeknek.
Az utóbbi időben immár kötelező/ajánlott olvasmány címkét is viselnek könyvei, ami hozzájárult ahhoz, hogy végre én is olvassak az írónőtől.
"Titkok mindig mindenütt vannak. Csak az a kérdés, észrevesszük-e őket..."
Összességében egy kellemes nyári olvasmányt kaptam, ami kalandra hívott, ismét kíváncsi, érdeklődő gyermek lehettem, míg olvastam a történetet.
2021. január 1., péntek
José Rodrigues dos Santos : A 632-es kódex
Elvarázsolt J. R. dos Santos stílusa, így nem volt kérdés számomra, hogy egy újabb művével folytatom az olvasást.
"Nem a cselekedetért jár jutalom, hanem a szándékért, ami azt szülte."
"Hogy nagy légy, légy teljes; semmit ne túlozzés el se fojts magadban.Mindenben légy egész. Bármily csekély isa tett, add bele lelked.Minden tóban ott ragyog az egész hold,mert a magasban él ő."
A könyv szórakoztató időutazásra invitálja az olvasót. Számtalan meglepetést tartogat, valamint apró leckéket az életről.
2020. július 16., csütörtök
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér herceg
"Még mindig túl keveset éltél ahhoz, hogy felfogd, mennyire különleges ember vagy."