A történelmi iheltésű regények mindig is érdekeltek, így nagy öröm volt, amikor tavaly Finy Petra kötetét kaptam ajándékba a barátnőmtől. Izgatottan vettem a kezembe a könyvet, ám a szerző neve már garancia volt a sikerre.
"Lehetne úgy is, hogy nem mondják meg felülről, hová utazhatunk, és mikor miben hihetünk, mit dolgozhatunk, mikor lehet telefonunk és autónk, kit szerethetünk, kit gyűlölhetünk."
A cselekmény műfaji meghatározása szerint történelmi fikció. Ám emellett emléket állít a huszadik század közepétől kezdőd lelki terror áldozatainak, a bántalmazott nők előtt állít emléket.
"Akkoriban minden második hír álhír volt, a legigazabbnak tűnők cáfolódtak meg leghamarabb, érdemes volt tehát a legértelmetlenebbeket elhinni, általában arról derült ki, hogy igaz."
Elgondlokodtató és mélyen megérintő az egész sztori. Szomorú, hogy ez a sok fájdalom, elhallgatott gyalázat megtörtént, megtörténhetett. Érdemes jobban belemélyedni a témába, hisz úgy látom, nem esik elég szó a nők bántalmazásáról, melyet a XX. Században többen is átéltek. Vajon túl is élték? Milyen nyom, maradandó sérülés, károsodás maradhatott az adott személyek lelkén? Egyáltalán milyen volt óvatosan élni, rettegni, hogy ki lehet a besúgó? Ezeket a kérdéseket, társadalmi témákat, a múltunkat boncolgatja történetbe ágyazva a szerző, aki néhol fanyar humorral tart görbe tükröt az akkori kor társadalma elé.
"– Megváltozott ez a rendszer, Magda. Eljött a rendszerváltozás, de vajon tényleg megtörtént? Vajon meddig tart ez a szépen kifeszített álom? Vajon meddig dobognak még másként a szívek? Bár ne lenne minden annyira önmagába visszatérő! Bár ne lenne a történelem annyira önismétlő, mint egy ravaszan spirális zenemű! Da capo al fine, a legveszélyesebb instrukció."
