A következő címkéjű bejegyzések mutatása: misztikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: misztikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 27., péntek

Kerstin Gier: Fellegszálló

Már hosszú ideje nem olvastam Vörös Pöttyös könyvet, komolyabb témákba mélyedtem el helyette. Most viszont a sok pszichológiai, önfejlesztő, önismereti könyv után különösen jól esett a lelkemnek egy kicsit kikapcsolódni, szórakoztató irodalmat olvasni. 

"A nagyapám szerint minden véletlen az Isten
logikája."

Kerstin Gier egy különleges történetet tár elénk, amely a svájci hegyekben játszódik. A múlt évszázadot idéző, de a maga módján otthonos, lakájos Fellegszálló nagy népszerűségnek örvend a vendégek, látogatók körében. Az év vége közeledtével a világ minden részéről megérkeznek a gazdag, előkelő vendégek, akik elárasztják a szállót.

A tizenhét éves Fanny Bennel, a szállodatulajdonos fiával és a személyzet többi tagjával együtt azonban ki sem lát a munkából, hogy előkészíthesse a vendégek fényűző kikapcsolódását, de nem kerüli el a figyelmét, hogy sokan valójában nem azok, mint aminek mutatják magukat. Milyen titkos tervek kovácsolódnak a hímzett bársonyfüggönyök mögött? Az orosz oligarcha felesége tényleg birtokában van a legendás Nadjeschda-gyémántnak? És miért a homlokzaton mászik fel inkább a jóképű Tristan Brown a 201-es szobából ahelyett, hogy a lépcsőt használná?

Mialatt Fanny megpróbálja Ben segítségével kibogozni a szálakat, még nem sejti, hogy hamarosan egy életveszélyes kaland kellős közepében találja, és nem csak az állása forog kockán, hanem a szíve is.

„Talán Tristan csókja kint a hóban életem legizgalmasabb csókja volt, de ez volt a legszebb. Egyszerűen éreztem, hogy ez a csók az igazi."

Fanny egy bohókás, de igen szerethető lány, aki megnyert a bátorságával, stílusával. Kíváncsian vártam, vajon Tristan vagy Ben lesz e a befutó, egyáltalán mindkét fiú olyan rendes, becsületes, mint amilyennek mutatkozik? 

Egészen körülbelül a történet közepéig nem is sejtettem, hogy mi nem stimmel, hol jön a csavar a történetben. Majd, pont akikre nem számítana az ember, hisz a legkedvesebb, legbájosabb vendégek ők lesznek a bűnözők. Ez a váratlan fordulat nagyon tetszett, még véletlenül sem jöttem volna rá, kik a negatív szereplők. Bennek ugyan néha kicsit lassú volt a felfogása, de megszerettem őt is egyenes, őszinte jelleméért. A többi karakter, szállóvendég és alkalmazott igazi színt, életet hozott az öreg falak közé. 

Izgalmas volt együtt nyomozni és menekülni Fannyval, akinek végül segítsége is akadt a váratlan szorult helyzetében. 

Összességében egy izgalmas, kalandos ifjúsági regényt kaptam némi romantikával és krimi szállal.Szimpatikus karakterekkel és egy különleges helyszínnel.

2020. április 21., kedd

Gajdos Erika Tímea: Misztikus ősz a Balaton-felvidéken

Színek, fények, élmények 2.


A Mesés nyár a Balaton-felvidéken című első rész után kíváncsi voltam, hogyan folytatódik Dorka története. Ismét izgalmakban, misztikumban volt részem a főszereplő kalandjai által.
"Vannak olyan pillanatok, amikor valami megérinti a lelkedet, és már nem ugyanaz az ember vagy, aki voltál. Ezekért a felemelő pillanatokért érdemes élni."

Ez a rész sok meglepetést tartogatott, miközben haladtam előre. Kibontakozott a történet, Dorka időutazásának különleges folyamata, amihez egy szerzetes által készített térképet használt. Sötét titkok, rejtélyek húzódtak meg az eladott festmények mögött is, ami miatt folyamatosan figyelték, követték Dorkát. A történet sokszínűsége mellett most is - ahogyan az első részben - kulináris ízeket, zarándok-, és pihentető szálláshelyeket, vendéglátókat ismerhetünk meg. Emellett különböző jógatechnikákat tanulhatunk, kipróbálhatunk a főszereplővel együtt. Nagyon tetszett, hogy ebben a kötetben is helyet kaptak a különleges receptek, melyeket mi magunk is kipróbálhatunk otthon. 

Az időutazós, önismereti szál izgalmakban bővelkedett. Egyszer a múltban, majd újra a jelenben találtam magam Dorka oldalán. 

Kíváncsi vagyok, mivel kecsegtet a történet téli része, ami hamarosan sorra kerül. 

Ízelítő:

Péter eltűnt a tengerentúli repülőúton. Dorka bánatában visszatér a Balaton-felvidékre, és elbújik a csöndes présház menedékében. Egy éjjel a borospince rejtekében talál egy régi kulcsot és egy középkori térképet. A terméskőbe vésett napkorong mögül kilép egy légies, magas alak, aki útba igazítja Dorkát.

Eljött az idő, hogy útnak indulj! Vedd magadhoz a térképet és a kulcsot. Útközben sok mindenre rá fogsz jönni. Mindig kapsz segítséget, hogy merre menj, csak figyeld a napot, és kövesd a fényt. Olvass az égen futó jelekből! Fedezd fel a szakrális helyek titkait, bolyongj a misztikus ösvényeken, meditálj a templomromoknál! Mássz fel a magas rezgésű hegyek tetejére, érintsd meg a gyógyító köveket, kóstold meg a tiszta források vizét! Nézd meg, mit rejt a barlangok és az erdők mélye! Keresd meg az átjárót, és nyisd ki a zárat! Te meg tudod tenni, képes vagy rá.

Dorka végigjárja a középkori térkép misztikus állomásait, és kitartóan keresi az átjárót. A szellemi utazáson izgalmas élmények, spirituális felfedezések, rejtélyes romok nyomára bukkan. Gomolygó köd ereszkedik az őszi színekbe burkolózó Balaton-felvidékre. Senki sem az, akinek mutatja magát. Kővári nyomozó követi minden lépését. Oszkár, a műtárgy kereskedő lépre akarja csalni. Rengeteg veszély leselkedik rá, de szerencsére támogatják a mesés Régió Szellemei. Barátok és láthatatlan útitársak segítik, hogy végigjárja az Utat, és megtalálja mindazt, ami fontos számára.

A négy évszakos Színek, fények, élmények Balaton-felvidék regénysorozat második kötete meglepetésekben és spirituális felfedezésekben gazdag misztikus barangolás az őszi Balaton-felvidéken.

2020. március 20., péntek

Gajdos Erika Tímea: Mesés nyár a Balaton-felvidéken

Színek, fények, élmények 1. 


Elsősorban nagyon köszönöm a szerzőnek a kötetet és a megható ajánlást, ami igazán személyre szabottra sikeredett. Nagyon örültem neki. 

A véleményezés előtt muszáj szót ejtenem a borítóról. Szinkronban a címmel a borító gyönyörűen tükrözi azt a mesés, kalandos balatoni nyarat, amely kirajzolódik a történetben is.


Az írónő részletesen bemutatja a Balaton felvidéki vidéket, tájat, helyi vállalkozókat, neves cukrászdákat, kirándulóhelyeket, vendéglátó egységeket. Ezek köré izgalmas történtet szőtt, melyben feltűnik egy-egy fantázia elem is. Olyan akár egy útmutató egy fogyasztható sztoriba ágyazva. A szereplők külön-külön és együttesen is szerethető, barátságos, életvidám karakterek, akiknek öröm végigkövetni a sorsukat, történetüket. Ugyan Balaton-felvidéken élek, de így is bőven akadt meglepetés a könyvben, amiről eddig nem tudtam, nem hallottam. Emellett külön öröm, hogy több ízletes recept is visszaköszön a lapokról. Ez úgy gondolom, hogy plusz ajándék a szerzőtől.
Ajánlom mindenkinek, de főleg azoknak, akik eddig ismeretlenül álltak a Balaton-felvidék csodás világa előtt. Merüljetek el ebben a mesés történetben, vidékben, ahol mindig történik valami izgalmas, váratlan esemény!

Ízelítő: 

A nagyvárosban élő, munkamániás Bánki Dorka élete varázsütésre megváltozik egy Balaton-felvidéki bulis hétvégén. Megismerkedik a különös Zöldszemű lovassal, aki izgalomban tartja váratlan felbukkanásaival. A nyomozási láz úrrá lesz a lányon, miközben a balatoni életérzés teljesen magába szippantja. Az élet lelassul. Az édes semmittevés gondtalansága teljesen magába szippantja. Bármerre jár, bárkivel találkozik újabb időkapuk nyílnak. Lépten-nyomon titkok nyomára bukkan. Szenvedélyes szerelmek, régi mesék, ínycsiklandó ételek, csodálatos helyek bűvkörébe kerül. Felfedezi a Balaton-felvidék minden apró szegletét Balatonfüredtől Keszthelyig. Dörgicsén megismerkedik a mezítlábas Szerzetessel, aki támogatja átalakulását. A rejtélyes Zöldszemű emlékezteti a régi szép időkre. A Karma Ura a háttérből figyeli a fejleményeket. Dorka megbirkózik a félelmeivel, és mindent elkövet, hogy átfordítsa a sorskerekét, és jobbá tegye az életét. A mesés Balaton-felvidék színei, fényei és élményei ráébresztik, hogy ideje megvalósítani az álmait. Addig, amíg még nem késő.

A négy évszakos Színek, fények, élmények – Balaton-felvidék regénysorozat első kötete igazi kikapcsolódást és szórakozást kínál mindazoknak, akik szeretik a Balatont és a Balaton-felvidéket.