Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

Az írónőnek korábban olvastam már az első két kötetét, így izgatottan vártam ezt a történetet is. 

A szerző fiatal kora ellenére  - vagy épp emiatt - átlátja, érzi a világ működését, melyet könyveiben visszaad. Az előző könyveihez (Normális emberek, Baráti beszélgetések) hasonlóan a Hová lettél szép világ is a mai fiatalságra helyezi a hangsúlyt. A fiatal felnőttek - ahogy az életben is - keresik az útjukat, azt, hogy mi a helyes irány, mit, hogyan cselekedjenek. 

"Olyan ez, hogy amikor minden nagyon rossz, akkor van egy kis érzés, akkora, mint egy makk, és bennem van, itt. A szegycsontjára mutatott, a bordái közé. Olyan, hogy amikor le vagyok hangolva, tudom, hogy felhívhatlak, és te majd megnyugtatsz. És amikor erre gondolok, legtöbbször nem is kell, hogy felhívjalak."

"Azt mondogatom magamnak, hogy boldog akarok lenni, csak éppen nem alakultak ki a boldogság feltételei. De mi van, ha ez nem igaz? Mi van, ha én nem hagyom magamnak, hogy boldog legyek? Mert félek, vagy jobban szeretek önsajnálatban fetrengeni, vagy nem hiszem el, hogy megérdemlem a jó dolgokat, vagy bármi más miatt. Ha valami jó történik velem, mindig azon rágódom, az egész vajon mikor fordul át rosszba. Szinte vágyom arra, hogy minél hamarabb történjen valami rossz, inkább hamarabb, mint később, ha lehet, akkor azonnal, hogy legalább ne kellien folyton szoronganom miatta."

Erősen elgondolkodtató, amit a szerző közvetít. Vajon, mikor választjuk a helyes utat, mikor élünk helyesen?A főszereplők úgy ahogy van megismerik az élet nyers oldalát, igazi valóját. Aggódnak az életük, a jövőjük miatt, az egymáshoz fűződő viszonyaikon, a szexualitáson és annak hatásán. Ám szépség is van a világban, alakulhatnak jól is a dolgok, mindezt csak észre kell venni, meg kell becsülni és értékelni az összes apró jót, ami megadatik.

Azt hiszem, ahogy a könyvben szereplőkkel, úgy velünk is előfordulhat, hogy boldogok akarunk lenni, jól akarjuk érezni magunkat, de azt hisszük vagy éppen ettől félünk, hogy nem érdemeljük meg. Meglehet, hogy néha saját magunk ellenségei vagyunk és mi akadályozzunk önmagunk boldogságát, boldogulását? A szereplők, Eileen, Alice, Felix és Simon akár mi is lehetnénk a harmincas éveinkben. Toljuk a karriert, igyekszünk jó pályán tartani a baráti kapcsolatainkat, mindeközben az élet történik velünk, az idő halad, s úgy érezhetjük, hogy megragadtunk benne. Ezt és mindezek nehézségeit mutatja be az írónő a négy fiatal életútján egymáshoz való kapcsolódásain keresztül. 

A fiatal szerző tükröt tart a társadalom elé, megmutatja a 30-asok dilemmáit, kétkedéseit, azt, hogy hogyan boldogulnak ebben a mai világban.

A könyvet ITT tudod beszerezni :)

Julien Sandrel: A csodák könyve

Ez a kötet édesanyám útján került hozzám, ő választotta ki nekem a könyvtárból. Ahogy később engem is, őt is  a könyv címe fogta meg. Kinek ne keltené fel a figyelmét a csodák könyve, maga a csoda szó. Ettől mind mind valami nagyszerűt, valami felemelőt várunk. Pedig az igazi csoda a részletekben rejlik.

"Sokkal több van benned, mint gondolod."

A cselekmény tükröt tart a mai társadalom elé, hiszen azt ábrázolja, amikor a munka, ezáltal az okos eszköz bedarálja a felnőttet, ami miatt nem figyel eleget a gyermekére. Ez, mint ahogy a történetből kiderül súlyos következményekkel járhat. Ám ebben a könyvben az a szép, hogy az édesanya okulva a nem megfelelő sorrend felállításából (munka, gyermek, a gyermek, munka helyett) hatalmasat fordul vele a világ és megváltozik. Először kis lépésekben, majd egyre nagyobbakban nyilvánul meg az újonnan felfedezett életszeretete, amit a kómában fekvő fia hozott vissza számára. 

Összességében egy fantasztikus történetet kaptam, mely az élet értékére hívja fel a figyelmet. A szerző hangsúlyozza, hogy semmi sem lehet olyan fontos, hogy közben elfelejtünk élni. Álljunk meg néha és csodálkozzunk rá a világra, annak szépségeire. Ne hagyjuk, hogy a munka, a karrier magunk alá temessen. Eleinte ez történik a könyvben szereplő édesanyával is, majd felnyílik a szeme és átértékeli az életet. Egy trauma kellett ahhoz, hogy öntudatra ébredjen az anya, az a nő, akiben régen annyi tűz és életkedv volt. Mondhatni, hogy az édesanya küzdött a fiáért, a fia pedig az álmai lejegyzetelésével újra életet, életkedvet csepegtetett az anyukájába.

Ez a történet valóban a csodákról szól. Érdemes hinni bennük! :)

A csodák könyve azt bizonyítja, hogy soha nem késő változtatni az életünkön és újragondolni azt. Merjünk boldogok lenni és ne csak a munkának, a kötelességeinknek éljünk.

Alice Walker: Az öröm titkának őrzői

Az öröm titkának őrzői részben a Bíborszín kiegészítése. Ez a történet Tashi, az olinka lány, majd nő köré szövődik. A Bíborszínben már hallhattuk a nevét, ám igazán csak ebben a kötetben ismerhetjük meg igazán viszontagságos életét.

"Egyetlen közösség sem lehet boldog, ha boldogtalan gyermek akad benne."

Alice Walker felkeltette az érdeklődésem az írásai iránt, így nem is volt kérdés, hogy elolvasom a könyveit. Egyedül a Kedves Jóisten van még hátra, ami magyarul megjelent.

A történet cseppet sem mondható leányálomnak, vágyott életnek. Ennek ellenére mégis faltam a sorokat, izgulva, hogyan alakul a főszereplő sorsa, győzedelmeskedik-e végül az igazság. 

Hátborzongató történet, mely a valóságon alapszik. Egy olyan afrikai törzset, kultúrát mutat be, ahol nemiszerv csonkítást végeznek a nőkön, kislányokon. Majd kiderül,hogy sok más helyen is a világban előfordult ez. Brutális,borzasztó,hogy ez egyáltalán megtörténhet.
Érdemes róla írni, olvasni, felhívni az emberek figyelmét arra, amit meg kell akadályozni, el kell kerülni.

Szívszorító, hogy egy törzsi szokás, hagyomány miatt mennyi mindent kell elszenvednie a kislányoknak, majd a felnőtt nőknek. 

A cselekményben több szemszögből is megismerhetjük Tashit. Elsősorban a sajtjából, a férje, Adam szemszögéből, a férje szeretőjének és az ő közös gyermeküknek a szemszögéből és egy analitikus szemszögéből is, aki mint teljesen kívülálló látja és ismeri a történetet.

Köszönet az Európa Könyvkiadónak, hogy megjelenést biztosított ennek a kötetnek!

Alice Walker kiáltványnak szánta a könyvét: „Egyszer s mindenkorra véget kell vetni a nők elnyomásának. Ezt a történetet senki sem fogja szeretni, de remélhetőleg elfelejteni sem tudja majd senki.”

Alice Walker: Bíborszín

Nagyon sok jót olvastam már korábban erről a kötetről, a történet fontosságáról, mélységéről. Ráadásul Emma Watson szerint a világirodalom 10 legfontosabb nőregényeinek egyike, ami szintén plusz pont, hogy el akarjam olvasni. 

Mindemellett mindig is érdekeltek a mély, lélektani, igaz történeten alapuló könyvek. Így a napokban végre rászántam magam és alaposan elmélyedtem Celie történetébe. A cselekmény néhol már szinte könnyeket csalt a szemembe, a megrázó, embertelen, meghökkentő tartalmak pedig együttérzést váltottak ki belőlem a főszereplő, majd annak húga iránt. 

"Ó, Celie, igenis vannak színesbőrű emberek a világban, akik akarják, hogy okosodjunk! Akik akarják, hogy fölemelkedjünk és meglássuk a fényt!"

Ez a könyv bebizonyítja, hogy mekkora ereje van a szeretetnek és mi is az igazi szabadság. A női szereplőknek, de főként  a főszereplőnek, Celie-nek meglehetősen nehéz a sorsa, mintha verné az Isten is, miközben ő hősiesen kitart, nem adja fel. A húga iránti szeretete élteti, ad neki reményt minden nap a kegyetlenségek közepette. Majd megjelenik egy határozott fellépésű, önálló fekete nő, aki megmutatja neki, milyen is az, amikor nem a férfi uralkodik a nő felett és milyen, amikor valóban, igazán törődnek a másikkal. 

Ahogy azt a történet is bemutatja, hitre, fogódzóra, támaszra szüksége van minden embernek. Ezt nevezhetjük Istennek, önmagunknak, a szeretetnek, reménynek, aminek csak szeretnénk. A hit segít elviselni a nehézségeket, kihívásokat, így a felhők mögül egyszer csak előbújik a Nap. 

Az egyik szereplő találóan fejezi ki magát, amikor azt mondja, hogy Isten velünk születik, ő nem képkiállítás, nem férfi vagy nő, nem kell valahogyan kinéznie. Milyen igaza van, hiszen Istenben hinni kell, nem pedig elképzelni ilyen olyan alakban. Olyan ez alapján, mintha mindannyiunkban lenne egy kis Isten, akivel beszélgethetünk, tanácskozhatunk. 

A regény ugyan nem a rabszolgaság idejében játszódik, mégis fellehető a történetben. A feketéket, a fekete nőket alacsonyabb rendűnek ábrázolja a fehéreknél. Erősen megjelenik az elnyomás, a férfiuralom. Főhősünk rendkívül nagy hátrányban szenved. Fekete, szegény és csúnya is ráadásul. Úgy bánnak vele, mint az állattal. Adják, veszik, majd használják kényükre-kedvükre zokszó nélkül. Elkeserítő, hogy mi folyik ebben a világban, ami elénk tárul. A baj az, hogy mindez nem áll távol a valóságtól. 

Érdekesség még a történetben a társadalomkritika mellett, hogy egy-egy képben feltűnik Celie szexuális beállítottsága is az egyik női karakter kapcsán. Ám a főszereplő nem tudja meghatározni, hogy mit is érez pontosan. Azt tudja, hogy a férfiakhoz nem vonzódik, amihez persze hozzájárulhatott az is, ahogy bántak vele. 

Összességében egy mély, erős lélegzetvételű regényt kaptam, ami örök nyomot hagy bennem. Újdonság volt számomra, hogy film is létezik a könyvből, amit ráadásul Steven Spielberg vitt vászonra. A levélregény fő üzenete, hogy SOHA NE ADD FEL! Bármi történjék is, tarts ki, higgy, remélj szüntelen, hiszen így még felvirradhat egy új nap hajnala.

Wéber Anikó: Az osztály vesztese

Wéber Anikó a kiskamaszok nyelvén ír. Átérzi és hitelesen át tudja adni a könyvein keresztül egy tinédzser küszködését, mindennapjait. Már régóta terveztem többet olvasni tőle - eddig a Cseresznyeliget titka volt meg - majd most gyermekkönyvtárosként ildomosnak is érzem, hogy bővítsem ismereteimet az írónő történeteiről.

Köszönet a Pagony Kiadónak, hogy ilyen klassz történeteknek ad otthont és felkarolja a tehetséges magyar szerzőket, akik a fiatalabb korosztályt célozzák meg.

"A világ tele van fölösleges hangokkal. Az emberek állandóan beszélni akarnak valamiről, akkor is, ha semmi értelme."

"Ha teszünk valamit, annak csak akkor van értelme, ha vállaljuk is."

Elgondolkodtató, tanulságos történet volt. Minden szereplő egyéniség, külön karakter. Érdemes belegondolni, mi van az arcok, a kimondott szavak, tettek mögött. Sokszor egyáltalán nem az az igazság, ami elsőre annak látszik. Sok iskolában méltán adták fel ajánlott, majd kötelező olvasmánynak Wéber Anikó első könyvét. Teljesen 21. századi a sztori, bármelyik osztályban megeshetne. Tanulság, hogy soha ne tegyünk olyat, amivel kellemetlen helyzetbe hozhatjuk a társunkat, saját magunkról nem is beszélve. Ne tegyünk és ne mondjunk olyat, ami nem felel meg a valóságnak, rossz, helytelen cselekedet.Bármit is teszünk, előtte gondolkodjunk. Érdemes fiatalnak, idősebbnek egyaránt elolvasni, hiszen megismerhetjük belőle a gyerekeket, ráláthatunk, hogy mi lapulhat valójában a háttérben, amit eltitkolnak még társaik elől is.

"Csak egyet kell aludni, és új nap lesz. Új esély. Csak legyen szerencséje – könyörgött magában, és észre sem vette, hogy automatikusan kikerüli az utcai lámpákat. Úgy járt a sötétben, mint aki soha többé nem akar kilépni a fényre."

Sok kamasz fél és nem mer szólni róla, nem meri bevallani a félelmét. Retteg attól, hogy nem elég jó, hogy kinevetik,, csalódást okoz, stb. stb. Emiatt ez a korosztály jobban ki van téve a társadalmi megítélésnek, mint a kisebbek vagy éppen a felnőtt korosztály. Sajnos a kamaszok egyébként is könnyen és meggondolás nélkül ítélkeznek, ami komoly sebeket ejthet a célszemélyen. Figyeljünk egymásra, fokozottan figyeljünk a kamaszokra, beszélgessünk velük, mutassunk jó, követendő példát nekik. Hangsúlyozzuk, hogy következmény nélkül bármit elmondhatnak nekünk, felnőtteknek, hiszen így tudunk segíteni. 

A könyvet 11 éves kortól ajánlják. Ehhez hozzátenném, hogy idősebbek, felnőttek, akár szülők, pedagógusok is bátran vegyék a kezükbe, hiszen nagy segítség lehet a tinik megértésében. Általa jobban rálátunk a lelkivilágukra.

Kiley Reid: Micsoda idők

Ezt a könyvet először Reese Withersoon könyvklubjának instagram felületén láttam, ahol a címe és a borító színvilága azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Majd megismerkedtem a történettel, ami még inkább bevont, ösztökélt az elolvasásra.

A megkülönböztetés, diszkrimináció témája mindig is megérintett, hisz kisiskolásként én is áldozatául estem, ha csak kis időre is a kiközösítésnek, gúnyolásnak. 

Úgy gondolom, messze nem mindegy, miért csúfolják az embert. Többnyire olyasmi bújik meg a háttérben, amiről nem tehet. Vele született vagy önhibáján kívüli dolog, adottság.

Így van Ezzel a főszereplő Emira is, akit néger mivolta miatt gyermekrablónak néztek, miközben csak bébiszitterkedett, egy fehér nő gyermekére vigyázott. 

A benne taglalt téma megkerülhetetlen, nem lehet szó nélkül elmenni mellette. A rasszizmus, lelki bántalmazás része a mindennapjainknak, ugyanúgy, ahogy a félreértések, előítéletek is. Ennek esik áldozatául főszereplőnk is, aki végül két tűz közé esik, nem tudja kinek higgyen, ki áll igazán mellette. Végül barátnője segítségével sikerül világosan látnia a helyzetet.

Elgondolkodtató, nagy mélységeket bemutató történet, amit érdemes elolvasni, megismerkedni vele.

Ahogy a borítón is olvasható, a büszkeség és az előítélet nagyon rossz párosítás. Sokszor nem látunk a büszkeségtől és anélkül ítélkezünk, hogy alaposabban utána járnánk az adott szituációnak, helyzetnek. Ne feledjük, a legtöbbször nem az a való és az igaz, amit annak hiszünk, sokszor becsap a saját két szemünk, fülünk. Érdemes a dolgok mögé is nézni, nem azonnal ítélkezni, oldalt választani.