A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. május 24., kedd

Matt Haig: Az egér,akit Mikának hívnak

A fiú, akit Karácsonynak hívnak című kötetben tűnik fel Mika, a kisegér. Már ott is egy aranyos szerep jutott neki, ám ennek külön örültem, hogy a szerző egy egész kötetet, külön történetet szentel a kisegérnek. 

Ez egy csudacuki történet Mikáról, akit A fiú, akit Karácsonynak hívnak könyvben megismerhettünk.Mika egy őszinte, kedves, majd, ahogy a végén kiderül egy igazán bátor kisegér.
Ebben a kötetben egy aranyos, kalandos történet tárult elém, ami megmutatta, hogy a kicsi is lehet erős, bátor, ehhez nem kell nagynak lennie, vagy éppen híresnek.
Mika rá a példa, hogy igenis maradjunk önmagunk, ne változzunk meg senki kedvéért sem, hiszen azok már nem mi leszünk.


"Tudod, jobb, ha azért utálnak, ami vagy, mint ha azért szeretnének, ami nem vagy."

Ez a mondat, gondolat talált nálam be igazán. Mika igazán hasznos, elgondolkodtató jó tanácsokat kap a történetben. Erre végül Mika is rájön, hogy sokkal jobb, ha önmagáért szeretik, mintha meg kellene játszania magát azért, hogy más kedvelje. 

A kisegér története magával ragadó az első oldaltól kezdve. Azt gondolnánk, hogy egy ilyen parányi lény bátortalan, félős, ám épp ellenkezőleg. Amikor barátai - az igaz barátai - bajban voltak, kiállt értük, nem hagyta, hogy bántódásuk essen. 

A kötet egyaránt kellemes olvasmányélmény felnőttként és gyermekként egyaránt.

Matt Haig könyveit bátran ajánlom minden olvasónak, aki szereti az aranyos, szívmelengető történeteket.

2022. február 6., vasárnap

Al Ghaoui Hesna: Soha ne add fel (Holli 2.)

 Mese arról, hogyan győzd le az akadályokat

 
Ebben a kötetben Hesna folytatja Holli történetét. Ismét betekinthetünk a kislány életébe, ahol meg kell küzdenie a félelmeivel, szorongásaival. Általa mi is megtanulhatjuk leküzdeni a félelmeinket, szembenézni az akadályokkal.

"Mindig jogod van azt érezni, amit érzel."
 
Erre hívja fel Holli figyelmét Mumus, a házi rém, aki ismét a kislány mellé szegődik, amikor megbénítja őt a félelem. Adja át magát magát annak az érzésnek, ami épp körbeveszi, ne meneküljön előle, inkább élje át, majd nézzen szembe vele. Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy lehet bátran félni, pozitív hozadéka is lehet ennek az érzésnek, nem csak árnyoldala, ahogy elsőre látszik.

Mumus segítségével Holli újult erőre kap, elhiszi, hogy attól még, hogy régen nem hittek benne, igenis érdemes megpróbálnia többek között a fára mászást, tájékozódást a magasból. Ráadásul a félelme legyőzése mellett bátorságot, erőt öntött csapattársaiba is, ahogy a házi rém tette vele. 
Ez is mutatja, hogy hatalmas erőt adhat, ha tudjuk, valaki bíztat, hisz bennünk. Mantrázzuk magunkban, hogy képesek vagyunk erre, arra, igenis vagyunk olyan jók, mint a másik, ha hibázunk, merjük felvállalni, ne fussunk el előle, hisz bárkinek lehet rossz napja vagy éppen egy rosszul sikerült pillanata, attól még ugyanolyan értékes ember.

"Néha annyira elszántan törtetünk a célunk felé, hogy mire odaérünk, már nem is emlékszünk, miért is vágytunk rá annyira. És közben elfelejtjük élvezni az oda vezető utat."
 

Holli történetében is megjelenik az a mondás, hogy nem a cél a fontos, hanem maga az út. Tehát ne csak az út végére helyezzük a figyelmünket, hanem éljük meg az út során ért inpulzusokat is, adjuk át magunkat az adott pillanatnak, hiszen az is hozzánk tesz. Nem mindegy, hogy csak faarccal törtetünk előre vagy néha meg is állunk megünnepelni az apró sikereket, mosolyogni, jót nevetni az esetleges bakikon. Hiszen ne felejtsük, senki sem tökéletes, aki ezt mondja, a hibáit takargatja. Egyedül az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Ebben az esetben inkább hibázzunk akár többet is az utunk során, hiszen ebből is tanulunk, tapasztalatot szerzünk, előre haladunk, míg, ha nem teszünk semmit, ugyan nem hibázunk, de egy helyben toporgunk. 

A Holli, a hős után a Soha ne add fel is magával ragadott. Úgy gondolom bármennyi idős is az ember, egy kis bátorító löketre, féleleműző technikára mindig szükségünk lehet. Hesna Holli történetén keresztül ad tippeket,hogyan bíztassuk a gyerekeket, gyermekeinket és adott esetben, mi magunk hogyan lendüljünk túl a félelmünkön. 
Az írónő, haditudósító ebben a történetben is egy különleges utazásra hív Holli oldalán, ahol a kislánnyal közösen megszelidíthetjük a félelmet, mely úrrá lesz rajtunk.

A történet élvezetes és tanulságos minden korosztálynak, Hesna tudja, hogyan szólítsa meg hatékonyan az olvasót. Ehhez hozzájárul Bertóthy Ágnes illusztrációja is, aki rajzaival életre keltette Holli meséjét.

2021. november 12., péntek

Kobi Yamada: Lehet

Mindig is szerettem az inspiráló, bíztató szavakat, ám gyermekkönyvben még nem találtam a témának megfelelő könyvet. 

Na a Lehet pont ilyen. Gyönyörű illusztrációi egy boldog, csodálatos galaxisba repítenek, míg maga a szöveg, gondolatok által elhiszed, hogy maga vagy a nagybetűs CSODA, az a megismételhetetlen lény, akiből csak egy van és akire szüksége van az Univerzumnak. 

Minden egyes oldalából erőt meríthetünk. Higgyük el, hogy valóban értékesek vagyunk, okkal vagyunk itt e Földön, célunk, küldetésünk, feladatunk van. Éljünk, tegyük, amit tudunk, szeressünk, nevessünk eleget!


"Csak egyetlenegy van Tebelőled. Sohasem volt belőled másik ezelőtt, és soha nem is lesz ezután."

Az a kérdés, hogy miért vagyok itt, már biztosan mindenki vagy szinte mindenki fejében megfordult. Hol voltunk, mielőtt elkezdtük volna ezt az életet?  Ez a kötet biztosít arról, hogy mindennek oka van, ahogy annak is, hogy élünk és ott élünk, ahol. Nem véletlenül vagyunk épp ebben a testben, stb. Kevesebb lenne a világ nélkülünk. 

Az életfeladatunk, célunk pedig bármi is legyen itt, e földi létben, csaljunk minden nap mosolyt az emberek arcára, szeressünk, nevessünk nagyokat, éljünk, úgy igazán, próbálgassuk a szárnyainkat és reméljünk az utolsó pillanatig, soha ne adjuk fel!

2021. október 28., csütörtök

Motiváljunk a mese erejével!

Motiváló történetek gyermekeknek


Ismerjétek meg Sillinger Nikolett írónőt!


Manapság egyre nehezebb rávenni a gyerekeket foglalkozásra, felkelteni az érdeklődésüket bizonyos témák iránt. Többek között ebben segít a Keszthelyen élő Sillinger Nikolett, akinek a Nagy motiválókönyvem című kötetben jelentek meg pozitív töltetű írásai a témával kapcsolatban.


A szerző korábban több pályázaton is részt vet, elsősorban rövidebb műfajokban. Leginkább a novellák és a mesék állnak közel hozzá.

- Néha kevesebb szóval többet lehet elmondani – jelentette ki Sillinger Nikolett szerző.

Sok pályázat után végül 2017-ben, a Roland Kiadó kiválasztotta a megjelenő mesekönyvük megírásához, amiért azóta is nagyon hálás. Ekkor kezdődött a közös munkája a kiadóval, mely ezután még több közös könyv megjelenésével folytatódott.

- Külön kiemelném, mennyire tetszik a kiadó filozófiája, mely nemcsak, hogy igyekszik olyan könyveket kiadni, melyek segítik a szülőket, gyerekeket; hanem emellett támogatja a kezdő írókat is. Szerintem ez nagyon szép kezdeményezés a részükről – mondta az írónő.

Mikor a nagy motiválókönyv megírására felkérték, a téma már adott volt. Ennek különösen örült a szerző, aki vallja, hogy a motiváció és hajtóerő kialakítása igen hasznos már kisgyermekkorban. Ezt megtanulva később már olyan pozitív mintával rendelkezik a gyermek, mely segít könnyebben vennie az akadályokat az életben. Fejleszti a kitartást és elősegíti egy új nézőpont kialakítását.

Az előzőkből kiderül, hogy a nagy könyvem sorozat nem klasszikus mesekönyv gyűjtemény. Leginkább olyan gyerekkönyvként lehetne rá utalni, mely történeteken keresztül igyekszik tanítani a gyerekeket és ötleteket adni a szülőknek egy-egy témában, élethelyzetben.


- A nagy motiválókönyvem például ötleteket ad, hogyan ösztönözzük gyermekeinket olyan napi rutinok, cselekvések elvégzésére, melyhez nincs nagyon kedvük (pl. házi feladat megírása, rendrakás), de olyan témák is találhatók benne, melyek értékek kialakítására ösztönöz (mások elfogadása, kitartás, illemtudás, igazmondás). Hiszem, hogy ez a könyvsorozat valóban segítséget adhat a családoknak. Ezért is vittem el már több helyre (iskolákba, óvodákba) bemutatni. Épp most - október 20-án - kaptam egy újabb lehetőséget, a keszthelyi gyerekkönyvtártól a könyv ismertetésére, amit már izgatottan várok – ismertette Sillinger Nikolett, a kötet szerzője.

Az írónő pedagógus szülők gyermekeként, könyvek között nőtt fel. Amióta tud olvasni igazi könyvmoly. A családjában mindig is nagy értéket képviseltek a könyvek. Az írással közelebbi kapcsolatba a középiskolában került, amikor emelt irodalmat tanult. Lenyűgözte a magyar nyelv és az általa létrehozott lenyűgöző művek, írások.

- A tudás, amit a könyvekből kaphatunk, gyakorlás nélkül csak egy szép gondolat marad. Ha olyat olvasunk, ami tetszik és megragad, akkor véleményem szerint érdemes azt a gondolatot beépíteni a mindennapi életünkbe. Igazán így profitálhatunk a könyvekből. Ehhez azonban kell a kitartásunk és motivációnk – mondta a szerző.

Az elmúlt években az írónő meseterapeuta képzésen is részt vett, ahol egy teljesen új nézőpontból ismerhette meg a meséket. Láthatta a mélyebb mondanivalókat és a mesék gyógyító szerepére is rábukkant. Tervei között szerepel, hogy a jövőben hasznosítsa ezt a megszerzett tudást. Tavaly pedig önfejlesztéssel kezdett el foglalkozni, melynek során a tanult technikák, gyakorlatok visszaköszönnek az október végén megjelenő új könyvében. Ezekkel a gyakorlatokkal olyan szemléletmódot szeretne átadni, mely segít könnyebben venni az élet nehézségeit, megbirkózni velük.

Első két könyve Nagy motiválókönyvem és Nagy családkönyem címmel láttak napvilágot. A harmadik, legújabb kötet pedig a hónap végén, a Nagy bátorságkönyvem címmel fog megjelenni.

- Ebbe több önfejlesztő gondolatot is írtam. Ebben a témában szeretném majd folytatni az írást. És ha lehetséges még több embernek, még több családnak a segítségére lenni történeteimmel – ismertette a szerző.

2021. szeptember 30., csütörtök

Kádár Annamária: Valódi példaképek

Inspiráló történetek küzdelemről és kitartásról


Példaképre igenis szükségünk van, erősítenek, bátorítanak, megmutatják, hogy igenis érdemes küzdeni, kitartani a célunkért. 

Merjünk nagyot álmodni!

"Mert nagyon sokszor azt hisszük, hogy egy talicska limlommal boldogabbá tudjuk tenni magunkat és a másikat – pedig igazából csak egymásra van szükségünk!"
Kádár Annamária ebben a kötetben valóban valódi példaképeket mutat be, mesél róluk. Kitartásukkal, tenni akarásukkal, vágyálmaikkal reményt adnak a mai gyerekeknek, de sok sok felnőttnek is. Soha nem késő elkezdeni, belevágni egy nagy kalandba. Legyen az utazás, egy könyv megírása, segítségnyújtás, a szeretetünk kiterjesztése, tehetségünk kibontakoztatása, álmaink megvalósítása. A könyv és a benne lévő élettörténetek, sikertörténetek megmutatják, hogy érdemes küzdenünk, hinnünk abban, amit el szeretnénk érni. Soha ne adjuk fel, tartsunk ki akkor is, amikor lebeszélnének minket, nem hisznek bennünk. Bizonyítsuk be, hogy igenis képesek vagyunk elérni a kitűzött célt, ahogy a kötetben felsorolt ismert és elismert emberek is.

"Vagyunk mi és vannak ők – ez a gondolat minden előítélet gyökere. Sokszor egy apró különbség is elég ahhoz, hogy félelemmel és ellenséges indulattal tekintsünk egymásra."

"Az olvasás varázslat. Megfeledkezünk önmagunkról, és mindennapi valóságunkat hátunk mögött hagyva, belépünk egy teljesen új világba. Egyetlen életünk helyett ezernyi életet élhetünk, gondolatban elröpülhetünk más korokba és kultúrákba, a legizgalmasabb hősök bőrébe bújhatunk, válogatott kalandokban lehet részünk. Miközben pedig másokról olvasunk, csodálatos módon egyre többet tudunk meg saját magunkról."
Mondottam ember küzdj és bízva bízzál! Nem véletlen, hogy ezzel a felszólítással zárja nagy volumenű művét Madách Imre. E mondat bontakozik ki Kádár Annamária élet írta meséjében is.

Olvasd el kortól függetlenül és gazdagodj, inspirálódj általa!

2021. augusztus 9., hétfő

Csóka Judit (szerk.) : Mesék a szabadulásról

 A Mesék a gyógyulásról után ez a kötet - gyógyító, segítő mese - került a kezembe. 

Az ember szabadság iránti vágya hatalmas. Nem akarunk gúzsba kötve lenni, korlátok közé szorítva, behatárolva. Természetesen vannak olyan társadalmi normák, melyeknek meg kell felelni, ám fontos, hogy az alapszabadságunk megmaradjon, önmagunk lehessünk minden körülmény között.

A könyvben található mesékben rengeteg példa szerepel, melyeket ráhúzhatunk egy-egy élethelyzetre, okulva, tanulva belőlük, hogy mi már jobban csináljuk. 


A mesék segítenek rálelni a megfelelő útra, ha éppen szabadulni vágyunk egy helyzetből, érzésből. Amellett, hogy akár gyermekkorunkat is felidézhetik a különböző történetek, fabulák, el is gondolkodtatnak az adott témával, szituációval kapcsolatban. Értéket képviselnek ezek az írások, hiszen a "kezünket fogva" kísérhetnek minket a sötét alagúton ki, a fény felé. Ebben a fényben pedig már nekünk kell tudni jól dönteni, megtartani önállóságunkat, szabadságunkat, döntőképességünket. 

Összefoglalva ezek a mesék élni, gyógyulni segítenek, kiszabadíthatnak a magunk vagy mások általi fogságból, azaz támpontot adhatnak a szabadulásunkhoz. 

Mindezeket ráadásul egy letisztult, egyszerű, de nagyszerű borítóba csomagolva.

2021. július 8., csütörtök

Szentendrei Judit: Mézes Cukrászda

Mesék a méz utcából

Édesszájúként különösen megörültem ennek a kis könyvnek, ki is olvastam hamar. 

Meseszerű grafika, ízléses elrendezés jellemi a Pagony Kiadó eme példányát.



Senki és semmi sem az, akinek/aminek elsőre látszik. Elsőre nehéz megállapítani ki milyen karakter, ahogy ebben a tanulságos mesében sem lehetett.
Négy különböző habitusú karaktert kaptunk, akik egy kivétellel mind kibuktak, hogy egy félreértés miatt együtt kell lakniuk. Ám, ahogy az lenni szokott enyhült a rosszallás, majd valami frenetikus dolog született az együttműködésükből.
Érdemes követni hőseinket, akik tanítanak, elrettentő vagy éppen követendő példaként szolgálhatnak gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
Ráadás, hogy a történet végén különböző íncsiklandó süteményrecepteket oszt meg az olvasókkal a szerző.

Érdemes elolvasni ezt a tanulságos, szórakoztató történetet, mely egy nem mindennapi, ám nem is olyan ritka társaság közös kalandját örökíti meg. 

2021. június 23., szerda

Dan Brown: Vad szimfónia

A szerző már régóta nagy kedvencem, így felkaptam a fejem, amikor megtudtam, hogy egy gyerekeknek szóló verses-zenés könyvvel rukkol elő. 
A hatás pedig nem maradt el. 

Dan Brown megmutatta, hogy gyermeknyelven is jól teljesít. A borító lenyűgöző, az illusztráció csodaszép, a versek, azaz szimfóniák találóak, játékosak. 


Ha Dan Brown pennát ragad, abból kizárólag valami jó sülhet ki a végén. Így történt ez a Vad szimfóniával is, melyet az általam oly nagyra tartott Papolczy Péter fordított. Elismerés illeti Susan Batori illusztrátort is, gyönyörű, elképesztő munkát végzett. Humoros, vidám, csattanóra végződő történetek, bemutatkozók, melyek hűen ábrázolják a felsorakoztatott állatokat, különböző, különleges tulajdonságai alapján. Ráadásul Dan Brown saját zeneműveivel aláfestve is olvashatjuk a dalszövegnek beillő tartalmakat. Ehhez csupán QR-kód leolvasóra van szükségünk és a fülünkre.
Csoda klassz könyv tele bölcs gondolatokkal, tanító jellegű tanácsokkal a szimfóniák mellett.

2021. június 5., szombat

Shona Innes: A család olyan, mint egy süti

Gyermekeknek gyermeknyelven a családról. A szerző a család és a süti közötti párhuzamot szemlélteti könyvében közérthetően, élvezhető stílusban. Valóban sok hasonlóságot lehet felfedezni közöttük. Sokféle/fajta süti létezik, ahogyan többféle családmodell is. A hozzávalók/tagok szintén sokfélék, különbözőek, mégis jól megférnek egymás mellett. A süti és a család, családtagok is lehetnek különböző összetevőjűek, formájúak, méretűek, mégis mindegyik úgy értékes, ahogy van. Ilyen és ehhez hasonló finomságokat tár az ifjú olvasó elé a szerző. Célja, hogy ismertesse a család fogalmát a kicsikkel, bemutassa nekik, hogy több családmodell is elfogadott. Emellett hangsúlyozza a család értékét, fontosságát, természetesen a gyermek szemszögéből.


A szerző felhívja  a figyelmet a család fontosságára, jelentős szerepére a gyermek életében. A kisgyermeknek nem arra van szüksége, hogy szakszavakkal, tudományos érvekkel, netalántán szájbarágósan , meséljenek neki a család fogalmáról, hanem arra van szüksége, hogy az ő szintjén, a korának megfelelően, könnyedén, érthető módon legyen tálalva az adott téma. A gyermek nem buta attól még, hogy keveset tapasztalt, csak más oldalról, szemszögből kell megközelíteni. Ehhez nyújt segítséget ez a kis könyvecske, melyben a szerző hasonlatokon - jelen esetben család és a süti -keresztül magyarázza el a kicsiknek, mi is az a család. 

A könnyed, informáló szöveget Agócs Írisz egyedi, különleges, jópofa illusztrációi kísérik. Sok esetben a rajzok már önmagukért beszélnek. 

Gyermekeknek és szülőkkel közösen is olvasmányélményt adhat, sőt érdemes a kicsivel együtt olvasni, így már az olvasás folyamatában meg lehet beszélni a tartalmat. 

2021. május 23., vasárnap

Csóka Judit (vál.) : Mesék a gyógyulásról

Vallom, hogy a mese lehet gyógyító erejű, ha megfelelően van elmesélve, körítve, ábrázolva. Ehhez tudni kell, melyek azok a mesék, amelyek leginkább alkalmasak a célra. 

Boldizsár Ildikóval - akitől Csóka Judit is tanult - még általános iskolában találkoztam először, amikor a tapolcai könyvtárral ellátogattunk Paloznakra, az akkori Meseterápiás Központ színhelyére. A mesék ereje, sajátos világa már akkor magával ragadott, majd időnként újra visszaköszön. 

"A mesék arra tanítanak, hogy minden döntésünknek következménye van. Ha rosszul döntünk, akár végzetes is."

"Amikor egy mesehős szorult helyzetbe kerül, ha olyan mértékű lesz a szenvedés nyomása, amit már nem tud tovább
viselni, akkor elindul. Más történik, amikor valaki beteg lesz. A beteg nem mindig tud saját maga elindulni, hogy
megtalálja a gyógyulását, ilyenkor a segítők szerepe válik fontossá.

Az első lépés pedig mindig a felismerés. A betegnek és a környezetének be kell látnia, hogy az egészség elveszett. Fel
kell vállalni a sokszor szégyenletes betegség tényét, mert enélkül nem kezdődhet meg sem a gyógyítás, sem
a gyógyulás."

A mese szóról elsősorban a gyermekek jutnak eszünkbe, ám ez a könyv ugyanannyira szól felnőtteknek is, ha nem jobban. Csóka Judit olyan gyógyító, betegségről szóló meséket válogatott össze a világ minden tájáról, melyek elgondolkodtatnak, jó tanáccsal szolgálnak az élethez. Eszerint a hűség, szerénység, bátorság, őszinteség, hit ahogy a mesékben, úgy az életben is követendő erénynek számítanak. Meglétük kihúzhat a csávából, békés életet ígéretét hordozza.
A különböző történetek, műmesék, népmesék mind mind példaértékkel bírnak, az olvasó értelem-, és érzelem gazdagabb lesz általuk.

A kötetben fellelhető mesék tele vannak tanító-nevelő célzatú gondolatokkal, bölcseletekkel, melyeket beépíthetünk az életünkbe felnőttként és gyermekként egyaránt. 

Csóka Juditnak emellett mese formájában megjelent kötetei, szerkesztései :

- Mesék a pénzről
- Mesék feleségekről és férjekről
- Mesék a szabadulásról

2021. február 2., kedd

Michael Ende: Momo

avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt


Számomra ez a könyv, történet eszmei értékkel bír, hiszen anno egyik kedvelt magyar tanítónőm olvasott fel belőle részletet, amikor második osztályos voltam. Emiatt is örültem nagyon tavaly ősszel, amikor rátaláltam erre a kötetre kedvező áron. Nem is volt kérdés, hogy beszerzem. 

"Sugarad mindent fénybe von.
Honnan jön, nem tudom.
Olyan közelről s olyan messziről.
Neved nem ismerem.
Bárhonnan sütsz az ég felől:
ragyogj kis csillag, fényesen!"


Hihetetlen ennyi év elteltével is, mekkora hatással van rám ez a történet, ami arra világít rá, hogy becsüljük meg az időnket, hiszen ez a legnagyobb kincsünk, de éljünk is meg minden pillanatot, ne menjen mellettünk az élet, mert rohanunk előre. Ne a teljesítménykényszer tartson életben, hanem az élmény-, tapasztalatszerzés. 
"Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha egész örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ, mit élünk meg abban az órában.
Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik."
Ugyan a Momo egy meseregény, nyugodt szívvel ajánlom minden korosztály számára, kellemes utazás, kikapcsolódás. A saját nemében igen különleges történetet rejt. Felhívja a figyelmet arra, ami igazán fontos, lényeges az életben. Momo karaktere rávilágít arra, hogy mekkora kincset jelent a csend, szabadidő, ami megadatik és, hogy milyen sokat tehetünk azzal, ha figyelmesen, értően meghallgatjuk a környezetünket, barátainkat. Sokkal többet tehetünk ezáltal értük, mintha jobbnál jobb tanácsokkal látnánk el őket. Momo pedig nem csak a figyelmét és az idejét ajándékozta a barátainak, hanem minden egyes alkalommal már előre várta őket, felkészült az érkezésükre. Hasonlóképp, ahogy a róka is Exupéry regényében előre díszbe öltöztette a szívét, amikor tudta, hogy érkezik a kis herceg. 

"S minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek. De van vak meg süket szív is, amely semmit se érez, épp csak ver."

Többek között rávilágít a szerző - és Momo - arra, hogy mekkora jelentősége van az emberi kapcsolatoknak, főleg ebben a mai, modern, elgépiesedett világban, ahol az online világ felülkerekedni látszik. Tehát fontos üzenete a könyvnek, hogy minél több minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel, ápoljuk a kapcsolatainkat, ne hanyagoljuk a barátainkat. Úgy takarékoskodjunk az időnkkel, hogy arra mindig legyen, ami igazán számít, élményt, élvezetet okoz. 

2020. november 5., csütörtök

Mese a Tapolcai - tavasbarlangról

Ezt az izgalmas mesét Bertalan Csaba tapolcai fiatalember írta, akihez közel áll a mesék, versek világa és nem utolsósorban rajong a  természeti szépségekért. A Tapolcai - tavasbarlang a város ékessége, igazi turisztikai látványosság, amely Csaba által már mesében is meg lett örökítve. 

Néhány szó erejéig a szerzőt faggattam, majd a mesére terelődött a szó. 

- Mit lehet tudni rólad, honnét jött a mese ötlete?

Tapolcán születtem 1988-ban, azóta itt élek a családommal. Nagyon szeretem a vidékünket és a városunkat,az itt élő embereket. Általános iskolába a Bárdos Lajos Intézményegységbe jártam,- ahol már akkor kis mesemondónak neveztek -, majd az akkori Széchenyi István Szakközépiskolában végeztem, mint pincér, majd érettségiztem.

A tavasbarlangba közel tíz éve dolgozom, mint tárlatvezető. Nagyon szeretem a munkám,nagy büszkeséggel tölt el,hogy városunk és hazánk egy igazi természeti ékszerdobozát mutathatom be nap mint nap az ide érkezőknek. Nagyon sok kisgyermekes csoport érkezik hozzánk, ezért arra gondoltam,hogy egy kis mesébe foglalom ezt a földalatti világot és a természet védelmének fontosságát. A mese szereplőinek nagy részét valós személyről mintáztam,emiatt többen magukra ismerhetnek a mese olvasása közben.
Bízom benne,hogy többeknek meghoztam a kedvét,hogy ellátogassanak hozzánk és a saját szemükkel csodálhassák meg a tündérek lakta mesés barlangot.


Egyszer volt, 
hol nem volt.

Van valahol a mesés dimbes-dombos balatoni hegyek ölelésében egy elrejtett, csodás kisváros, és alatta egy mesebeli barlang.
Egy barlang, ahol a szerencsét hozó kishalak mellett a szóbeszéd szerint még tündérek is élnek.
Ahová egyszer Tóth Pali bácsi, a kisváros pékmestere szeretett volna kutat ásni a mélyében rejlő kristálytiszta vízig.

Nagymamáink meséiből jól tudjuk, hogy a munka során, amikor mesteremberek megpihentek az egyik kis inasfiú, aki valódi felfedezőnek készült, lemerészkedett egymaga a mélységes kútba. A kút legmélyére érve aztán furcsa hangokat hallott egy piciny üreg mögül, amihez mikor odahajolt, hogy jobban meghallja, mitől is lehetnek ezek a furcsa hangok odabent, beejtette a gyufásdobozát és a mindig a zsebében tartott nagyítóját.

A kíváncsi fiú, nem esett kétségbe a kihívástól, erőt merítve kíváncsiságából nagy bátran bemerészkedett az üregbe. Elszántan kúszott keresztül néhány métert a szűk és veszélyes járaton át, ahol az élesebbnél élesebb kövek igencsak megszaggatták felfedezőnk ruháját.

Amikor végül nagy-nehezen kiért és felegyenesedhetett, legnagyobb meglepetésére a gyufás doboza és a nagyítója mellett még egy csodás barlangot is meglelt.

A nagy meglepetés azonban ezzel nem ért még véget a bátor felfedező számára.
Amikor a barlang belseje felé haladt, egy érintetlen földalatti tavat pillantott meg, amiben csodaszép tündérlányok játszottak és táncoltak a vízben.
Ekkor nem csak ifjú hősünknek maradt tátva a szája, hanem bizony a lent játszadozó tündérek is igencsak meglepődtek, hiszen eddig az emberekről csak a velük élő pici halaktól, valamint az őket vigyázó sok mindenre megtanító Kő Apótól és Moha bácsitól hallottak ezt-azt.

A megilletődöttségtől néma csendben álló kis felfedezőhöz aztán a barlang legbarátságosabb mindig mosolygós tündére ment oda elsőként, aki lehajolt hozzá megsimogatta a fejét, majd mosolyogva, lágy kedves hangon szólt hozzá.

Elmondta neki, hogy ne szaladjon ki az utcára riadózni és ne újságolja el mindenkinek, hogy mi is rejlik itt a kis városka alatt, hiszen ők addig élhetnek itt nyugalomban és békességben a többi tündérrel, a pici halakkal, Ősz apóval, Kő apóval és Moha bácsival, amíg csak azok tudnak erről a mesebeli helyről, akik tisztelik és szeretik a barlangot és az ő csodás lakóit.

Miután a kisfiútól búcsút intettek, Kő Apóék tudták, hogy a varázslatos világ oltalmazására segítségre lesz szükségük.
Így kérték fel, a tündérek lakóhelyének oltalmazására a Malom-tó partján élő kissé szórakozott, de mindig segítőkész és jószívű, zöld ruhás manókat.

Éveken keresztül óvták és védték ezt a föld alatti mesés világot és annak lakóit a jószívű kis manók.

A legidősebb ősz halántékú ,ritkult hajú manó vezetésével,- akinek a bajusza majd a földig ért és akinek a szóbeszéd szerint, bölcsességének növekedésével eltűnt a haja és úgy nőtt meg a bajusza - Csetriékkel a szerencsét hozó kishalakkal és a sokat morgó öreg, néha füllentő, de mindig jó szívű sárkány teknős segítségével.

Élt abban az időben egy furcsa varázsló is a vidéken, akinek hosszú ideje eltökélt szándéka volt, hogy feloldja az ékszerdobozt védő varázst, a kristálytiszta vízben élő tündéreket pedig rabul ejthesse végre.

Hatalmas kastélyában, éveket töltött a varázskönyvek bújásával, a legtávolabbi vidékeket kereste fel, hogy a barlangot és annak tündéreit óvó-védő varázsát megtörje.

Felért egyszer a nagy hegyek tetejére, a fagyos tenger közelébe, ahol sárkányhajó vitte az elátkozott szigetre…  Ott meglelte a gonosz varázs receptjét, amivel aztán jól kitervelt tettét véghez viheti.

Mire visszatért a Balaton-partjára a zord tél elvonult ,s a fák is virágba borulva várták a nyáréltető nap sugarait.

Egy szép nyári napon aztán a varázsló, amikor kinézett kastélya ablakán bosszankodva látta, hogy a manók milyen boldogan fütyörészve indulnak a tündérekhez látogatóba, a halacskák vígan fürdenek a tóban, és még a sárkány teknős is vidáman füstölgött a tündérek énekét hallva.

Ekkor ötlötte ki, hogy hamarosan eljön az ő ideje, már másnap korán reggel használni fogja a messziről hozott gonosz varázs.

Másnap az első kakas szavára felkelt és nekilátott a varázspor elkészítéséhez, amellyel mikor készen állt megfújta a kastély ablakában állva ,a varázspor hamar meghozta a várt hatást, hiszen óriási gomolyfellegek kezdték takarni a mosolyogva sütő reggeli napsugarakat, és a hideg záporeső öntözni kezdte a barlang felett ébredező kisvárost és annak lakóit.

Varázslata felfedte a csodálatos helyet is az emberek előtt, akik jöttek rögtön száz számra busszal, kocsival, biciklivel,gyalog.

A tündérek nagyon megijedtek, de tudták, hogy a jóságos manók nem hagyják cserben őket a nehéz időkben sem. El is indultak ketten, a Smaragd és a Csillagszemű tündér a tó partjára, ahol a barátaik éltek.

Kázmér a legfürgébb, fürgecselle már előreúszott, hogy felrázza a lustálkodó manókat és jelezze, a tündérek segítségért sietnek hozzájuk.

Miközben visszaindultak, a varázsló kileste őket és egy rabul ejtő varázslattal elfogta a két csodaszép tündért. Mire a manók felértek a barlang bejáratához már ott mérték a fagylaltot a varázsló kastélyánál mágikus ketrecbe zárva őket. A varázsló nagyokat mosolygott és nevetett a manókon, meg persze az éppen felébredt, valamint teljes feszültségben füstölgő lévő sárkányteknősön.

Hatalmas volt a zűrzavar, kiabáltak, veszekedtek az odaérkezők, felkavarták a kristálytiszta vizet. Borogatták a csónakokat, csöppet sem tisztelve a földalatti csodás helyet.

A lent maradt tündérek nagyon féltek, el is rejtőztek kicsiny megvilágított szobáikba a víz alatti kis üregekbe, ahol Kázmér és a többi halacska próbálta megnyugtatni őket Kő Apóékkal közösen.

Manóink azonban hallgatva a legöregebbre és annak tanácsaira, nagy küzdelem árán, mégis rendet tudtak tenni a beáramló emberek között.
Rájuk jellemző kedvességgel, szépen sorba állították az embereket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Bár az egyik manó, akit néha csak Babócának hívtak,elsőre félvállról vette ezt a furcsa napot,egészen addig amíg mérgesen és határozottan az egyik tündér le nem dorongolta,hogy most már szálljon vissza a földre és a saját dolgával foglalkozzon.

Kezdeti nehézségeik ellenére szépen és fegyelmezetten végezték a dolgukat, lent a csónakok kikötőjénél, szépen felhívva az odaérkezők figyelmét arra, hogy ha jól viselkednek és csendben nézik meg a csodaszép kincses dobozt akkor talán a Barlangi tündéreket is megláthatják s talán a halacskák is meghozzák az aznapi, apró kis szerencséjüket.

Ezt az összehangolt munkát igyekeztek úgy végezni, hogy egyikőjük mindig ott legyen a rabul ejtett tündérek közelében óvva és vigyázva őket nehogy bajuk essék addig, amíg ez a furcsa nap véget nem ér.

Nagy szerencséjükre, az esetről tudomást szerezve arra sétált a manók és a tündérek két jó barátja, Pöttyenet kisasszony és Maszat uraság, akik jól ismerték a varázslót, tudták miről szeret beszélni.

Miközben Maszat uraság elterelte a varázsló figyelmét addig Pöttyenet kisasszony, macskákat megszégyenítő ügyességgel beosont a kastélyba és elcsente a mágikus ketrec kulcsát, amelybe a tündéreket zárták.

Ezt a kulcsot aztán oda is adták a mindig énekelgető, bár most nagyon szomorúan ácsorgó manónak, aki biztos helyre tette azt. Ezután ők mentek is tovább, hiszen számtalan dolguk akadt még aznap a sárkány barlangjának közelében.

Eltelt a nap, ahogy mindig szokott és feljött a mindig feltelő s aztán elfogyó hold.. Manóink nem hagyták magukra a szomorúan és bágyadtan segítségre váró tündéreiket. Így fáradtan, de elszántan csenték ki a barátaik által megszerzett kulccsal a két kis tündért a varázsló fogságából, miközben ő elégedett vigyorral gondolhatott vissza aznapi hősies tettére és vígan tervezgette a következő napot.

Ekkor az öreg sárkányteknős a manók, valamint a barlang minden lakója az összes tündér és Kő Apó, Moha bácsi, valamint Ősz Apó, a nagy bajuszú Manó vezetésével körbevették a varázslót, felhívva figyelmét, ilyet többet ne merjen tenni, mert ez a vidék és a barlang csak addig lesz boldog és szép amíg a tündérek, a manók és a szerencsét hozó kishalak csodálatos világa csak azok számára lesz látható, akik jó szándékkal érkeznek és valóban meg szeretnék ismerni ezt a mesés föld alatti világot, nem pedig csupán az idejüket eltölteni és szennyezni a kis ékszerdobozt.

Az eset híre elért egészen a kisvároska nagy házába is, ahonnét a híreket hozó-vivő angyal hívására megjelent még két kedves tündér, az örökké vidám és a másokat a mosolyával bármikor jobb kedvre derítő, valamint a bájos mindig-mindent tudó tündér is.
Papírra vetették, amit a varázsló megfogadott, és rendeletbe foglalva figyelmeztették őt esküje súlyosságára, hogy ha megszegi azt, akkor soha többet nem kerülhet a csodás helynek közelébe.
Munkájuk végeztével kissé fáradtan, de elégedetten hajthatták álomra a fejüket mindannyian.

S az óta is boldogan élnek együtt a tündérek az ő tanítóik, a manók, a kis halak és persze az emberek is a nagy hegyekkel körbeölelt városka szívében.

Aki arra jár, ma is megcsodálhatja a mesebeli helyet és nagy szerencsével megpillanthatja a kis halat és a tündéreket, meg persze a manókat, akik örömmel mutatják meg az érdeklődő gyerekeknek és felnőtteknek a mesebeli tóval létrejött tündérek lakta, csodálatos földalatti világot.

2019. december 10., kedd

Peiker Éva (szerk.) : Csodákkal teli éjszaka

"A hideg reggelen ott találták a kis gyufaáruslányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán."


Ez a kis könyv egyik könyvtári látogatásomkor talált rám. Másik könyvet kerestem, de amint megláttam a Csodákkal teli éjszakát, tudtam, hogy a táskámban landol, hazaviszem. 


A történetek mellett igazi ünnepi, téli hangulatot áraszt a borító is. Felsorakoznak a szerzők az ezüst hópehely köré, amit kisebb-nagyobb csillagok vesznek körül. 



A kötet 14 történetet tartalmaz a magyar és a világirodalom nagyjaitól. Egytől egyig gyönyörű írások, melyek az ünnep valódi jelentését, a szeretet fontosságát helyezik középpontba. 

Karácsony előtt nagyon jó ünnepre hangolódó olvasmány, melengeti az ember szívét.
Apró csoda a hideg éjszakában! 

Aranyos történetcsokor az otthon melegéről, a szeretet fontosságáról, a Karácsony valódi jelentéséről, lényegéről.
Ünnepi készülődés előtt kifejezetten ajánlom! :)

2019. október 7., hétfő

Szlukovényi Katalin (szerk.) : Magyar mesék lázadó lányoknak

A Magyar mesék lázadó lányoknak könyvtári példányként került hozzám a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeumból. Színes borítója már elsőre magához vonzotta a tekintetemet. Kíváncsian vettem kézbe – vajon a benne rejlő emberek is ilyen érdekesek, mint a könyv külseje? A válaszom: igen, nem csalódtam benne.

A könyvben huszonöt izgalmas életű és lenyűgöző teljesítményű magyar nővel ismerkedhetünk meg, Árpád-házi Szent Erzsébettől Hugonnai Vilmán át egészen a kortársakig. Nagyon megörültem ennek a kötetnek, mivel ebben végre megmutatkozik, hogy igenis büszkék lehetünk a magyar nőkre.


Az inspiráló mesegyűjtemény a külföldről származó Esti mesék lázadó lányoknak hazai változata, mely a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2018-ban. A példaképekkel teli könyvön több írónő is dolgozott: Kiss Judit Ágnes, Mesterházi Mónika, Miklya Luzsányi Mónika, Molnár Krisztina Rita, Szabó T. Anna és Tóth Krisztina. Ismert, kevésbé ismert már elhunyt vagy éppen még élő kiemelkedő személyiségeket mutatnak be a szerzők. A könyv lapjain felbukkan – többek között – Gobbi Hilda, Karády Katalin, Polcz Alaine, Ata Kandó, Jászai Mari, Brunszvik Teréz és kortársaink: Péterfy Bori és Hozleiter Fanny, azaz Mosolyka is. 

Sokuk élete nem volt díszmenet, megharcoltak az élettel, életért, dacoltak az adott kor szokásaival, törvényeivel, felléptek a női elnyomás ellen vagy éppen küzdöttek, kitartottak az álmuk mellett, majd nagy erőfeszítések, kemény munka árán elérték céljukat, kitűntek társaik közül. Nem keveset tettek le az asztalra, már amiatt sem, hogy tettükkel, kitartásukkal, foglalkozásukkal példaként állnak előttünk, hogy mi is elérhetjük az álmainkat, csak tenni kell érte és kitartónak lenni, nem feladni az első kudarcok után.

Nagyon örülök, hogy a külföldi minta alapján, mi magyarok is magunkénak tudhatunk egy könyvet, amiben megmutatkozik, hogy igenis büszkék lehetünk a magyar nőkre. Érdemes elolvasni, kézbe venni, forgatni a könyvet, hiszen igazi erőt adó, példaértékű magyar nőkkel van tele, akik nem egyről a kettőre jutottak a siker oltárához, hanem lépésről lépésre érték el a céljukat. Különleges meséiket olvasva remélhetőleg mindenki kedvet és erőt kap saját álmai megvalósításához.

Rendeld meg közvetlen a kiadótól: Móra Kiadó

2019. május 30., csütörtök

Elena Favilli-Francesca Cavallo: Esti mesék lázadó lányoknak

Száz különleges nő története


Már a borító annyira vidám, ám egyben határozott tartalmat takar, ami miatt elsőre felkeltette az érdeklődésemet.

Amint megláttam, nagyon örültem, hogy végre egy mesekönyv, ami megmutatja a gyerekeknek, hogy sok tanulás, kitartás, "harc" árán elérhetik az álmaikat. Igazi példaértékű embereket mutat be a szerzőpáros, akiknek nem hullott az ölükbe a siker, sőt sokszor rögös út vezetett az alagút végén pislákoló fényhez. Nagyon jó példa az ő történetük arra, hogy nemtől, kortól, nemzetiségtől, szociális helyzettől, háttértől függetlenül kellő kitartással, küzdő szellemmel mind elérhetjük, amit igazán szeretnénk.


Margaret Thatcher szavaival élve: 

"Ha győzni akarsz, lehet, hogy egy csatát többször is meg kell vívnod."

Ám a végeredmény miatt megéri, hiszen a befektetett idő, munka nem marad jutalom nélkül.

Olvasás során különböző izgalmas, érdekes, néhol szívszorító történeteket olvastam, számomra ismert és eddig ismeretlen emberekről, akik előtt méltó megemlékezés, tisztelgés ez a terjedelmes könyv.

Egy-egy élettörténet mellett lévő rajzok, képek hatvan kiváló női művész keze munkáját dicsérik. A különleges képek még színesebbé, gyermek kompatibilisebbé teszik az egész könyvet, a mondanivalót.

Várom a második részét a könyvnek, hiszem, hogy az is ennyire, - ha nem jobban - elnyeri a tetszésemet.

Vegyétek kézbe, lapozzátok, olvassátok, tanuljatok belőle! :)

2017. december 15., péntek

Ransom Riggs: A különlegesek regéi

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei trilógiát már tavaly ősszel beszereztem, így ott díszelegnek egyenlőre a polcomon. Közben a könyvtárba beérkezett A különlegesek gyermekei, így ezzel az úgynevezett előtörténettel kezdtem a trilógia előtt.


A borító és a rajzok kívül-belül gyönyörűek, szépen kidolgozottak. Mindegyik regéhez külön rajz tartozik, amely hűen ábrázolja a történet témáját, főszereplőjét. (szeretnék én így rajzolni)
A szerző stílusa és elbeszélésmódja igazán könnyed, érthető, emészthető. Mindegyik rege más és más, különböző történetszeleteket mesél el a különlegesek múltjából. Nem is tudok nagyon kiemelni egyet sem, mert mindegyikben más elem volt, ami miatt tetszett.
Ajánlom mindazoknak, akik szeretnek elmerülni a fantázia világában és kiszakadni a mindennapokból.

"A rémálmok nem olyanok, mint a daganatok vagy az üszkös végtagok. Kétségtelenül kellemetlenek, ám a kellemetlenségnek néha célja van."

" – Természetesen semmit sem lehet építeni békesség nélkül – felelte Wren –, béke viszont nem érhető el megértés nélkül."

https://moly.hu/konyvek/ransom-riggs-a-kulonlegesek-regei

2017. november 26., vasárnap

J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek

Tolkien munkásságát alapból nagyon szeretem, egyik kedvenc íróm. A Karácsonyi levelek ugyan inkább meseszerű, de örömmel vettem a kezembe. Kíváncsi voltam, hogy az édesapa Tolkien mivel szórakoztatta a gyerekeit kis - és fiatalkorukban.



Már maga a borító is lenyűgözött, igazi téli, karácsonyi hangulatot idéz. Tolkien  Karácsony apó képében saját világot mutatott meg a gyerekeknek, hogy hogyan él, mik történnek vele, különböző kalandokat mesél el a levelekben.
Igazi vidám, meghitt hangulatot áraszt mindegyik levél, látszik, hogy a szerző igazán törődött a gyerekeivel, szerette őket. Egy külön világot álmodott nekik, amely által még szebbé, különlegesebbé tette a gyermekkorukat.
A levelek mellé különböző rajzokat is mellékelt, ahol az általa elképzelt világot ábrázolta. Sőt! Külön írást is létrehozott, ami erősen hajaz a Gyűrűk Ura világában használatos betűkre.

Nagyon ajánlom mindenkinek, akik szeretik Tolkien világát, stílusát, vagy csak szeretnének elmélyedni egy kalandos mesében, ami kiszabadít a hétköznapokból.

2017. november 22., szerda

Neil Gaiman: Coraline

Napját sem tudom, mikor olvastam utoljára mesét, vagy meseszerű könyvet (kiv. George R. R. Martin: A jégsárkány). Ez a könyv viszont sokkal több volt ennél. Nem csak mese, nem csak fantasy, nem csak egy másik világ, hanem egy képzelőerőben gazdag író igényes alkotása.


Egy olyan alkotás, amit minden gyerek, de akár felnőtt is élvezettel olvasgat, hiszen ki ne gondolt volna már bele, mi lenne ha létezne egy párhuzamos világ, ahol minden ugyanaz, mint itt, ám mégsem egészen. Például, amit a való világban nem lehet, azt a képzeltben szabad, sőt természetes. Sokat gondolkozott ezen a főszereplő Coraline is - akinek már csak a neve is csupa egyediség - , ám mégsem gondolta komolyan, hogy egy másik világba költözzön, elhagyva az igazi szüleit, az igazi, rendes életét. Coraline igazi rejtélynek van kitéve a másik világban, ám ő mindegyiknek megfelel, nem vall kudarcot, így saját magát és családját is megmenti a másik világ veszedelmétől.

Coraline-nal szemlélteti az író, hogy az az igazi bátor, aki félelmében sem hátrál meg, hanem szembenéz az akadályokkal és átugorja azokat.

Néhány idézet a könyvből:

" - Menekülj! – mondta a legelső hang; egy lányé, vélte Coraline.
  - Menekülj, amíg még van levegő a tüdődben, vér az ereidben, melegség a szívedben."

 "Én nem vagyok a másikja semminek se. Én én vagyok."

 "Mert ugye mindig könnyebb attól félni, amit nem látunk."

"- A macskáknak nincs nevük – közölte. – Nektek, embereknek van nevetek. Méghozzá azért, mert fogalmatok sincs, kik vagytok. Mi tudjuk, kik vagyunk, ezért nincs is szükségünk névre."

https://moly.hu/konyvek/neil-gaiman-coraline

2017. augusztus 19., szombat

J. R. R. Tolkien: A woottoni kovácsmester

Tolkien művei igazi klasszikusok a fantasy világban. Fantasztikusan ír, kedvencem a Gyűrűk Ura trilógia tőle, emellett nagyon szeretem a Szilmarilok történetét, ami a Gyűrűk Ura előtörténete.


Maga a történet egész kellemes volt, egyhangúságtól mentes. Tanító célzattal is íródhatott volna, hiszen megmutatja, hogy nem minden az, aminek elsőre hisszük és van, amikor az az igazság, ami mesének tűnik. Hallgassunk a szívünkre, hogy mit súg, és biztos, hogy döntünk.
Valószínű, hogy ha fiatalabbként, gyerekként olvasom, akkor jobban elnyeri a tetszésemet. Így viszont csak annyit tudok írni, hogy szép volt, jó volt, de ennyi volt, nem kavart fel különösebben.
Ennek alapján inkább nyolc éves kortól kiskamasz korig ajánlom.

2017. július 26., szerda

George R. R. Martin: A jégsárkány



 Adara imádta a telet, mert amikor beállt a hideg, eljött a jégsárkány is.”


 A főszereplő kislány, Adara téli gyermek, testvéreivel ellentétben az ő hőmérséklete mindig veszélyesen alacsony, lehelete szinte megfagy a levegőben. Apja születésétől fogva tartózkodóan viselkedik vele a különcsége miatt, de lévén a legkisebb, nagyon félti Adarát. Télen a kislányt átjárja a derű, mert ilyenkor a vidékre jön fagyos barátja, a Jégsárkány. A gyermek együtt játszik ilyenkor a sárkánnyal, néha a kék égen is repkednek. Egyszer csak megjelenik Adara nagybátyja, aki a királynál szolgál és rokon rossz híreket hoz a családnak. Háború közeleg, el kell menniük a földjükről, ám a családfőnek mindene ez a birtok, nem hagyja ott semmi pénzért. Telik-múlik az idő a nagybácsi még rosszabb hírekkel tér vissza, ekkor az apa megkéri testvérét, hogy vigye el a gyerekeket, védje meg őket, ám ő maga marad. Ám a férfi csak Adarát tudná elvinni, mert ő a legkönnyebb, s az öreg sárkánya csak őt bírná el, de Adara elfut az erdőbe tiltakozásul. Néhány óra elteltével az ellenség lecsap a falura, nem kell sok és minden lángokban áll a tűzsárkányok pusztításától, a kislány pedig egyre csak a Jégsárkányt szólongatja, hívja, hogy jöjjön, segítsen rajtuk. Majd a Jégsárkány megjelenik a hátán Adarával a házak fölé repül, majd a lány irányításával eljutnak a család házáig. Itt a Jégsárkány összeakaszkodik a tűzsárkányokkal, akik fölényben vannak hozzá képest. Ám ő bátorságával legyőzi őket megmentve a kislányt és családját, majd utolsó leheletével jégvirágot borít a lépcsőre.