Schmöltz Margit: Nincs semmi baj

Már korábban is hallottam erről a regényről, ám csak most került a kezembe annak kapcsán, hogy októberben a veszprémi könyvtárba látogat a szerző, s én fogom kérdezni a kötetről. 

A borító szépen tükrözi a hideg telet, amikor is a cselekmény játszódik. A szerző a tatárjárást egy magyar és egy mongol lány szemszögéből mutatja be, általuk ismerhetjük meg az adott kultúrát, világot, hagyományokat. 

"A hegyhátak íve, a folyó kanyarulata, az égen úszó, nehéz felhők mind azt hirdették, a világon minden éppen úgy van, ahogyan lennie kell."

"Mandula végre nemcsak meghallotta, de meg is értette Zsombor szavait. „Nem lesz semmi baj…” – zengett a lány fülébe. De amit maga körül látott, a világvége képei, egészen mást mutattak."

Egy olyan korszak tárul elénk, ahol a lányokat az ékszerek, az új ruhák, család, házasság érdeklik. Ám, ahogy az lenni szokott mindig van, aki kilóg sorból, renitens. Jelen esetben az esztergomi leány, Mandula. Nincsenek is lány barátai, két korabeli fiú van, akivel bújócskázik, játszik, vadászik, mígnem a fiúkat elhívja a kötelesség, a munka, hivatás. Mandula pedig otthon marad az édesanyjával, de nem ül meg a házban, hanem eljár apjával, majd egyedül az erdőbe, felfedezni helyeket. Mandula nagy vágya, hogy nyilazhasson, íjjal lőhessen, vadászhasson. Ez hamarosan teljesül is, ám nem a várt formában, s inkább a szükség szüli a helyzetet.

Tungalag pedig anyjával mostohaapja családjánál élnek egy sátorban, mígnem a családfő a halálos ágyán kiházasítja lányait, s velük együtt Tungalagot is. Itt számos hiedelemmel ismerkedhetünk meg, melyek számunkra idegenek, furcsák. Majd a szülői porta elhagyása után Tungalag és mostohatestvére között férjcsere történik, hisz épp az ellenkező fiút szeretik, így megmásítják az atyai áldást. Útra kelve csatlakoznak a magyarok elleni menethez, hogy elfoglalják a földjeiket. Tungalagot az élteti, hogy felhőjáró lehessen, harcolhasson ugyanúgy, ahogy a férfiak. Ennyi nehézségre, fájdalomra viszont ő sem számított. Ám mongol lévén nem mutatott semmi érzelmet, nem sírt, nem omlott össze.

Érdekesség, hogy a két lány végül más-más férfi oldalán köt ki, sőt életük különösmód összefonódik egymással, elvágva az ellenséges szándékot, múltat.

Összességében egy izgalmas korképet kaptam a 13. századi Esztergomról és a mongolokról. Megismerhettem két fiatal lány álmait, küzdelmeit. 

Finy Petra: Kerti szonáta

A történelmi iheltésű regények mindig is érdekeltek, így nagy öröm volt, amikor tavaly Finy Petra kötetét kaptam ajándékba a barátnőmtől. Izgatottan vettem a kezembe a könyvet, ám a szerző neve már garancia volt a sikerre.

"Lehetne úgy is, hogy nem mondják meg felülről, hová utazhatunk, és mikor miben hihetünk, mit dolgozhatunk, mikor lehet telefonunk és autónk, kit szerethetünk, kit gyűlölhetünk."

A cselekmény műfaji meghatározása szerint történelmi fikció. Ám emellett emléket állít a huszadik század közepétől kezdőd lelki terror áldozatainak, a bántalmazott nők előtt állít emléket. 

"Akkoriban minden második hír álhír volt, a legigazabbnak tűnők cáfolódtak meg leghamarabb, érdemes volt tehát a legértelmetlenebbeket elhinni, általában arról derült ki, hogy igaz."

Elgondlokodtató és mélyen megérintő az egész sztori. Szomorú, hogy ez a sok fájdalom, elhallgatott gyalázat megtörtént, megtörténhetett. Érdemes jobban belemélyedni a témába, hisz úgy látom, nem esik elég szó a nők bántalmazásáról, melyet a XX. Században többen is átéltek. Vajon túl is élték? Milyen nyom, maradandó sérülés, károsodás maradhatott az adott személyek lelkén? Egyáltalán milyen volt óvatosan élni, rettegni, hogy ki lehet a besúgó? Ezeket a kérdéseket, társadalmi témákat, a múltunkat boncolgatja történetbe ágyazva a szerző, aki néhol fanyar humorral tart görbe tükröt az akkori kor társadalma elé. 

"– Megváltozott ez a rendszer, Magda. Eljött a rendszerváltozás, de vajon tényleg megtörtént? Vajon meddig tart ez a szépen kifeszített álom? Vajon meddig dobognak még másként a szívek? Bár ne lenne minden annyira önmagába visszatérő! Bár ne lenne a történelem annyira önismétlő, mint egy ravaszan spirális zenemű! Da capo al fine, a legveszélyesebb instrukció."

Finy Petra ebben a kötetben olyan stílusban ír a borzalmakról, a nők helyzetéről, a besúgóhálózatról a 80'-as évek nehézségeiről, hogy az egyszerre válik szórakoztató, tényfeltáró, megérintő irodalommá és korrajzzá is egyben. Elgondolkodtat, miközben úgy érezzük, mi olvasók, hogy mi is ott vagyunk Fridával, Médival és Magdával a furcsaságok közepette.

Lisa Wingate: Elrabolt életek

A kötet sokáig vezette a New York Times Bestseller listáját, majd nálam is előkelő helyen végzett.

A könyvet még barátnőmtől kaptam születésnapomra három éve. Eddig a témája és a hossza tartott vissza, hogy elolvassam, de bőven megérte végre belemélyedne ebbe a mély hangvételű megrázó történetbe.

"Nem szükségszerű, hogy a múltad megszabja a jövődet."

"Hát, ilyen az élet. Nem lehet minden a miénk. Kaphatsz egy kicsit ebből, egy kicsit abból, vagy mindent ebből és semmit abból. Mindig azt választjuk, amit az adott időben a legfontosabbnak gondolunk."

A szerző lépésről lépésre, alaposan építi fel a cselekményt, mely szívet-lelket érint. Ahogy kibontakozik a történet, úgy állsz össze a kép, hogy ez egy mély, összetett élettörténet, nem csupán egy egyszerű, hétköznapi sztori. Érdekes, hogyan alakulnak egyes sorsok, min múlik, ki, hova születik mi lesz vele később. A múlt sokszor szövevényes, árnyakkal, titkokkal teli, melyet,ha megbolygatunk, hatással lehet az egész környezetünkre, életünkre.Az adott témában valami egyedülállót alkotott Lisa Wingate. Egy rendkívül összetett, valóságon alapuló, megrendítő történelmi regényt kaptam. A főszereplő tette pedig példaértékű.

Ebben a könyvben a jelen találkozik az eltitkolt múlttal, családi titkokkal, melyről az egyik utód lerántja a leplet, ezzel jobban megismerve önmagát is. Az unoka, aki elkezd nyomozni nagymamája múltja után, végül saját maga is megváltozik, rájön, mi az igazán fontos a számára, mit is szeretne az élettől. 

Az igaz történeten alapuló cselekmény megrázó és megható is egyben, hiszen egy család brutális szétszakítását meséli el, majd összehozza a még megmaradt családtagokat időskorukra. 

Nagy hatást tett rám az írónő ezzel a történettel, mely több szempontból emléket állít azon áldozatok előtt, akiket elvettek a családjuktól, hogy másnak pénzért árusítsák őket. Ráadásul a nagyrészt törvénytelen örökbefogadást megelőzően is mostoha körülmények között kellett élniük. 

A cselekmény összetetten, alaposan mutatja be a fent említett tragédiát, melyet úgy élhetünk át olvasás közben, mintha ,mi magunk is ott lennénk a szereplőkkel. 

Jojo Moyes: Akit elhagytál

Jojo Moyes az egyik legnépszerűbb, legismertebb angol romantikus bestsellerszerző. Büszkén tudhatom a kedvenc szerzőim között. Először még a Mielőtt megismertelek című nagy sikerű történetet olvastam tőle először, majd az egész Moyes-stílus beszippantott. 

Ráadásul a Cartaphilus Kiadónál gyönyörű külsővel jelentek, jelennek meg az írónő művei. 

Számomra már a könyv borítóján lévő szlogen - Csatát veszíthet a szerelem, de a háborút végül mindig megnyeri -  biztosította, hogy tetszeni fog a történet. Olyan sztorit kapok, ahol a szerelemnek értéke, ereje van, akár a legnagyobb kihívást, nehézséget is túléli, kibírja. 

Magával ragadott a párhuzamos történetvezetés, ahol két fiatal nő küzdését, kitartását követhettem nyomon. Mindkét nő életében meghatározó szerepet játszott egy festmény. Egyiküknek megmentette az életét, míg másikuknak megváltoztatta, küzdelemmé tette. 

"[…] ezek a dolgok, a hétköznapi, banális kis semmiségek most ritka kincsként ragyognak az emlékezetemben. Tudod, mennyire vágyom arra, hogy vigyek neked egy kávét? Hogy nézhessem, ahogy a hajadat fésülöd? Tudod, mennyire vágyom arra, hogy nézhesselek, amint nevetsz az asztal másik oldalán, és tudjam, én vagyok az oka, hogy boldog vagy?"

Írta egy háborús katona az otthon lévő feleségének. Akkor vesszük észre, hogy mi a legfontosabb számunkra, amikor nincs jelen, hiányzik az életünkből. Ilyenkor tűnik fel a legapróbb dolgok a legértékesebbek. Legyen ez egy mosoly, ölelés, egy kedves szó a szerettünktől. Ezt Eduard Lefévre írta Sophie-nak, ám ugyanúgy igaz a 2006-os jelenben élő Liv helyzetére, aki négy évvel a férje halála után is nehezen áll talpra, bezárkózik, nem veszi észre a világban a szépet, jót, a reményt. Mígnem az útjába akadt egy sármos férfi, aki a szeretett kép kilétéről is lerántotta a leplet.

Az első világháborús francia településen a nők kénytelenek voltak kiszolgálni a németeket, míg férjeik, fiaik a fronton harcoltak ellenük. Ebbe a szorult helyzetbe került Sophie is, akinek nővérével együtt sütni-főzni kellett a németekre. Egy napon a Kommandant megdicsérte azt a festményt, melyet Eduard festett Sophie-ról, majd elkezdett társalogni vele a művészetről, festészetről. Végül Sophie a némethez fordult segítségért, hogy mentse meg a férjét vagy küldje utána, cserébe a portéért. Itt jön a képbe a festmény szerepe, ami majd hálatárgyként funkcionál. Livnek pedig be kell bizonyítania, hogy nem lopott a kép, amit annak idején a férjétől kapott ajándékba. Mielőtt végleg eldőlt volna a kép jövője, kiderült, milyen szerepet töltött be első tulajdonosa életében, milyen hányattatott sorsa volt, s mit jelent Livnek, aki a végén már a képen szereplő nő becsületéért küzdött, nem pedig a képhez fűződő érzelmei vezették.

Minden megvan ebben a könyvben, amire szüksége van egy alaposan kidolgozott történelmi-romantikus regénynek. Szerelem, elszakadás, küzdés, háború, rejtélyek garmadája, különös életutak, kitartás, hit. Mindez egy párhuzamos cselekményben bemutatva. Érdekes volt látni, megfigyelni, ahogy metszi egymást a két személy élete.

Gyönyörűen megírt könyv, mely kikapcsol, elgondolkodtat, elhiteti,hogy valóban létezik remény és az igaz szerelem valóban megnyerheti a csatát.

Antonio Iturbe: Az auschwitzi könyvtáros

Mindig is érdekelt a második világháború és a hozzá fűződő, kapcsolódó történetek. A könyvek szerelmeseként izgatottan vettem kézbe Antonio Iturbe művét.

Akár remény a sötétségben is lehetne az alcíme a történetnek, hiszen a főszereplő fényt gyújt az éjszakában.

Számos Auschwitz témájú könyvet olvastam már, de egyik sem volt rám ekkora hatással. Együtt üvöltöttem és nevettem a főhőssel, Ditával. Szinte átéreztem a félelmét, a haragját és a gyászát is. Dita kálváriája 9 évesen kezdődött, s 14 éves volt, mikor családjával Auschwitzba telepítették. Ezt követően a gyerekbarakk könyvtárosa lett, amely mindössze nyolc kötetet tartalmazott. 

”A könyvek végtelenül veszélyes dolgok: gondolkodásra késztetik az embereket.”

A kötet igaz történet alapján íródott, a szerző lehengerlő stílusával átitatva.

A főhős minden nap az életét kockáztatta azért, hogy a 31-es blokk könyvtárosa lehessen. Kultúrát csempészett a családi tábor gyermekeinek sanyarú mindennapjaiba, életet, fényt a sivár légkörbe. 

A mű olvasása közben sokszor éreztem úgy, mintha rokonlelkek lennénk. Dita is szentül hitt a könyvek varázslatos erejében, akárcsak jómagam. Megerősített a hitemben: hogy az álmokért küzdeni kell és nem szabad feladni.

"Eddig nem hittem a hősökben, de most már tudom, hogy léteznek."

A mindent tudó elbeszélőnek köszönhetően nemcsak Dita sorsát és a különös könyvtár működését követhetjük nyomon, hanem a családi tábor napjairól, tényleges funkciójáról, illetve a mellékszereplők sorsáról is tájékozódhatunk. A kötet végén egy ismerős név, Anna Frank is felbukkan néhány szó erejéig. 

Az auschwitzi könyvtáros visszarepít a múltba, reményt és bátorságot hirdetve. Hiteles emléket állít a második világháború megpróbáltatásairól. A fiatalabb olvasók számára is átélhetővé teszi a koncentrációs táborok rettenetét és az irodalom legyűrhetetlen erejét.

A cselekmény eleinte tényszerű, kissé vontatott, ám hamar megrázó és izgalmas események sorozata váltja fel. Torokszorító történet, melyben helyenként megcsillan a remény.

Vajon hogy alakul Dita sorsa? Felemésztik a háború borzalmai vagy a könyvek felvértezik a túlélés erejével? Lapozd fel ezt a történelmi kötetet és fény derül a válaszokra.

Ajánlanám a könyvek és a háborús téma szerelmeseinek.

/Dóra/

Emmanuelle Pirotte: Ma még élnünk

Emmanuelle Pirotte kötete nem  volt tervezett olvasmány, sőt korábban nem is hallottam róla. Tapolcán a Wass Albert Könyvtár és Múzeumban beszélt rá a kötetre egyik kedvenc könyvtárosom, hogy valakivel tudjon róla beszélni. Gondoltam jól van, miért ne. Meg kell hagyni, ritkán veszek a kezembe háborús könyvet, főleg mostanában. 

"Mert a Jó álarcát magára öltő Rossz mindig könyörtelenül lelepleződik."

A Ma még élünk kötet a Helikon Kiadó gondozásában látott napvilágot. Ez a történelmi ihletésű regény a második világháború idején játszódik, amikor a németek halomszámra elfogták, begyűjtötték és legyilkolták a zsidókat. Ennek a rettenetnek a közepette volt egy náci katona, aki egy zsidó kislány élni akarásának köszönhetően megálljt parancsolt a parancsra gyilkolás ösztönének.

A szerző azt hangsúlyozza történetében, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy engedelmes, ölésre tanított katona áttérjen a becsület, emberség ösvényére vagy megmaradjon annak, akit kinevelt a háborúskodó nemzete. Elgondolkodtató, vajon minek kell történnie, hogy egy emberélet megmeneküljön és ne vesszen a romlottság mocsarába. 

"Renée számára olyan ez, mint egy nagyszabású játék, csakhogy itt az ember élete a tét. A kislány ebbe a játékba minden intelligenciáját és elevenségét beleadja, amivel a természet felruházta. És eddig nyerésre áll."

Tehát az elszántság, akaraterő és élni akarás igenis fontos tulajdonságok a halál torkában. 

Nagyon vékony határ választja el a jót a rossz oldaltól, a jóságot a gonoszságtól. Erre mutat rá történetében Emmanuelle Pirotte írónő is, aki egy náci és egy zsidó kislány találkozásának történetét, „barátságát” tárja elénk. Elgondolkodtató, hogy vajon ez a szituáció előfordulhatott volna a háború idején? Talán igen, talán nem. Ezt már nem tudjuk meg, de bízhatunk benne, hogy a háború szörnyűségei közepette létezett egy férfi, aki mert nemet mondani a belénevelt ösztönös gyilkolásnak.

Kathryn Hughes: A levél

Nagy kedvenceim a párhuzamosan két idősíkon játszódó történetek. Sok ok-okozati összefüggést le lehet vonni belőle. Ezáltal megérthetjük vagy legalábbis megismerhetjük, hogy mi miért történt úgy ahogy.

"– Nagyi?Az asszony felocsúdott merengéséből.– Igen, édesem?– Hogyan ismerkedtél meg a nagypapival?Felállt, és megfogta unokája kezét. Kisimított a kislány arcocskájából egy szőke hajfürtöt.– Hát, lássuk csak… Az bizony hosszú történet…"

Ezzel az idézettel indít a szerző, vagyis az unoka, aki kíváncsi nagyszülei történetére. 

A szóban forgó két nagyszülő pedig nem más, mint a két főszereplő, Tina és Will, akik egy harmadik jelentős szereplőnek, Chrissinek köszönhetik, hogy találkoztak, egymásra leltek. 

A történet 1939-ben, Chrissi és Billy megismerkedésével kezdődik, akiket tiltott egymástól a lány régimódi édesapja. Így csak titokban tudtak találkozni, majd az első - és utolsó - alkalommal, amikor együtt voltak Chrissi teherbe esett. Amikor ezt közölte a fiúval, ő elhagyta a lányt, meggondolatlan dolgokat vágott kedvese fejéhez. Majd napokkal később levélben szerelmet vallott, megkérte a lány kezét és bocsánatot kért a viselkedéséért. Ám ez a levél nem került postára, hanem Christina apjának zsebében landolt, ő viszont még véletlenül sem továbbította az üzenetet lányának. Ezek után Billy-t behívták katonának, Chrissi a családon esett szégyenfolt miatt nagynénjéhez kényszerült, ott szülte meg gyermekét - egy apácazárdában - akiről kénytelen volt lemondani, örökbe adni. 

Mindeközben a jelenben Tina, aki egy adományboltban dolgozott hétvégente egy zakó zsebében rátalált Billy levelére. Tina élete sem éppen úgy alakult, ahogy annak idején eltervezte. Férje alkoholista, aki nem egyszer bántalmazta őt, később el is hagyja, ám hiányzik neki a megszokás, egy társ, így visszatér férjéhez, aki a hirtelen látszat ellenére semmit sem változott, sőt sokkal erőszakosabb, kegyetlenebb lett, mint korábban. Ennek és a kíváncsiságának okán elkezdett nyomozni a levél eredetét, címzettjét illetően. Ekkor bukkant rá Willre, akit több, mint három évtizede örökbe fogadtak és az édesanyját keresi. Mint kiderült, nem véletlen, sokkal inkább sorsszerű a kettejük találkozása. Will édesanyja nem más, mint a Tinánál lévő levél címzettje, Chrissi, az üzenet írója pedig Will édesapja, a nő nagy szerelme, aki odaveszett a háborúban. 

Gyönyörű, ám egyben szívszorító történet két fiatal nőről, akik más időben, de ugyanazt kergették. A boldogságot, szerelmet, melyet ki tudja, hogy viszonoznak e. Egy nem mindennapi családtörténet jelenik meg az oldalakon. Végül mindkét nő megleli a lelki nyugalmat, békét, szeretetben, szerelemben élhetik tovább életüket a levél által okozott nagy találkozásoknak köszönhetően. A családon belüli erőszak nyíltan megjelenik a történetben mindkét nő esetén másképpen. Hihetetlen, milyen idők voltak régen.. Amikor az apa képes volt felrúgni a családi békét és kitagadni a saját lányát azért, mert házasságon kívül esett teherbe. 

Elgondolkodtató történet három sors összefonódásáról - kisebb-nagyobb mellékszereplőkkel. Ahogy az életben, úgy itt is nagyon sok a mi lett volna, ha kezdetű kérdés.. Persze, hogyha másképp folytatódik Chrissi és Billy kalandja, akkor Tina és Will sem biztos, hogy találkoznak és egymásra lelnek. Egyszóval érdemes elolvasni, mindenképpen kivételes könyv!

Sarah Cohen-Scali: Max

Történelmi ihletésű könyv, mely olyan témát boncolgat, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

"A két éjszaka alatt, amíg a mellettem lévő ágy üresen tátongott, megértettem, hogy az emlékeket nem olyan könnyű kitörölni. Még a Kalischban uralkodó szigorú időbeosztás mellett sem. Még akkor sem, ha dolichokefál koponyája van valakinek."

A náci Németországban több intézetet is létrehoztak a "tökéletes" tiszta árja fajú csecsemőknek. Az ő szüleik életükben egyszer, csak a gyermek fogantatása alkalmából találkoznak, nem ismerik egymást. Fontos ismérvük, hogy kifogástalan tiszta árja vérvonallal - szőke haj, kék szem - kell rendelkezniük.

Majd születésük után a szoptatás utolsó pillanatáig lehetnek az újszülött csecsemők az édesanyjukkal, utána elválasztják őket.

A történetüket Max szemszögéből ismerhetjük meg, aki április 20-án születik, a Lebensborn program elsőszülőttjeként, mint tökéletes prototípus. Születése a Führer születésnapjára esik, így személyesen kereszteli meg a kis Max-ot.

"Azt akarom – ez eljövendő életem legelső vágya –, hogy április 20-án lássam meg a napvilágot. Mert ez a Führer születésnapja. Ha április 20-án születek, megáldanak a germán istenek, és mindenki a felsőbbrendű faj elsőszülöttjeként tekint majd rám. Első egyede leszek az árja fajnak, amely eztán uralni fogja a világot. Én vagyok a jövő gyermeke. A gyermek, aki szerelem nélkül fogant. Aki Isten nélkül fogant. Aki törvény nélkül fogant. Aki puszta erőből és haragból fogant. Heil Hitler!” /Max/

Miután Max, mint Németország új és felsőbbrendű gyermeke cseperedik, növekszik, többször is bevetésre indul, amivel a lengyel gyermekeket -szőke, kék szeműeket- elszakítják anyjuktól és erőszakkal németesítik őket. Aki kevésbé felel meg ennek a célnak, azt felteszik az Auschwitzba tartó vonatra, ahonnét nincs visszatérés.

Később Max a németesített lengyel gyerekekkel és más fajtiszta gyermektársával együtt kiképzőiskolába kerül. Itt megtanulják -beléjük verik- a Hitler imádást és a zsidó gyűlöletet. A lengyel gyerekek között van egy zsidó kamasz fiú, akit szintén németesítenek, vagyis csak akarnak, hisz ő titkon ellenáll nekik, majd írtani kezdi társait. Maxot és Lukast - a lengyel zsidó fiút- testvérekké teszik, ők pedig testvérekké fogadják egymást, majd amikor lehetőség nyílik elszöknek Berlinbe. Ott lerombolt lakásokban, pincékben bújkálnak az oroszok elől. Végül Max egyedül marad, elveszíti társait és egy gyermekotthonba kerül, ahol elmeséli a történetét, ezzel leleplezve a Lebensborn program valódi célját.

Megdöbbentő, szívszorító írás, melyet a szerző némi humorral toldott meg a sorok között.

Pachmann Péter: Misu háborúja

Több ajánlást is olvastam erről a könyvről, így úgy gondoltam ideje lesz elolvasnom nekem is.

Szerencsére nem csalódtam benne, örülök, hogy kivettem a könyvtárból.

Maga a könyv nagyon tetszett, bár elég nyers, szókimondó a stílusa. Ami nem is baj, hiszen egy háború nem a széptevésről szól, hanem a kemény valóságról.

A borítón lévő négy kis szó szerint is igaz a történetre. Éld meg, éld túl... Valóban ahhoz, hogy valaki igazán megértse a történetet át kell élnie az adott háborút vagy egy hasonló helyzetet és valakinek túl is kell élnie, hogy el tudja mesélni. Ez a mesélő, - aki a könyv végén megköszöni a szerkesztőségnek és az írónak, hogy megírták a múltat, aminek ő is az elszenvedője volt - egy kislány, aki mára egyetemen tart előadást arról, amin keresztülment, sokakba erőt önt, hogy igenis túl lehet élni a borzalmakat.

A beszélő cím szerint Misu a főszereplő, az ő harcáról, háborújáról szól a könyv. Ám a narrátor, elbeszélő a kisfiú édesanyja, aki Misu születésének körülményeitől kezdve, sőt, a megfoganás körülményeit is ismertette, elmesélte a családi helyzetét és a háborús körülményeket.

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Ez a második könyv, amit az írónőtől olvastam. A történelmi tényeken nyugvó regényeket, sorozatokat alapjáraton is szeretem, így nem volt kérdés, hogy ezt is elolvasom.

Kezdjük az elején.. A borítón látható mentőcsónakok jól reprezentálják a regény fő mondanivalóját, összetartó erejét, a Reményt. A történet lényegi része nyílt vízen játszódik, így a sötét, komor vízről lehet következtetni valami vészjósló esemény bekövetkeztére.

A könyv elején és végén lévő élethű térképek alapján végig tudjuk kísérni, hogy hol, merre játszódik a történet, honnét-hova jutnak a szereplők.

Ez a könyv nem csak a világháborúról szól, hanem a reményről, kitartásról, összetartásról és önfeláldozásról is. Ahogy elkezdtem olvasni, alig tudtam letenni, annyi beszippantott a történet. Ruta Sepetys úgy tud írni, mintha a szavai által mi, olvasók is átélnénk a történteket, a szereplők érzéseit.

" Eltűnt a nap, a hideg marka zárult körénk. "

" – Csak egy.

Ezt mondta a matróz.

A legtöbb ember harcolt volna, hogy ő legyen az az „egy”. Hevesen érveltek, miért kell, hogy ők legyenek az az „egy”. De Emilia a csellengő fiút adta le a csónakba. Feláldozta magát egy másik emberért. "

https://moly.hu/konyvek/ruta-sepetys-tengerbe-veszett-konnyek

Sylvia Day: Idegen a férjem

Sylvia Day írónőtől már olvastam a Crossfire sorozatot, ami az egyik kedvencem lett ebben a műfajban.

Ez a könyv annyiban tér el a fent említett történettől, hogy történelmi témájú, amiben különböző társadalmi szerepeket töltenek be a szereplők. Grayson nagy kedvencem lett, mert ő ment át a legnagyobb karakterfejlődésen. Ez a fejlődés a történet elején megemlített múlt és a négy évvel későbbi jelenben mutatkozott meg. Ezt a pozitív irányba való fejlődést nem csak a felesége, hanem a többi nemes, előző szeretője is észrevette. Senki nem értette, hogy hol volt az elmúlt négy évben, majd amikor visszatért, miért akart csak a feleségével lenne, más nő helyett. Grayson megmutatta, hogy tud szívből, szenvedélyesen szeretni és hűséggel lenni a felesége iránt. Isabel pedig végül beadta a derekát, az esküvőkor kötött alku ellenére Heargrevs-szel való szeretői viszonyát eldobta azért, hogy szenvedélyes szerelemben éljen a férjével.

Isabel-nek és Greyson-nak is megvannak a múltból hozott démonai, a nő emiatt nem akart kötődni, beleszeretni a férjébe, a férfi pedig rettegett, hogy elveszíti a nőt, emiatt gyereket sem akart tőle (még nem belátta, hogy nincs két egyforma szervezet, Isabel túlélheti a szülést). Rájöttek, hogy a démonaikat közösen, együtt tudják legyőzni, ezért még inkább figyeltek a másikra, mint azelőtt.

A történettől elszakadva térjünk rá a külsőségekre. A borító meglehetősen találóra sikeredett. Jelképezi a házasságot, az egyezséget, amit kötöttek egymással a főszereplők és jelképezi a történet végére kialakult hűséget, örök szerelmet.

Akinek tetszett a Crossfire sorozat, annak csak ajánlani tudom ezt az ínyenc falatot!

https://moly.hu/konyvek/sylvia-day-idegen-a-ferjem

Luca Cognolato - Silvia Del Francia: A láthatatlan hős (Egy igaz ember budapesti története)

Van ​egy gyönyörű zsidó legenda, mely szerint Isten azért nem pusztítja el a világot, noha az tele van gonoszsággal, mert az emberi történelem minden pillanatában él a földön harminchat igaz ember – olyan férfiak és nők, akik egyszerűen nem tűrik az igazságtalanságot. Senki sem tudja a nevüket, és ők sem tudják magukról, hogy az igazak közé tartoznak.

Giorgio Perlasca is ilyen Igaz Ember volt. Ebben a fiataloknak szóló regényben megelevenedik a történelem egyik legembertelenebb időszaka: 1944-45. Miközben a szovjet csapatok nyugat felé törnek előre, a fővárosban rekedt zsidókat az éhség és a hideg mellett a német és magyar nácik esztelen támadásai tizedelik. Ekkor egy olasz húskereskedő elhalasztja saját hazautazását azért, hogy annyi embert mentsen meg, amennyit csak tud.Amikor a spanyol nagykövet elhagyja a várost, úgy tűnik, a követség oltalma alatt álló zsidók számára elveszett minden remény. Nincs más hátra, Perlasca megpróbálja megmenteni őket, ehhez azonban egy utolsó, elképesztő, hihetetlenül kockázatos hazugságra van szükség…

Végül 5 200 zsidót sikerült megmentenie. Budapesten.

Nagyon jó, tanulságos történet, ami oldalról-oldalra olvastatja magát. A két író igaz történetet ír le, amelyben egy elfeledett Igaz ember hőstetteit ismerhetjük meg. Giorgio Perlasca egy számára idegen országban, egy elnyomott, kivégzésre ítélt fajt, a zsidókat szándékozott megmenteni. Ennek érdekében minden rendelkezésére álló eszközt felhasznált, hogy tervét sikerre vigye. Szeretném kiemelni, hogy ez a történet egy megtörtént eseményen alapszik. A könyv lapozását ajánlom mindazoknak, akik kíváncsiak a történelem borzalmaira egy másfajta

nézőpontból.