2020. január 16., csütörtök

2020-as olvasási tervek

... avagy amiket mindenképp szeretnék elolvasni idén :-)


Csatlakoztam Lobo Várólista csökkentő kihívásához, ami azt jelenti, hogy olyan, 12 db könyvet kell olvasni, melyek fél évnél régebb óta vannak a várólistán és semmiképpen sem tavaly jelentek meg. Így tehát összeszedtem azt a 12 könyvet, mellyel csökkenteni szeretném a várólistámat. Mindegyik kötet más és más miatt fogott meg annak idején, nagyon kíváncsi leszek, végül melyik három kerül a dobogóra. Figyeljetek és megtudjátok! ☝👀

Khaled Hosseini: Papírsárkányok


Afganisztán, ​70-es évek, a béke utolsó évei. Egy gazdag és egy szegény családból származó kisfiú együtt tölti gyerekkorát. Összekötik őket közös élményeik és kedvenc időtöltésük, a sárkányeregetés. Egy szörnyű esemény azonban örökre megváltoztatja a két fiú életét. Amir cserbenhagyja barátját, Haszant. A gondtalan gyerekkor ezzel véget ér. Amir hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, ám nem tud szabadulni egykori tette miatti bűntudatától. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. A megtépázott, vérzivatarok áztatta ország romjain végre jóváteheti azt, amit elrontott, és megszabadulhat a bűntudat és a fájdalom terhétől. A hol izgalmas, hol szívszorító fordulatokban bővelkedő regény tényfeltáró módon ábrázolja az afgán történelem nemzetiségi, vallási és társadalmi hátterét. Egy korábban a világ szeme elől eldugott ország népével és kultúrájával ismerkedhetünk meg, testközelben érezhetjük Afganisztánt, amely az új évezred világpolitikájának sarkpontjává vált. 


Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról /ELOLVASVA/


"Szeressétek egymást, vagy pusztuljatok – ismételte Morrie. – Jó, ugye? És milyen igaz. Szeretet nélkül szárnyaszegett madarak vagyunk. Tegyük fel, hogy elváltam, vagy egyedül élek, vagy nincsenek gyerekeim. Mennyivel kegyetlenebb volna ez a betegség. Nem biztos, hogy képes volnék végigcsinálni.
No persze, sokan eljönnének meglátogatni, barátok, társak, kollégák, de hát az nem ugyanaz, mint ha van valakink, aki nem fog később magunkra hagyni. Egészen, de egészen más, ha van valaki, akiről tudjuk, hogy mindig rajtunk van a szeme, állandóan ügyel ránk. Mert a család jelentőségének a szereteten kívül nagyon fontos része az is, hogy az ember tudja, van valakije, aki vigyáz rá."

Ajánlóm: https://konyvkultura.blogspot.com/2020/01/mitch-albom-keddi-beszelgetesek-eletrol.html


George R. R. Martin: Lázálom

Abner Marshra, a balsorstól hajszolt hajóskapitányra végre rámosolyog a szerencse, amikor egy titokzatos idegen segítségével megépítheti álmai gőzösét, amely a legjobb istenverte hajó lesz az egész Mississippin. De mi álmaink ára? Mit akarhat a távolról érkezett Joshua York és nála is különösebb barátai, akik csak éjjelente tűnnek elő a Lázálom fedélzetén? 1857 fülledt nyarán a vén folyamördög hullámai a vér ízét sodorják magukkal…


A Trónok harcával világhírűvé vált George R. R. Martin korai regénye nem csupán nagyszerű – eredetiségével, zseniális történetével, utánozhatatlan stílusával mindent felülmúl, amit eddig a vámpírokról írtak.
A Lázálom úgy tűnik ki ragyogó mivoltában a többi rémregény közül, ahogyan a hold tündököl a Mississippi hullámai fölött. Elegáns, izgalmas, a klasszikus regényírás legjobb hagyományait felelevenítő mű, amelyet képtelenség letenni.

Malala Juszufzai: Én vagyok Malala /ELOLVASVA/

A ​lány, aki harcolt, hogy tanulhasson, és lelőtte egy tálib katona. Amikor a tálibok elfoglalták a Szvát-völgyet, egy kislány kiállt saját jogaiért.

Malala Juszufzai nem tűrte, hogy el akarják némítani, és harcba szállt azért, hogy tanulhasson. 2012. október 9-én mindezért kis híján az életével fizetett.
Ezen a napon Malala épp az iskolából hazafelé tartott, amikor megtámadták és közvetlen közelről fejbe lőtték. Nem sokan bíztak felépülésében. Malala mégis talpra állt.
Csodával határos gyógyulása a távoli Pakisztán egy eldugott részéből az ENSZ New York i székházáig repítette. Így vált tizenhat évesen világszerte az erőszakmentes tiltakozás példaképévé, és ő lett a valaha élt legfiatalabb hős, akit Nobel-békedíjra jelöltek.
Az Én vagyok Malala nem csupán egy magával ragadó történet a családról, melynek életét felforgatta a terrorizmus, hanem megható példázat a szülők rendíthetetlen szeretetéről egy olyan kultúrában, ahol csak a fiúkat veszik emberszámba.

Ez a könyv megmutatja, hogy egyetlen ember is elég ahhoz, hogy jobbá tegye a világot.
Malala Juszufzai akkor került a figyelem középpontjába, amikor a BBC urdu nyelvű honlapján naplót kezdett írni az életéről a tálib megszállás idején. A Gul Makai álnéven közölt írásaiban gyakran beszél arról, családja mennyit küzd azért, hogy a Szvát-völgyben a Malalához hasonló korú lányok tanulhassanak.

2012 októberében egy tálib katona megtámadta a lányt: közvetlen közelről lőtte fejbe. Malala azonban a csodával határos módon felépült, és tovább folytatja a lányok tanuláshoz való jogáért vívott harcát.


Sarah Pinborough: 13 perc

13 percig halott voltam.
Nem emlékszem, hogyan kerültem a jeges vízbe, de valamiben biztos vagyok – nem baleset történt és nem akartam megölni magamat.
Azt mondják, tartsd közel a barátaidat, az ellenségeidet pedig még közelebb. De egy tinédzser lány nehezen tesz különbséget a kettő között…

A 13 perc megragadó YA pszichológiai thriller Sarah Pinboroughtól – emberekről, félelmekről, manipulációról és az igazság erejéről.

Kathryn Hughes: A levél /ELOLVASVA/

1939-ben a huszonegy éves Billy Stirling táncolni indul barátjával, és az este folyamán megismerkedik az elragadóan bájos Chrissie Skinnerrel. A két fiatal egymásba szeret, és egy felhőtlenül boldog nyarat töltenek együtt. Billy teljes szívéből szereti Chrissie-t, de amikor szeptemberben kitör a háború, és még ugyanazon a napon a fiú megtudja, hogy kedvese kisbabát vár, inába száll a bátorsága. Később megbánja, hogy olyan csúnyán cserben hagyta a lányt, és érzéseit egy levélben vallja meg neki. A levelet azonban soha nem adja fel. Vajon miért gondolta meg magát Billy? Egymásra talált végül a két szerelmes? Tina Craig is ezekre a kérdésekre kutatja a választ, miután a hetvenes évek elején egy használt öltöny zsebében véletlenül megtalálja Billy levelét. Hogy elterelje a figyelmét saját boldogtalan házasságáról, elhatározza, hogy kideríti, mi történt a hajdani szerelmespárral, nem is sejtve, hogy ez a nyomozás az ő életét is fenekestül felforgatja majd.
Kathryn Hughes első regénye lebilincselően izgalmas, szívbemarkoló olvasmány, valódi csemege a romantikus történetek kedvelőinek.



Naomi Novik: Rengeteg

Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.

Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.

Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

Naomi Novik: Ezüstfonás


Mirjem ​pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.

Amikor az erdőben meggondolatlanul henceg képességével, felkelti a fák között kísértő, zord, jégtestű lények, a sztarikok királyának figyelmét. A névtelen király lehetetlen feladatot tűz Mirjem elé, aki akaratlanul szövött cselszövésébe bevonja Vandát is, a parasztlányt, meg egy boldogtalan hercegnőt, akit a cár feleségének szánnak.

Csakhogy a cár, az ifjú Mirnácjusz sem az, akinek látszik. Gondosan őrzött titka az emberek és a sztarikok országát is fenyegeti. A rossz döntések között őrlődő Mirjem valószínűtlen szövetségeseivel indul felfedezőútjára, amely áldozatkészségét, erejét és szeretetre való képességét is próbára teszi.

Cathy Kelly: Párizsban kezdődött /ELOLVASVA/

MINDEN ​PÁRIZSBAN KEZDŐDÖTT…

Az Eiffel-torony tetején fiatal pár áll, a fiú izgatottan markolássza a titokban magával hozott jegygyűrűt. Mi lesz, ha a barátnője elutasítja? És ha igent mond, hogyan tovább? Amikor elhangzik a válasz – a turisták elragadtatott éljenzése közepette –, minden megváltozik, méghozzá nem csupán a boldog pár, hanem az őket hazaváró családtagjaik és barátaik számára is.
Leila csúnyán összetört szívét ápolgatja, mióta a férje egy nap fogta magát, és elhagyta, de most eltökéli, hogy a menyasszony kedvéért jó képet vág az eljegyzéshez. Vonnie, a kivételes tehetségű tortamester fiatal özvegyként épp csak mostanában mer ismét a szerelemre gondolni – ám valaki mintha akadályt próbálna gördíteni elé. Grace pedig, az elvált igazgatónő azon veszi észre magát, hogy fia közelgő esküvője kapcsán a szokottnál több időt tölt volt férjével. Hosszú évek óta külön élnek ugyan, de talán elképzelhető, hogy annak idején hibát követett el?
Ahogy az életük eseményei összeszövődnek az esküvőre készülő fiatal páréval, mindannyiuknak szembe kell nézniük a múltjukkal, mert csak így léphetnek tovább.

Ajánlóm: https://konyvkultura.blogspot.com/2020/09/cathy-kelly-parizsban-kezdodott.html

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér /ELOLVASVA/

Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

Ajánlóm: https://konyvkultura.blogspot.com/2020/02/cecelia-ahern-ahol-szivarvany-veget-er.html

Nicola Moriarty: Az ötödik levél /ELOLVASVA/

Milyen jól ismered a barátaidat?
Négy barátnő. Öt levél. Egy titok.
Joni, Trina, Deb és Eden.
Az iskola első napjától fogva barátok. Ahogy ők mondják: a legjobb barátnők, mindörökre.
Most már harmincasok, és közbeszólt a való élet: férj, gyerekek, munka. Joninak azonban támad egy ötlete, amely segít felfrissíteni a kapcsolatukat. Mindegyikük ír egy-egy névtelen levelet, így osztja meg a barátnőivel, mi történik valójában az életében.
Ám ahogy előtörnek a vallomások, Joni kezdi elveszíteni a hitét több évtizedes barátságukban.
Düh. Vádaskodás. Vágyakozás. Csalás.
Aztán talál még egy levelet. Egy ötödiket, amelyet sosem kellett volna elolvasnia. Olyan nagy titkot tartalmaz, hogy az írója meg akarta semmisíteni. És Joni most azon tűnődik, vajon igazán ismerte a barátait?


Emma Donoghue: A csoda

A 19. századi Írország kellős közepén, az ingoványos, tőzegszagú lápvidéken a burgonyavész és a tömeges kivándorlások miatt megfogyatkozott lakosság életét a katolikus vallás, a helyi hiedelemvilág és a csekély élelem megszerzése határozza meg. Ezt a kilátástalanságot ragyogja be egy tizenegy éves kislány, aki valódi látványosságnak számít a környékbeliek szemében. Anna O'Donnell négy hónapja nem vett magához táplálékot. Szülei és orvosa állítják, hogy a kislány nem csaló, hanem maga a csoda.

Lib Wright egykor a krími háborúban szolgált ápolónőként. Az ott tapasztaltak megkeményítették őt, gyakorlatias, szkeptikus és cinikus nőként érkezik az aprócska ír faluba, ahol azt a feladatot kapja, hogy leleplezzen vagy minden kétséget kizáróan alátámasszon egy égbekiáltó szélhámosságot. Két hétig kell megfigyelnie Annát.

Emma Donoghue legújabb mesterműve két nagyon különböző ember története, akik visszafordíthatatlanul részesei lesznek egymás életének. Érzékenyen megírt pszichológiai thriller a szeretet küzdelméről a gonoszsággal szemben.

Nincsenek megjegyzések: