2019. augusztus 4., vasárnap

Jojo Moyes: Mióta megszerettelek

Jojo Moyes a Mielőtt megismertelek mély hangvételű írásával belopta magát a szívembe. Ennélfogva nem is volt kérdés, hogy elolvasom az egész trilógiát, azaz a Miután elvesztettelek és a Mióta megszerettelek köteteket. 

"(…) ne azt akarjam megvalósítani, amit mások teljes életnek tartanak, hanem a saját álmomat."
Világszerte emberek milliói várták, hogyan folytatódik Louisa Clark története. Lou-t nem nehéz szeretni, hiszen egy kedves, életvidám, szeretetreméltó, bohókás karakterről van szó.



Természetesen ebben a részben is több ízben megemlíti a szerző Will Traynor-t, aki balesete előtt szintén végigjárta New York-ot, ahogy most Louisa. Az ő New York-i élményeit, beszámolóit leveleiből ismerhetjük meg, melyet édesanyja adott Louisa-nak. 
Lou élete hatalmas fordulatot vett az első két könyv óta. Lett egy barátja, mentős Sam személyében, rövid ideig nevelőszülősködött Will hirtelen felbukkant lánya felett és New York-ban kezdett dolgozni a jómódú Gopnik családnál. Meglepetések, váratlan események, döntések késérték végig Lou New York-i életét. Barátokat szerzett, majd szerelmet - akiről kiderül, hogy nem egészen önmagáért szereti a lányt - egy teljesen új kultúrát ismert meg és rég elfeledett családi titkokat fedezett fel, majd segédkezett a családegyesítésben. 
A nagyváros teljesen bekebelezte Louisa-t. Először elvette a stílusát, majd a költözés hatására majdnem elveszítette a férfit, akit Angliában hagyott. Majd külső erőknek, segítőknek hála rátalált a saját útjára, így a végén már csak amiatt drukkoltam, hogy sikerüljön véghez vinnie a tervét, álmát. Megijedtem amikor kisiklani látszott Lou élete, de szerencsére ez csak átmeneti időszak volt. Akár egy tesztnek is betudható, hogy hogyan szerepel. 
"Ha a szeretteink fiatalon halnak meg, az olyan, mintha folyton megböknék az embert, figyelmeztetnék, hogy semmit ne vegyen magától értetődőnek, és hogy kötelessége a legtöbbet kihozni abból, amije van."
Úgy érzem, hogy ebben a befejező részben ugyanazt a cserfes, vidám, mosolygós Louisa-t kaptuk meg újra, akit elkísértünk a kalandos útján, akit megismerhettünk a Mielőtt megismertelek kötetben. Nagyon örülök, hogy Lou megkapta a boldog befejezését és Will tiszteletére is méltó emlék lett állítva. Szépen elrendeződtek a kapcsolatok, mondhatni, minden szereplő révbe ért.
"Amíg itt vagyok, minden héten csinálok valami újat, és igent mondok.- Igent mond?- Az új dolgokra. Will mindig azt mondta, hogy elzárkózom az újdonságok elől. Úgyhogy ez a tervem."
 Rendeld meg, itt :-)

Nincsenek megjegyzések: