2023. augusztus 9., szerda

Annie Ernaux: A hely / Egy asszony

Már azóta szeretném elolvasni ezt a könyvet, mióta Szabados Ági Nincs időm olvasni kihívás csoportjában közös könyv lett. Most végre sort kerítettem rá. S, egy különleges leíró, családregényt ismerhettem meg Annie Ernaux tollából.

"Anyámnak, aki elnyomott környezetben született, ahonnét ki akart emelkedni, történetté kellett válnia ahhoz, hogy én kevésbé magányosnak és csináltnak érezzem magam a szavak és eszmék uralta világban, ahová, az ő vágyának engedelmeskedve, sikerült bejutnom."

Szót kell ejteni elsőként a borítóról, melyen fehér alapon egy gyönyörű virág szerepel. Ez a virág jelképezheti akár az élet sarjadását, ahogy a szerző felnövekedett vagy párhuzamot vonhatunk a szülei felnövés és élettörténetével kapcsolatban is.

A könyv két történetet, az édesapa és az édesanya történetét meséli el, mutatja be gyermekkoruktól halálukig. A hely az írónő édesapjáról mutat kortörténetet, elbeszéli, hogyan, éltek, hogy találkoztak az édesanyjával, majd a halál, a búcsú pillanata is érzékletesen bemutatásra került. Az Egy asszony részben pedig Annie Ernaux édesanyját ismerhetjük meg annak minden érzékeny pillanatával, nehézségével együtt.

Érdekes és megható volt megismerni e két ember élettörténetét, azt az élethelyzetet, amelybe Annie beleszületett, azt, hogy milyen viszonya volt a szüleivel, milyen szociális és kommunikációs különbségek alakultak ki közöttük. 

Összességében ez a könyv egy leírás, családregény, szociológiai írás, kortörténet, megemlékezés egyvelege. Mély érzésről tanúskodnak a szavak, melyeket papírra vetett a szerző. Szépen kirajzolódik a korkülönbség, a generációs és szocializációs szakadék gyermek és szülei között, melyet nehéz áthidalni.

Szép és örök emléket állít Annie Ernaux ezzel az írással szülei előtt.

Nincsenek megjegyzések: