A szerzőtől korábban olvastam már a Ha történne valami című kötetét, ami szintén elgondolkodtatott a felvázolt élethelyzet kapcsán.
A Felnőtt emberek stílusában hasonlított az előző kötethez, mégis egy teljesen más üzenet jött át az oldalakról.
A könyvben egy rosszul, nem egészségesen működő család képe bontakozik ki. A szereplők nem győzik leküzdeni a régi szokásokat, berögzült viselkedésmintákat, melyek olyanok, mint a belénk égett múlt, nehéz szabadulni tőlük.
"[…] egyszerűen az, hogy ott voltam, és erre a lépésre készültem, magában hordozta annak ígéretét, hogy egyszer majd minden másképp lesz."
"Addig mehettem volna, míg már nem látom a partot, és engem is alig látni, míg fel nem oldódom a távolban, míg vízzé, kagylóvá, hínárrá és sziklává nem válok. Észre sem vennék."
Történet egy családról, ahol rosszul vannak leosztva a szerepek, nincs egyenlő testvéri viszony. Mindig csak az egyik a fontos, míg a másikat vigasztalni, sajnálni, ragyogtatni kell. Nem egy megfelelő családmodell rajzolódik ki a könyvben. Érdekes történet a nőiség, az anyaság megéléséről, annak hiányáról.
Összességében egy rövid történetet kaptam, melyben jól kirajzolódott, milyen az, amikor a családban a másik testvér a fontos, a lényeges, míg, aki erősebb karakter, de nem a megfelelő párkapcsolatokba bonyolódik, azt másképp kezelik. Megjelenik a féltékenység, a kirekesztettség, a magány és a fájdalom egyaránt a cselekményben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése