2022. március 5., szombat

Laura Barnett: Variációk egy párra

Rendszeresen elgondolkodom azon én is – úgy gondolom, sokan mások is – , hogy, ha egy adott helyzetben, dologgal kapcsolatban másképp döntök, vajon merre folyik tovább az életem, miben tér el a mostanitól?

Először Szabados Ági Nincs Időm Olvasni Kihívás csoportjában hallottam először a könyvről, ahol Ági gyönyörűen beszélt róla, ajánlotta a kötetet. Majd hosszabb idő elteltével eljött az a pillanat, hogy én is dicsérni, ajánlani tudom Eva és Jim történetét. 
"Nagyon kevés idő jutott nekünk. (…) Jó szerelem volt a miénk. (…) nem a kamaszok szédült szerelme, nem is a középkorú házaspáré, amelyet munka, háztartás, gyermeknevelés, a hétköznapok zsibongása zár keretbe; hanem minden egyébtől független, tiszta, önmagához hű, senkiért és semmiért nem felelős."
"Talán mindig így jön el a szerelem, írta a jegyzetfüzetébe: észrevehetetlenül siklik át ismeretségből bensőséges viszonyba."
Tavaly, 2021-ben megkaptam karácsonyra barátnőmtől ezt a könyvet. Korábban már próbálkoztam vele, ám akkor nem arattam sikert vele, nem tudtam lelassulni a történethez, túl vontatottnak éreztem. Ennek ellenére úgy éreztem, adok neki egy újabb esélyt, hátha most betalál. Nagyon jól tettem, hiszen határozottan betalált a történet. Elgondolkodtatott, megkönnyeztem, megmosolyogtam egyes részeket.

Ugyan most sem ment egyik napról a másikra a befogadása, hiszen egy mély történetről van szó, ami szép lassan, három variációban bontakozik ki előttünk.
Rendszeresen elgondolkodom azon én is – úgy gondolom, sokan mások is – , hogy, ha egy adott helyzetben, dologgal kapcsolatban másképp döntök, vajon merre folyik tovább az életem, miben tér el a mostanitól?

Ezt a mi lett volna ha gondolatot ragadta meg Laura Barnett szerző is, aki háromféleképpen meséli el egy pár történetét az első találkozástól kiindulva. Megdöbbentő, hogy néha milyen apró döntéseken, mozzanatokon múlik a holnapunk, az, hogy hogyan alakítjuk az életünket és éppen melyik verzió lesz számunkra a megfelelő, a legjobb.
Úgy gondolom, ezt előre soha nem tudhatjuk, ahogy Eva és Jim, a történet főszereplői sem tudták. Minden variációban különböző nehézségekkel, akadályokkal kellett megküzdeniük, ám végül mindig egymásra találtak. Egyedül a hogyan a fő eltérés és a körítés, ami nem mindegy.

Ez az első olvasmányom, ami három síkon játszódik, három lehetséges kimenetelt mutat be egy párról, hogyan miképpen alakulhat egymással és egymás nélkül az életük.

Remélem a szerző megörvendeztet még minket újabb írásokkal, hiszen egyedi stílusa, történetvezetése megéri, hogy elmélyedjünk benne, megismerjük.

Nincsenek megjegyzések: