2021. december 30., csütörtök

Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak

A varázslat a csoda és a hit egyvelege, melyek melengetik az ember szívét. Főleg Karácsony környékén. 

Már évek óta szerettem volna elolvasni ezt a történetet, mely egy trilógia első része. Idén végre sikerült, jövőre pedig célba veszem A lány, aki megmenti a Karácsonyt és a Karácsony apó és a csokitojás című folytatásokat.

"– […] Úgyhogy ha valaki még így is jó, az már önmagában is csoda! Ami reménnyel tölti el az embert. Márpedig a remény a legszebb dolog ezen a világon."
Gyönyörű, megható történet, mely az ünnep és a hit igazi varázsát hozza el nekünk a hétköznapokban. Emellett egy izgalmakkal teli fantáziadús cselekményt kapunk, ahol a jó felülkerekedik és fényt hoz a világba. 


Matt Haig szerző köztudottan jól ír, legyen szó fantasztikus történetről vagy éppen filozofikusabb írásokról. Ebben a kötetben megelevenedik a karácsony szelleme, mely olvasás közben átjár időt és teret. Nikolas, a főszereplő hitének köszönheti, hogy egy különleges kaland részesévé válik, majd csodát tesz a szeretet nevében. 
"– Megvan a hatalmad ahhoz, hogy jót tegyél, és ezt tudod is."
Ez a Karácsony nevű fiú és az ő története felnyitja a szemünket, hogy semmi sem lehetetlen, igenis, ha hiszünk, van remény és előfordulhatnak csodák. Nikolas hitt és mert tenni a céljáért, bátorságból jelesre szerepelt. Ennek köszönheti, hogy eljutott Koboldfalvára, melyről annak idején édesanyja oly sokat mesélt neki. Itt már nem  csak egy közönséges északi kisfiú, hanem kiemelten fontos szerepet tölt be a koboldok életében, majd az egész emberiségében is. Örömet és hitet ad a világnak, akik így meglátják a fényt, a csodát a szürke, monoton hétköznapokban. 

Nincsenek megjegyzések: