Számomra Szabó T. Anna neve egyenlő a magas irodalommal. Így kissé ódzkodva vettem kézbe ezt a kötetét. Ám az egyedi, sajátos stílus mellett közérthető maradt a tartalmi mondanivaló, így nem maradt hiányérzetem, hogy nem értek valamit belőle.
"Azt mondta el neki, hogy mi volt a közös titkuk a papával: hogy éjszakánként, amikor a ház elcsendesedett, mindig megfürödtek együtt. A kád volt a menedékük, csak ott tudtak mindent veszekedés és félreértések nélkül megbeszélni."
Szabó T. Anna egy számomra új megközelítésből mutatja be a férfi-női kapcsolatot, a szerelmet, szenvedélyt. Több ízben boncolgatja, mi minden férhet bele egy kapcsolatba, mi az, amit még el kell, érdemes eltűrni, elviselni és mi az a pont, amikor már elég és ne tovább?
Elgondolkodtató íráscsokor a magányról, párkapcsolatról, mindezek zűrzavaros viszonyáról, arról, hányféleképpen lehet megélni egy adott szituációt.
"Elveszni, beleveszni – az élete átka. Mindig feladta magát másokért, áhítatosan és állhatatosan kereste a szeretetet, hogy mindig el is veszítse."
A magány, ha nincs kire támaszkodjon az ember, akkor felőrölhet, ám az a párkapcsolati szituáció sem jobb, ahol dúl a hidegháború. Folytonos harc van a két fél között vagy nem is szólnak egymáshoz, csak hallgatják a kellemetlen, kínos csendet.
Többször elgondolkodtam már én is azon, mennyit bír ki egy kapcsolat, mennyit bír ki egy személy komolyabb lelki sérülés nélkül és hol az a határ, amikor vagy ki kell szállni a süllyedő hajóból vagy segítséget kell kérni, ha még van esély a gyógyulásra, együttműködésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése