Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

A kis herceg számomra az első meghatározó olvasmányom volt, amit újraolvastam a napokban.

A meseregény nem csak izgalmas, kalandos olvasmány, de tanulságos tanmese is.

Nem véletlen, hogy örök klasszikusról van szó, hiszen a szerző gondolatai mindmáig érvényesek. S, annak is nyomós oka van, hogy a szerző elsősorban felnőtteknek szóló meseként definiálja a történetet, melyet papírra vetett. 

A róka eszmefuttatása, bölcseletei örökre belém ivódtak, sokszor irányvonalat adnak ebben a kusza társadalomban, emberi viszonyokban. 

Most pedig jöjjenek az általam fontosnak ítélt idézetek:

"-Az emberek itt,a Földön-mondta a kis herceg-ötezer rózsát nevelnek egyetlen kertben…mégsem találják meg,amit keresnek.

-Bizony,nem találják-helyeseltem.

-Pedig elég volna egyetlen rózsa vagy egyetlen korty víz..abban megtalálhatnák.

-Így igaz-feleltem

A kis herceg még hozzátette:

-Csak,hogy a szem vak. A szívünkkel kell keresni."

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Ami igazán fontos, számít az életben és értékes, az nem feltétlen anyagi, kézzelfogható dolog, hanem inkább egy tulajdonság, érzés, ami felbecsülhetetlen és pénzzel nem megfizethető. Tehát nyitott szemmel járjunk a világban, ne csak nézzünk, de lássunk is! Vegyük észre a valódi csodákat!

 "Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel a számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra..."

Szintén egy szívhez szóló, gyönyörű idézet. Amíg nem ismerjük egymást, addig idegenek vagyunk a másik szemében, mint az összes többi élőlény, ember, akiket nem ismerünk, akikkel nem állunk kapcsolatban. Amikor megismerkedünk és néhány embert a bizalmunkba, belső körünkbe fogadunk és az illető ezt viszonozza, akkor az azt jelenti, hogy megszelídítettük egymást. Azaz felelősek vagyunk egymásért, együtt sírunk-nevetünk, ott vagyunk, ha támasz kell, stb.  

"- Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.

- Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem."

Vagyis hiába vagyunk emberek között, akkor is lehetünk egyedül, nem csak akkor, amikor nincs körülöttünk senki. Sőt! Sokszor, ha társaságba nem vesznek rólunk tudomást, kilógunk a sorból, esetleg levegőnek néznek minket, abban az esetben sokkal magányosabbak lehetünk, mint egyedül, amikor csend és béke vesz körül minket.  

"Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból."

Aki fontos/fontossá válik a számunkra, akit szeretünk, az különleges helyet tölt be a szívünkben, másképp figyelünk a hangjára, lépései neszére egy szeretett személynek, mint egy idegennek.  

"Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat."

Egy-egy kellemetlen eseményt, impulzust el kell viselnünk ahhoz, hogy megtapasztaljuk a szivárvány szépségét, az örömöt, boldogságot.

"Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy."

Másokat hamar és könnyen megítélünk, míg magunk fölött nehezen, alig vesszük észre magunkban a hibát. Szokták is mondani, másban a szálkát is észreveszi, magában a gerendát sem. Tanulság, hogy először saját magunk fölött törjünk pálcát, csak aztán ítélkezzünk mások felett. 

"Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz (...). Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet."

Fontos, hogy, ha öröm ér bennünket, már előre felkészülhessünk rá.

A kerettörténet (kényszerleszállás a sivatagban, megismerkedés egy rejtélyes kisfiúval, a visszatérés) valóságba oltott mese, megtörtént események költői változata. Az igazi mesevilág a B-612-es kisbolygón tárul elénk. Ezen a gyermekkort idéző játékbolygón él a címszereplő, s innen indul el látogatóba, a szomszédos planéták lakóihoz. E különös mesefigurák - köztük a király, akinek mindenki alattvaló; a hiú ember, aki csak csodálókat ismer; az iszákos, aki azért iszik, hogy elfelejtse szégyenét és szégyenkezik, mert részeges - valamennyien a valóság visszásságairól beszélnek. A gyermekmesén belül ott van egy másik, voltaire-i filozófikus mese: egy gyermek utazásának története, aki ártatlan szemével értetlenül figyeli a felnőttek világát. Hat bolygón tett látogatás tanítja meg a kis herceget, miképpen nem szabad élni.A Földön az első kissé keserű figyelmeztetést a kígyótól kapja, amikor magányosságról panaszkodik; Az emberek között is egyedül van az ember. A nagy titkot a rókától tudja meg, aki elárulja neki, hogy az élet értelme a szeretetben, a kapcsolatteremtésben rejlik. Ez az egyetlen módja, hogy az emberek kitörjenek magányuk börtönéből. A rókától tudja meg azt is, hogy mi köt erős szálakkal az élethez: Örökre felelős leszel azért, mert megszelídítettél. A kis herceg halála jelképes; elhagyja a Földet, hogy visszatérjen bolygójára, miután megtanulta, hogyan kell élni.