2021. április 1., csütörtök

Agnes Ravatn: Madarak ítélőszéke

A Madarak ítélőszéke egy olyan pszichológiai regény, ami az elszigetelődést, vezeklést, megbocsáttatást tárja az olvasó elé vegyítve a skandináv mondavilággal. 

"Az itteni életem olyan volt, mintha megszűntem volna létezni. Bagge lehúzott magával, és mégis a saját önszántamból vagyok itt."

A könyv tavaly, 2020. novemberében jelent meg a Tericum Kiadónál, hozzám pedig idén márciusban került egy nyereményjáték hozadékaként. Ezúton is köszönöm a kiadónak a kötetet! 


Elsőre a gyönyörű, egyedi madaras borító ragadta meg a figyelmem, majd felkeltette az érdeklődésem, hogy vajon milyen történet rejtőzhet egy ilyen beszélő cím mögött. 

Hamar beszippantott a történet, rabul ejtettek a szerző szavai. Agnes Ravatn pontosan tudja, mire van szüksége az olvasónak, ami miatt legszívesebben egy ültő helyében kiolvasná a könyvet. 

Adott két szereplő, egy férfi és egy nő, akik a közelmúltban elkövetett bűnük miatt úgynevezett száműzetésbe vonulnak, remeteként élnek egymás oldalán. Izgalmas volt látni, napról-napra, hogyan közeledik egymáshoz a két fél, majd kialakul a bensőséges kapcsolat, megtudják, mi miatt vezekel a másik. Elgondolkodtató, hogy melyikük bűnösebb, melyikük érdemel feloldozást az elkövetett vétek miatt. Próbára teszik hőseinket a madarak is, akik példát statuálnak a bűnösöknek különböző formákban. Külön érdekesség volt számomra, hogy a norvég, skandináv regékből, mondákból is merített a szerző. Ezáltal színesebb, árnyaltabb lett a cselekmény. 

Élet és halál, bűn és bűnhődés témaköre egyaránt felvetődik a történetben. Ki érdemel életet, feloldozást, s ki büntetést? Ezeket boncolgatja az írónő, aki zseniális stílusával az első oldaltól az utolsóig fogva tartja az olvasót. 

Nincsenek megjegyzések: