2021. január 5., kedd

Nina Laurin: Megsebzett lelkek

 Lélekvesztő könyvek

Hányszor kell szabadulni, hogy végleg szabadok legyünk?

Ezt a könyvet még spontán vásároltam augusztusban, amikor Budapesten jártam. Már első olvasatra megfogott a kötet ismertetője és megnyerő ajánlása, miszerint a történet Paula Hawkins és Gillian Flynn sokkoló elegye. Nina Laurin pedig hozzám hasonlóan fiatal újságíró és blogger, ami szintén felkeltette az érdeklődésemet, hogy egy hasonlókorú nő milyen stílusban ír, alkot. 

"Vannak sebek, amelyek akkor gyógyulnak be, amikor felszakítják őket."

 A főszereplőnek pedig nem is akárhogy szakítják fel a lelki sebeit, melyeket több, mint tíz éve szerzett az elrablása, megalázottsága, meggyalázása során. Ma már egy - a saját érdekében - teljesen új név alatt egy új, de nem éppen élhető életet él. Annyi feldolgozatlan fájdalom maradt hátra benne, ami megkeseríti a napjait, tudva azt is, hogy az elrablója büntetlenül járkál. Majd egyik nap munkába menet meglátja a tíz év utáni első, újabb áldozat arcképét, ismét felidéződnek benne a pokoli emlékek. Kiderül az is, hogy nem is akárki ez a kislány, hanem a saját lánya, akit szülés után azonnal elvettek tőle titkos örökbefogadásra hivatkozva. Eleinte ugyan tagadta, hogy érdekelné a kislány sorsa, mégis rettegni kezdett, mi van, ha ő lesz a következő áldozat. Majd színre lépett a rendőr, aki annak idején rátalált és megmentette őt. 

"Mindnyájan a saját eszközeinkkel küzdünk meg a traumával. Az elme egy okos készülék. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy biztosítsa, hogy a rossz dolgok elzárva maradjanak, és ne bánthassanak minket, és tovább tudjunk működni."

Az írónő zseniálisan fűzi a szálakat, őszintén bemutatja, hogy egy hatalmas trauma mekkora testi-lelki károkat képes okozni, mennyire megnyomorítja érzelmileg és értelmileg az adott személyt. A főszereplőt szó szerint kísérti a múltja, hosszú idő után ismét felbukkan a rettegett hang, majd arc. Nincsenek kimondottan jó és rossz, pozitív és negatív szerepek, mindegyik szereplő összetett a maga módján, ami még érdekesebbé teszi a történetet. Nagy kérdés, hogy Lainey-nek lesz e ereje felvenni a harcot a saját és a lánya életéért? Meg tud küzdeni a múlt démonaival? Vajon kire számíthat, amikor csont egyedül van, senkivel sem felhőtlen a viszonya. 

A néhol hátborzongató cselekmény rávilágít arra, hogy az igazi veszély akkor múlik el végérvényesen, amikor szembe nézünk vele, nem hátrálunk meg, hanem felvesszük a harcot. Akik pedig segítőként szegődnének mellénk, ne utasítsuk el őket, hanem próbáljunk bizalommal fordulni feléjük. Sajnos hosszú ideig ez elmaradt Lainey esetében, aki már senkiben sem mert bízni, félt, hogy hátba szúrják, csalódnia kell. Végül belátja, hogy egyedül így lehet újra normális élete, családja. 

A gyermekbántalmazás, nemi erőszak témaköre, mint központi téma körülfonja az egész cselekményt. A főszereplőnek még gyermekként kellett átesnie ezen a borzalmon, ami most a lányát fenyegeti. Mintha a múlt ismételné önmagát, arculcsapásként a nyugodtabb évekért. Ám másodszor már változik a forgatókönyv, az apa kiléte és a család sejtései miatt. 

Egyszerre éreztem együtt és bántott is a főszereplő/karakter viselkedése. Örülök, hogy ezzel a letehetetlen könyvvel kezdtem az új évet, teljesen magával ragadott. Kíváncsivá tett a szerző, hogyan lehet túlélni egy ekkora traumát, ami ráadásul vissza is tért a gyermeke eltűnésével. Megrendítő történet a lélek szilánkosra töréséről, amely arra vár, hogy újra eggyé váljon.

Nincsenek megjegyzések:

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós

Kepes András  új kötetének már a címe is megkapó. Fel is tettem magamnak a kérdést: Vajon milyen lehet az a boldog hülye és az okos depressz...