Kepes András új kötetének már a címe is megkapó. Fel is tettem magamnak a kérdést: Vajon milyen lehet az a boldog hülye és az okos depressziós? Nincs az egyik a másik nélkül? Feltétlenül hülye az, aki boldog? És csak az okos lehet depressziós?
A szerző a címben elhangzottakat elemzi, járja körül, alapos kutatómunkával, filozófiai tanmesékkel.
"Vajon nem pontosan úgy vagyunk-e mi is az életben, mint az elektronok: csak akkor létezünk, ha létrejön egy valódi találkozás valakivel, barátokkal, szerelmekkel, tanító mesterekkel; ha beleütközünk valamibe, tapasztalatokba, eszmékbe, amik aztán meghatározók lesznek, és így változunk egyik „kölcsönhatásból” a másikba? Vajon nem olyan-e minden igazi nagy találkozás, mint az anyag és az antianyag találkozása, amelynek során kölcsönösen megsemmisítik egymást, majd ebből energia szabadul fel?"
"...az embereket nem szeretni vagy gyűlölni kell, hanem megismerni és megpróbálni megérteni"
Filozofálgatások, kutatások, életpálya, élettörténet, küzdés, szerelem, boldogság, depresszió mind-mind megjelenik Kepes új könyvében. Engem teljesen beszippantott. A stílusának köszönhetően olyan érzetem van, mintha a szerzőt nem olvasnám, hanem beszélgetnék vele, úgymond az élet nagy dolgairól. A szerző leírja tapasztalatait, górcső alá veszi az életet és a saját életszemléletét, amelyben mindig az örömöt, békét, boldogságot, szeretetet kereste.
Szemlélteti, hogyan változik a szemléletünk, világlátásunk és a dolgokhoz való hozzáállásunk a kor előrehaladtával. Majd saját példával alátámasztja, hogy a korral valóban bölcsebbek, belátóbbak leszünk, mint fiatalkorunkban. Más lesz a fontos, az érték az életünkben.
Az első könyvem volt a szerzőtől, de biztos, hogy nem az utolsó. Stílusa könnyen emészthető, közérthető, nem okoz gondot, hogy beleképzeljem magam a felvázolt helyzetbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése