Poldesz Albert: Hallgatni, szólni szabadon

Ezt a verseskötetet még a kaposvári könyvszekrényben cseréltem, amikor Alexandra barátnőmnél voltam. A szerző neve ismeretlen volt számomra, a verseket viszont szeretem, így nem volt kérdés, hogy jön velem haza. 

"Szükségünk van egymásra,

minden embertársra,

segítő karra,

minden magyarra.."

A versek a természetről, az otthonról, hazaszeretetről és az öregedésről, elmúlásról szólnak. A költő rendkívüli módon ábrázolja, isteníti az imádott "Somogyországot ", ami szülőföldje, hazája volt. 

Megosztom veletek kedvenc soraimat a könyvből:

"Hallgatni akkor,

ott és ahogy,

ameddig az agy

és a szív akar.

Beszélni, szólni,

bátran, szabadon,

nem úgy, nem ott, nem azt,

mit idegen hatalmak

önkénye, parancsa szab!

Hanem ott, és azt,

amit a szív, az agy,

szabad embernek

szabad szelleme

mondani, vallani,

hirdetni akar!"

Poldesz Albert versei hidat képeznek a régi és az új otthona között. A honvágy, az otthon emléke fel-feltűnik minden sorban. Ebből is látszik, mennyire szerette gyermekkori otthonát, azt a helyet, ahol felnőtt. A régmúlt és a jövő várakozása köszön vissza költészetében. Várja a jövőt és egyben elmereng a boldog emlékekkel teli múlton.

"Évtizedeken keresztül e versek révén őrizte meg hitét, emberségét. Újra teremtette magának a szépséget, a hazát és a somogyi földet, anyák, nagyapák és a történelemmé lett múlt emlékeit"- e szavakkal emlékszik róla Szita Ferenc a Somogy Megyei Könyvtár igazgatója, 1990-ben Kaposváron.