2019. július 6., szombat

Jessie Burton: Múzsa

Második olvasmányom, melyet Szabados Ági ajánlásával választottam. Érdekesnek hatott az ajánlója és a könyv rövid ismertetője, ami szerint a cselekmény egy festmény köré épül, a kép van központi szerepben.

Izgalmas volt elkezdenem egy olyan könyvet, ahol két idősíkon játszódik a történet. Az egyik szál a festmény megszületését és annak előzményeit járja körül, míg a harminc évvel későbbi jelenetek a festmény utóéletét regélik el.

A könyvet már kézbe venni is hatalmas élmény volt, hiszen gyönyörű borítót terveztek hozzá, ami szépen magába foglalja a történet mozgatórugóit. Ilyen a cselszövés, az ármány, intrika, szerelem, barátság, család, féltékenység, háború.


"Csak azt tudom, hogy amikor meghallottam, hogy kikészültél, elszomorodtam. És rájöttem, hogy én is magam alatt voltam. És aztán eszembe jutott, hogy talán egy kicsit könnyebb lenne, ha… ha együtt lennénk magunk alatt."
Hosszú ideig, talán a könyv feléig is igazi rejtélyt jelentett, hogy a múlt és a jövő a festményen kívül hogyan is kapcsolódik össze. A történet vége felé már azt hittem rájöttem az egyik titokzatos személy kilétére, ám a szerző meglepett egy jókora csavarral.

Nagyon izgalmas a mű cselekménye, Jessie Burton egy pillanatig sem hagyja unatkozni az olvasót. Folyamatosan mozgásban tartja a szálakat, nem lanyhul a figyelme egyik szereplőnél sem, mindenkire egyaránt figyel.

Érdekes volt, hogy a háború, hogyan hatott a Schloss családra, miként vették vagy épp nem vették az akadályokat, amit a háború fakasztott.

Látszik, hogy alapos kutatómunkán - is - alapul a könyv története, amit Burton képzelőereje, fantasztikus írói stílusa tett gazdaggá, élvezhetővé. Igazi kult könyv, amely egyaránt szól a nők elnyomásáról, a férfiak kihasználásáról, kiszolgáltatottságról, érvényesülésről, családról és szerelemről egy kis történelemmel fűszerezve.
"És történt még valami, mélyen legbelül, valami sötétebb, amin mindnyájan keresztülmentünk,vagy ha még nem, akkor előttünk áll: a kitörölhetetlen pillanat, amikor felismerjük, hogy egyedül vagyunk."
https://moly.hu/konyvek/jessie-burton-muzsa

Nincsenek megjegyzések: