2018. november 20., kedd

Elizabeth Gilbert: Big Magic

Kreatív élet félelem nélkül

Az első könyv volt az írónőtől, amit elolvastam, de abban biztos vagyok, hogy nem az utolsó. Őszinteségével, inspiráló szavaival belopta magát a szívembe.

Az alcímnek megfelelően valóban kreatív ötleteket kaptam a félelmeim legyőzéséhez. Ne akarjunk mindig szabályok mentén élni, cselekedni, mert abba belefásulunk egy idő után. Időnként ki kell kapcsolnunk, el kell engednünk magunkat és fontos, hogy több perspektívából nézzünk egy adott eseményt, feladatot, élethelyzetet. Egy életünk van, amit úgy kell élnünk, ahogy a nekünk a legmegfelelőbb. Persze a lehetőségekhez képest.

Az Ízek, imák, szerelmek írónője saját élettörténetét, tapasztalatait foglalta írásba a könyveiben. Szinte már olyan, mintha a legjobb barátnőnk szólna hozzánk, adna tanácsot és elmesélné a saját történetét, hogy példaként szolgáljon vele.

Ez a könyv mindenkinek hasznos lehet, aki egy kis inspirációra, bátorításra vágyik az életében. Vagyis nem csak a művészlelkek könyve ez, hanem minden érző, fejlődni vágyó léleké.

"Munkálkodj teljes szívvel, mert – és ezt megígérem – egy reggel, ha nap, mint nap így cselekszel, talán hirtelen azon kapod magad, hogy kivirágoztál."

"Mindnyájan eltemetett kincsek két lábon járó tárházai vagyunk."



https://moly.hu/konyvek/elizabeth-gilbert-big-magic

Nincsenek megjegyzések: