2021. október 18., hétfő

Marie Pavlenko: Akár egy kismadár

Szeretem a happy end-et és boldog, vidám történeteket, ám az élet sem mindig fenékig tejfel, így szeretek tisztában lenni a kevésbé napos oldallal is. Mindig is érdekeltek az emberi sorsok, történetek, részben emiatt is lettem újságíró, hogy minél több érdekes, különleges személyiséggel ismertethessem meg az olvasókat. Rengeteg élettörténet van, amiből tanulni lehet. 

Ilyen az Akár egy kismadár is. A főszereplő Abigail állatorvosnak készül, azonban egy baleset kettétöri az álmait, amiről úgy gondolja le kell tennie. A baleset során elveszíti az egyik karját, ami úgy tűnik rányomja a bélyegét az egész életére, a hangulatára. Minden nap szembe kell néznie a súlyos testi és lelki sérülésekkel, fájdalmakkal, melyek árnyékként borulnak a lány életére. Újra kell fogalmaznia ki is ő valójában, mit akar, mire képes, szerethető-e így is fél karral? 
"Életcsomópont: az életek elhaladnak egymás mellett, és nem vesznek tudomást egymásról."
Ebben van segítségére a családja, elsősorban bohókás nagynénje és egy ifjú, aki a múlt homályából tűnik fel Abigail életében. Nem csak feltűnik, hanem alaposan felforgatja azt, színt visz a lány hétköznapjaiba, életet lehel belé, elhiteti vele, hogy ugyanolyan értékes, mint a balesete előtt. 
Később pedig Abigail nyújt támaszt a fiúnak, kölcsönösen segítve, támogatva egymást az élet zegzugos ösvényein. 

"Meg kell töltenie tartalommal a saját életét.
És végig kell élnie."
Családjának, régi és új barátainak, a könyveknek, a természetnek és a nevetésnek köszönhetően Abigail végül, - ha hosszú idő alatt is, de - megtanulja újra szeretni, elfogadni önmagát, ismét mer hinni, remélni, álmodni, terveket szőni a jövőjét illetően. 
"– Semmi de! Ne tegyél fel magadnak állandóan kérdéseket, ha tétovázol, elragad a félelem! Mondj igent! Vágj bele! Szorítsd sarokba önmagad! Hát tessék, ezt gondolom. Kiscicám, csak egy életünk van, épp itt az ideje, hogy elkezd élni a tiédet!"
Az írónő saját élményből merített a könyv megírásakor, hiszen édesanyja - a főszereplőhöz hasonlóan - szintén egy balesetben elveszítette az egyik karját. Ám Marie ahelyett, hogy kétségbe esett volna, boldogan mosolygott édesanyjára, hiszen túlélte a balesetet, életben maradt, ugyan egy karja bánja, de él, lélegzik és ez a legfontosabb. Ezt igyekezett papírra vetni a szerző, aki néhol fanyar humorral oldotta az érzékeny szituációt. 

Különleges történetet kaptam, mely segít más perspektívából tekinteni a világra. Örülni annak, ami van, hinni, bízni, kitartani és küzdeni minden körülményben. 

Nincsenek megjegyzések: