2019. október 20., vasárnap

Jessica Park: Nyugtalan vizek

Jessica Park már a Szeretni bolondulásig sorozattal belopta magát a szívembe. Majd ezt követte a Lélegezz velem, a Nyugtalan vizek első része. Hihetetlen milyen stílussal, érzelemvilággal dolgozik az írónő. Egyszerűen lehetetlen nem szeretni! :)
"– Átfutunk a fájdalmon, mi?

– Át. Átfutunk a fájdalmon. Az beválik."
A Nyugtalan vizek borítója szinte kiköpött mása a Lélegezz velem-nek, azzal a különbséggel, hogy itt férfi, Sabin van a képen, míg az előző könyvnél Blythe volt. 

Ahogy kezembe vettem a könyvet, visszaidéződött az a három évvel ezelőtti pillanat, amikor az első részt fogtam hasonló kíváncsi érdeklődéssel a kezemben. 



A történet középpontjában itt is a Shepherd testvérek és Blythe áll. Mindannyiuk mögött fájdalmas, sebekkel teli múlt rejtőzik. Ezt egymás segítségével, támogatásával, szeretetével igyekszenek oldani.  Míg az előző könyv főként Blythe és Chris - az idősebb Shepherd testvér - köré épült, addig itt Sabin és Blythe kapcsolata játszik központi szerepet. A fiúnak rosszul esik látni, hogy tesvérei mind megtalálták a párjukat, ő viszont egyenlőre csak tengődik, nem érzi azt, hogy valaki mellett megállapodna. Emiatt elköltözik a többiektől San Diego-ba, ahol kezd magára találni, ám még messze van a gyógyulás. Chris, Blythe és a csapat többi tagja Sabinhoz repül karácsonyra, ha már a fiú nem tud - vagyis nem akar - hazamenni hozzájuk. Retteg szembenézni a múlttal, amely egyre csak kísérti. E mellé társul Blythe iránt érezni vélt szerelme. Eközben Blythe is úgy érzi, több van közte Sabinnal, mint szimpla barátság. 
Majd Chris segítségével, külsős rávilágításával rájönnek, hogy valóban igen szoros a kapcsolatuk, mint a testvéreknél, ám ez nem szerelem, hisz testi vágy nincs közöttük. Ezt követően Blythe javaslatára a két fivér megejti a rég esedékes beszélgetést a múltjukról, arról, melyikük, hogyan, miképp dolgozta fel a történteket. 
"– (…) Akár egész hátralévő életedben érezheted ezt a fájdalmat, és ez rendben van. Egyszer majd elviselhetővé válik, de az is rendben van, ha ez nem ma következik be. Az ember eltervezi a gyógyulást. Abból kell kiindulni, hogy el fogsz jutni odáig. Ezért küzdünk. Nap mint nap megküzdünk a gyógyulásért."
Lassan, lassan de megindul mind a három főbb szereplő a gyógyulás útján, ám elfogadják, hogy a fájdalom megmarad, az emlékeket nem tudják kiírtani a szívükből. 

Ugyan nem közelíti meg a Lélegezz velem varázsát, de azért nagyon szerettem ezt a részt is, mely Blytheról és Sabinról szólt. A barátság, a család fontossága itt is központi téma, emiatt ajánlom mindenkinek! Sokat lehet tanulni belőle, kitartásról, elhivatottságról, szeretetről, megbocsátásról, segítségnyújtásról. :)

Nincsenek megjegyzések: