2017. november 20., hétfő

Carol S. Dweck: Szemléletváltás

A siker új pszichológiája

Ez a második könyv volt, amit a Hvg Könyvektől olvastam. Már régebben kinéztem magamnak, majd tavasszal a Könyvfesztiválon sikerült beszereznem.



Már a borítja is egyedi, nem minden jön szembe hasonló az utcán. A tükörmegoldás nagyon szimpatikus, főleg mivel jól visszaadja a két szemléletmód egymással szembeni elhelyezkedését.
Legjobban az tetszett, hogy minden tényre, esetre volt példa a világból - nem légből kapott válasz - ami alapján eldönthettem, hogy melyik szemléletmód szerint gondolkozom, cselekszem.

Hasznos olvasmány a rögzült és fejlődő szemléletmódról. Elsősorban azoknak ajánlom, akik gondolkodásukon, dolgokhoz való hozzáállásukon szeretnének változtatni. Emellett kellemes, tanulmányos olvasmány azoknak is, akik jobban el szeretnének mélyedni a pszichológiában, bővíteni szeretnék tudásukat.

Néhány idézet a szemléletváltásról: (nem a könyvből)

"Az intelligenciánkra vagyunk büszkék, hiszen ebben különbözünk az állatoktól. Érdekes módon mégis buzgóbban mérjük össze a képességeinket a különféle sportokban, pedig az állatok erősebbek, gyorsabbak és ügyesebbek, mint mi vagyunk."

"A változás titka, hogy ne a régivel harcolj, hanem az új építéséré összpontosítsd minden energiádat."

"A jövőnek sok neve van: a gyenge úgy hívja, elérhetetlen,  a gyáva úgy, ismeretlen, a bátor lehetőségnek nevezi."

https://moly.hu/konyvek/carol-s-dweck-szemleletvaltas




Nincsenek megjegyzések: