2017. július 18., kedd

Winter is here

A tél eljött és nem kímél senkit. Elindult dél felé a mások serege is, így az ellenségeknek össze kell fogniuk a közös ellenséggel.


Végre hétfőn hajnalban folytatódott a Trónok harca várva várt hetedik évada. A hatodik évad végén nagy változások mentek végbe; Daenerys seregével elindult Westeros felé, Tyrion a királynő segítője lett,  Cersei királynővé koronáztatta magát, Havas Jon Észak királya lett, Arya pedig meggyilkolta az öreg Walder Freyt. Ezek csak főbb események, as ok apró mellett, amiért nem kis elvárásom volt a hetedik évaddal kapcsolatban. Ahogy elkezdődött már tudtam, hogy ebben a szériában sem fogok csalódni, a készítők, színészek kitettek magukért.
Ennél jobb évadnyitóról álmodni sem lehetett volna. Mind a kezdés, mind pedig a befejezés drámaira sikerült, ami tökéletesen illik a GoT-hoz. Az elején még egy pillanatig el kellett gondolkodnom, hogy hogy él az öreg Frey, de aztán hamar rájöttem, hogy Arya lehet az. Így bosszulva meg a Vörös Nászt. Majd Északon Jon kezébe vette az irányítást és igyekszik jó vezető lenni, míg Sansat Kisujj próbálja behálózni. Sam Tarly Óvárosban fontos információhoz jut - hogy Sárkánykő alatt rengeteg sárkányüveg rejlik, ami halálos a Másokra - amit remélem időben tud közölni Havas Jonnal. Cersei nem tudom mit gondolt,amikor egy Greyjoy-t hívott Királyvárba. Főleg azt, aki hidegvérrel meggyilkolta a saját testvérét és, aki elől Yara és Theon elmenekültek, hogy csatlakozzanak Daeneryshez. Euron Greyjoy nem csak, hogy felajánlotta hadihajóit Cerseinek, de még házassági ajánlatával is meglepte a nőt. Amit Cersei elutasított. Számomra innéttől válik érdekessé a dolog. Euron vajon mi olyan értéket tud szerezni a hamis királynőnek, amivel elnyeri kegyeit?! Visszatérve Daeneryshez, számomra az volt a legfelemelőbb pillanat, amikor nem is várakozás után végre megérkezett szülőföldéjre, Sárkánykőre.

Egy új szereplő is érkezett a sorozatba, ugyan csak ideiglenesen. Akik olvastak, néztek előzetest, azok tudhatták, hogy egy ismert énekes is megjelenik majd a színen. Akik inkább menekültek a spoilerektől azoknak meglepetés volt Ed Shireen felbukkanása. Kíváncsi leszek, hogy neki lesz e valami szerepe az eddigi éneklésen, dalolászáson kívül. Egyáltalán melyik oldalán állhatnak ezek a katonák, akikbe Arya belefutott? Remélem a következő részben ez is kiderül.
Annak nagyon örültem, hogy Jorah Mormont ismét visszatért, bár, hogy mit keres Óvárosban az maga a színtiszta rejtély. Az árulását kivéve szimpatikus karakter (volt), ezért bízom benne, hogy le tudja győzni az őt ért kórt.
A kijelentés, ami a legjobban tetszett Daenerys száját hagyta el, és így hangzott: "Kezdhetjük"? :)

https://www.gamestar.hu/masvilag/tronok-harca-7-evad-1-resz-231530.html

Nincsenek megjegyzések: