Képi világ és a szöveg összhangja

...azaz, interjú Dániel András, író, illusztrátorral, akinek a festészet is nagy szenvedélye

A szerző Egy kupac kufli című művét biztosan ismeri mindenki az irodalmi berkekben, ha máshogy nem, hát hallomásból. Dániel András egy igen sokoldalú, sokszínű egyéniség, munkája egyszerre okoz örömet gyereknek és felnőttnek. Arról faggattam, őt mi vonzotta ebbe a világba, melyet a keblére ölelt.

Úgy tudom Ön elismert kortárs festő, grafikus, író és illusztrátor is egyben. Melyik vonal áll közelebb a szívéhez?

- Az utóbbi években az írás és a könyvillusztrálás áll a munkám középpontjában. Hol egyiken, hol másikon van a hangsúly, attól függően, épp min dolgozom. Nagyon érdekel a képeskönyv műfaja – sok tervem van ezen a téren, ahogy különböző szövegeken is dolgozom folyamatosan.

Annak idején mi vezette erre a pályára, hogy író, illusztrátor lett?

- Kamaszkorom óta megvan bennem ez a kettős érdeklődés: egyfelől az írás, másfelől a képzőművészet, a grafika iránt. Elég nagy kanyarokkal, de végül ez a két műfaj épp a képeskönyvekben találkozott, ahol nagyon sokféle módon tud együttműködni szöveg és kép. Ennek a lehetőségei nagyon izgatnak.

Írni már egész fiatalon kezdett, majd a képzőművészet miatt ez abbamaradt. Mi az, ami ismét elindította ezen az úton?

- Mint olyan sok mindent, látszólag egy véletlen. A Pagony kiadónál olvasták egy igazából nem is közlésre szánt szövegemet, ők biztattak, hogy próbálkozzam újra a régen odahagyott meseírással. Hallgattam rájuk. 

Az egyes illusztrációkhoz nem kevés kreativitás, fantáziavilág szükségeltetik. Ezeket tudja kamatoztatni az írás során is, hogy minél érdekesebb, izgalmasabb történetet szőjön?

- Az íráshoz éppen úgy nagy szükség van képzelőerőre, mint az illusztrációk készítéséhez, ha nyelvi és a képi fantázia nem is egyformán működik. Én mindig a szöveget írom meg először, utána készül hozzá az illusztráció. Tehát a vizuális fantázia többnyire később „lép be” a munkafolyamatba. Bár ez sem mindig igaz, mert van olyan is, amikor már egy képeskönyv szövegének írása közben igyekszem elképzelni, vázlatolni a szöveget kísérő, azzal párbeszédben kerülő rajzokat is. Ez akkor szükséges, amikor az illusztrációk nem csak hagyományos módon kísérői a történetnek, hanem a szöveg és rajz szétválaszthatatlanul, együtt képez egy egészet. De a nyelvi és a vizuális fantáziára is egyként igaz, hogy kiszámíthatatlanul működik. Olykor szinte magától, egyből beugrik egy ötlet, máskor viszont dolgozni kell rajta, hogy ez megtörténjen.

Matild és Margaréta (avagy boszorkányok a Bármi utcából) címmel 2012-ben jelent meg először önálló kötete a Pagony Kiadónál. Hogyan volt ez akkoriban? A kiadó választotta Önt vagy éppen fordítva?

- Ez az előbb említett módon történt. Egy digitális felületeken alkalmazható interaktív meséhez írt szinopszisom alapján a kiadóban felvetették, hogy ha van kedvem, ebből a szövegből kiindulva írhatnék néhány mesét. Én ezt kihívásnak vettem, és úgy döntöttem, megpróbálom. Az interaktív alkalmazásból végül semmi nem lett, viszont ezekből a mesékből állt össze az első könyvem. Izgalmas próba volt – amikor elkezdtem, nem lehettem biztos benne, hogy még mindig kézre áll nekem a mese műfaja.

Egy-egy történet, mesekönyv hogyan, milyen körülmények között születik? Mi az, ami ihletet ad az írás során?

- Az ötlet forrása könyvenként nagyon különböző lehet. A leggyakrabban valami apróságról jut eszembe egy ötlet, amiből – ha valóban jó ötletnek bizonyul – aztán esetleg könyv születik. Ez az apróság lehet egy véletlenül hallott mondat, valami furcsaság, amit észreveszek az utcán, de akad olyan ötlet is, ami látszólag a semmiből pattan elő a fejemből, mint mondjuk a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című könyvem esetében, amikor utazás közben nem is egyszerűen egy ötlet, hanem három mondat jutott az eszembe teljesen váratlanul. Ezekben a mondatokban, már ott voltak „készen” a könyvfőszereplői. A másik eset az, amikor egy vizuális elképzelés indítja el a gondolkozást. Ilyen volt például az És most elmesélem, hogyan lifteztem című képeskönyvem. Ez egy formai elképzelésből indult: támadt egy ötletem, hogyan lehetne egy képeskönyvben érzékeltetni azt, ahogy egy lift halad felfelé emeletről-emeletre. A (persze liftben játszódó) történet kitalálása és megírása csak ezután következett. Igazából minden egyes könyv története más egy kicsit…

Mit szeret leginkább a munkájában, mint mesekönyv szerző?

- Az egészet, elejétől a végéig! Fantasztikus játék a legelső ötlettől egészen a nyomdába adásig eljuttatni egy könyvet úgy, hogy minden munkafázist én csinálok (kivéve persze a kiadói szerkesztő munkáját, ami fontos és megkerülhetetlen egy könyv születésénél).

Milyen érzés, hogy könyveihez saját kezűleg készíti az illusztrációkat? Nehézség vagy könnyebbség, hogy a könyv képi és tartalmi részéért is felel?

- Mindenképpen könnyebbségnek gondolom. Más rajzoló nem láthat bele a fejembe, úgyhogy nálam senki sem tudja pontosabban lerajzolni, hogy mi van „odabent”. Persze az is izgalmas, amikor egyvalaki írja a szöveget, aztán valaki más teremti meg hozzá a vizuális világot (ami persze közelíthet az író elképzeléséhez, de épp erősen különbözhet is tőle), tehát amikor kommunikáció van két önálló alkotó között. Én mégis az előbbit preferálom, mert szeretek a kezdetektől „egészben” gondolkodni a könyvről, szövegként és vizuális üzeneteket hordozó könyvtárgyként egyaránt.

Lehet tudni, dolgozik most valamilyen könyvön?

- Mostanában egy izgalmas, közös munkában veszek részt Kollár Árpád és Csepregi János kollégáim társaságában. Egy nagyon különös – és ezúttal felnőtteknek szóló – könyvön dolgozunk, egy titokzatos és groteszk bestiáriumon. Ez voltaképpen egy központi koncepció köré épülő szöveggyűjtemény lesz, amely nagyon sok különböző műfajú és hosszúságú szövegből áll majd. Ezeket mi hárman egymástól függetlenül írjuk, tehát nem egy, az utóbbi időben divatossá vált többkezes regényről van szó. Persze közben sokat beszélgetünk a formálódó anyagról, és az sem tilos, hogy adott esetben egymás írásaiba „beleötleteljünk” vagy épp továbbgondoljuk azokat. Ez a munka a következő hónapokban sok időnket igénybe veszi majd. Nekem különösen, mivel én felelek majd a könyv – a tervek szerint szintén nem hagyományos – vizuális megjelenéséért.

Melyik írása áll legközelebb a szívéhez?

- Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Egyfelől mert elég kritikus vagyok a saját munkámmal szemben, másrészt mert a különböző könyveimben más és más a fontos nekem, mást szeretek bennük. Ilyen szempontból nehéz rangsorolni őket. Meg ez időről-időre változik is. Ha most kell válaszolnom (és most kell) akkor a talán a Nyúlformájú kutya című könyvemet mondanám, ami egy különös képi világú, kamaszoknak (és felnőtteknek is) szóló, identitás problémákkal foglalkozó képeskönyv. És persze mindig kedvenc a legutoljára megjelent könyv, ami jelenleg az Odabent, a frigóban című munkám, ami egy abszurd színpadi jelenet könyvváltozata, félúton egy mesekönyv és egy dadaista kabaré között.

Dániel András író, illusztrátor munkásságáról a Facebook oldalán tudhattok meg többet!