2019. október 14., hétfő

Marilyn Miller: Hozzád láncolva

"Megnyílni valakinek, beavatni a titkainkba, nehéz.Miért? Mert fegyvert adunk a kezébe,amit akkor fordít ellenünk, amikor nem számítunk rá.Rést ütve kemény páncélunkra, amit pont azért húzunk,hogy a szívünk soha ne törjön apró darabokra."
Nagyon köszönöm a NewLine Kiadónak a könyvet!

Marilyn Miller neve sokáig ismeretlen volt számomra. Ezen örülök, hogy sikerült változtatni, egyáltalán nem bántam meg, hogy kézbe vettem és elolvastam Hozzád láncolva című könyvét. 

Az írónő már csak amiatt is felkeltette az érdeklődésemet, mivel magyar szerző, hazai alkotóval pedig mindig nagyon szívesen ismerkedem.  

A borító erotikus tartalomról árulkodik, ám sokkal több van a felszín alatt, mint ami elsőre megmutatkozik. Az erotika mellett megjelenik az erőszak, női sors, romantika is.
"Egy lány voltam, aki szabadságról álmodozott. Arról, hogy egy napon szeret majd valaki annyira, hogy kiszabadítson. De az a nap soha nem jött el."

A történet középpontjában egy fiatal nő áll, akinek a gyermekkori hányattatásait megismerhetjük a szívszorító prológusból. Majd kamaszkorában változás áll be az életében. Egy gazdag férfi megjelenik az árvaházban, majd magához veszi Keylát. A lány reménykedik, hátha ezentúl kicsit is jobb, szebb, örömtelibb lesz az élete, ám hamar lehull a lepel, rá kell jönni, hogy Lucas messze nem jóindulatból szabadította meg az árvaház keservétől. Ezentúl a férfinak dolgozik, tizenévesen betörik, mint az állatot. Ekkor esik az első csorba a becsületén és a szívén. Keyla hatalmas falat von maga köré, hogy a lelke megússza a testi bántalmakat, erőszakot. Hamarosan Lucas klubjában kell fellépnie, mint táncos, rúdtáncos, aki pedig busás összeget fizet a férfinak, az a testi szolgáltatásokat is igénybe veheti. Keyla megtörik, bezárkózik a saját világába, kénytelen elfogadni, hogy a teste csak egy eszköz, amit használnak, igyekszik elvonatkoztatni a szívét a testétől. 

Majd egyszer csak változás áll be Keyla életében. Megjelenik Daniel, aki éhes ragadozóként tekint a lányra, mindenképp meg akarja szerezni magának. Néhányszor fizet is érte, hogy egy-egy éjszaka erejéig együtt legyenek. Keyla életében ő az első férfi, aki testi vonzalmat ébreszt benne, a mogorva, parancsoló stílusa ellenére kívánja a férfit. Majd a telhetetlen Daniel egyedül saját magának követeli a lányt, így nem tudni, mi módon, de kiszabadítja Lucas karmai közül. Először együtt laknak, majd vesz egy lakást a lánynak. Ráadásul munkát is ad neki, mint az asszisztense a cégnél. 
"Mégis, mennyit bír el az emberi szív? Mennyi szarságnak kell történnie, hogy azt mondjuk, feladjuk?”
A birtokló Daniel és a szeretetéhes Keyla hiába vonzódnak egymáshoz, a lánynak ez kevés, ő többet akar. Önállóságot, tiszteletet, szeretetet. Vajon megkaphatja mindezt egy látszólag rideg macsótól? Lehet még boldog az egykor eldobott, árvaházi, majd táncosnő? Daniel képes változni Keyla kedvéért? Lehet több a kapcsolatukból puszta testiségnél?

Ezekre a kérdésekre remélek választ kapni a történet második részéből, mely a Hozzád tartozva címet viseli. :)

Érdekel, mi történt Keylával, hogyan tudott erős maradni? Rendeld meg a Kiadónál, majd mélyedj el ebben a felkavaró történetben! 

Nincsenek megjegyzések: