Tíz plusz egy könyv, ami nagy hatással volt rám 2020-ban

Új év, új nap, új lehetőségek és főképp jobbnál-jobb olvasnivalók várnak ránk idén is.Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy 2020 is rengeteg izgalmas olvasmányélménnyel gazdagított minket. Személy szerint 97 könyvet olvastam ki a megcélzott 100-ból, ami nem is olyan rossz arány, főleg, hogy dolgoztam, tanultam is mellette.

Most pedig következzen a 10+1 legjobb könyv, ami nagy hatással volt rám és kedvenceimmé váltak.

Az első Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról című könyve, ami teljesen átértelmezte a halál kérdését. 

Ez a könyv egy rendkívüli beszélgetés az életről, filozofálás arról, ami igazán fontos, lényeges a földi létünkben. Nagyon szerettem olvasni, mondhatni, hogy ajándék, apró bölcsességmorzsa volt minden sora!

"-Mindaddig, amíg szeretni tudjuk egymást, amíg emlékezni tudunk a szeretetre, amit kaptunk és adtunk, úgy halunk meg, hogy nem távozunk el innen igazán. Itt marad a szeretet, amit teremtettünk. Itt marad a tömérdek emlék rólunk. Tovább élünk – mindazoknak a szívében, akiket megérintettünk, akikre hatottunk, amíg velük voltunk."

Őt követte Louisa May Alcott: Kisasszonyok klasszikusa, melyre tavaly hosszú várakozás után sort kerítettem.

A Kisasszonyok egy rendkívül pozitív és derűs történet.

Elbűvölő írás az összetartásról, szeretetről, megbocsátásról, segítségnyújtásról, önzetlenségről, barátságról.

Louisa May Alcott önéletrajzi ihletésű könyve jóval több, mint családregény. Egy kedves, néhol civakodó, de megbékélő nővéreket ismerhetünk meg, akik igen különbözőek, mégis közel állnak egymáshoz.

Harmadik kedvenc J. R. R. Tolkien: Beren és Lúthien szerelmi története

Gyönyörű, megható szerelmi történet, ami Beren és Lúthien szála mellett betekintést enged a Szilmarilok korába. Több monda, nézőpont is elmeséli Beren és Lúthien történetét, mindegyik egy kicsit másképp elmesélve azt. A regék mellett részleteket olvashatunk a Leithian-énekből is. A könyvet Alan Lee meseszép illusztrációi díszítik.
Nagy rajongója vagyok Tolkien világának, így már a megjelenés óta vártam erre a könyvre. Az plusz érdekesség volt számomra, hogy Tolkien Beren és Lúthien történetét feleségéről és önmagáról mintázta.

A sorban negyedikként Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors pszichológiai kötete végzett.

"Nekünk kell kijelölnünk az életünk kereteit, ehhez azonban muszáj megértenünk, hogy honnan jöttünk. Csak az látja, hogy merre mehet tovább, aki tudja, honnan jött, és milyen terheket cipel magával."

Többek között választ kapunk arra, hogy miért nem találják egyes nők a helyüket a világban, hiszen fiúnak várták őket. Érdekes információkat tudhatunk meg a születési sorrendről is, kihez hogy állnak hozzá a szülei, hogyan , miképp érvényesül. Még lehetne sorolni, hisz sok-sok hasznos információval lehetünk gazdagabbak a könyv értelmezése, elolvasása által. Mindközül legjobban engem a transzgenerációs problémák, folyamatok érintettek meg. Ezáltal jobban értem, miért viselkednek úgy a rokonaim, ahogy. Hiszen, akinek nehéz, keserű gyermekkora volt, vagy éppen szeretetlenségben nőtt fel, sajnos akaratlanul is átadja ezt az "örökséget" a gyermekének, ami ellen ugyan nehéz, de lehet tenni! 

Az ötödik könyv pedig nem más, mint Tisza Kata: A legjobb hely a városban te vagy című verseskötete.

"az a szerelem magyarázza

amikor annyira szeretnek

hogy a lábujjaid is

kivételesek lesznek

(…)"

Tisza Katát mindenkinek ajánlom ismerkedésre, olvasásra! Olyan érzelmi vonatra ültet fel a szerző, amely segít feldolgozni a veszteségeket, segít szembenézni velük. Versei, mint lüktető életszilánkok tárulnak elénk, melyek bármelyikőnkkel megtörténhetnek, szembejöhetnek. Így ezáltal még közelebb érezzük magunkhoz a lapokról visszaköszönő szavakat.

A verseskötet után Gabrielle Bernstein: Ítélkezés nélkül című könyve volt rám nagy hatással. 

Előszeretettel olvasom az Édesvíz Kiadó kiadványait, mert mind a magyar, mind a külföldi oldalról igényes, értékkel bíró könyveket vonultat fel a palettán. Többek között ide tartozik Gabrielle Bernstein: Ítélkezés nélkül című könyve, aki mint életmód-tanácsadó látja el az olvasókat hasznos, főleg gyakorlati, részben elméleti tanácsokkal az ítélkezés ellen és az ítélkezésmentes, szeretetet sugárzó életmód kialakításához nyújt útmutatót. 

"A legkedvesebb dolog,amit másokért tehetünk az, hogy elfogadjuk őket. A legundokabb dolog pedig az, ha megpróbáljuk megváltoztatni őket."

Majd Pál Ferenc: Szorongástól az önbecsülésig könyve vált hatalmas kedvencemmé, melyet ajánlásra, kölcsönkönyvként olvastam el.

Segít jobban megismerni magunkat, felismerni hiányosságainkat, sebeinket, akadályainkat. Emellett rávilágít arra,hogyan élhetnénk teljesebb, boldogabb életet a múltbeli sebeinkkel együtt és utat mutat, hogyan, miképpen kerekedhetünk felül szorongásainkon és haladhatunk a belső önbecsülésünk felé.

A felsorolásból nem maradhat ki Lackfi János: Száll a kakukk a fészre című kötete, amelyben humorral dolgozza fel a történelem, irodalom egyes karakteres jeleneteit, műveit.

Régen nevettem ennyit egy könyvön. Olyan, mai formába öltöztette Lackfi a különböző történelmi, irodalmi korokat, szereplőket, természetesen kiparodizálva, hogy szem nem maradt szárazon. Ennyi történelmi tény, információ nevettető formában ritkán van jelen. Úgy gondolom, aki kevésbé szeret olvasni, de tanult már pl a szabadságharcról, Arany Jánosról az garantáltan jól szórakozik majd Lackfi János szavain.

A legnagyobb hatást pedig Csernus Imre: Főnix című könyve érte el. 

Olyan számomra ez a kötet, mint egy megerősítés, útmutató, hogy igenis örüljünk, hogy élünk, amíg lehetőségünk van, addig éljünk meg minden napot, minden pillanatot. A haláltól, betegségtől pedig ne féljünk idejekorán, épp elég akkor foglalkozni vele, amikor már a nyakunkon van, esetleg megbetegedtünk. Mindaddig teljesen felesleges, csak megbetegítjük a negatív gondolatokkal magunkat.

"Nem az a kérdés, hogy mikor mész el, hanem az, hogy milyen minőségű életet fogsz addig élni."

Utolsóként pedig Almási Kitti: Ki vagy te? című önismereti, önsegítő könyvét emelném ki. 

"A nagy kérdés ugyanis mindig az, hogy a különböző szerepeinket szabad döntésünkből vesszük-e magunkra vagy kényszerből."

Nagyon fontos, amit a szakember is hangsúlyoz, hogy minden helyzetben tudjunk önazonosak maradni, ne veszítsük el a saját identitásunkat senki és semmilyen szituáció kedvéért.

Ráadásként pedig szót kell ejtenem Almási Kitti: Bátran élni kötetéről is, amit az utolsó héten olvastam ki. 

"Rengeteg dolgot teszünk, amivel kapcsolatban időnként fel kellene tenni a kérdést: tényleg ezt akarom? Nekem is fontos? Becsületbeli kérdés vagy csak külső elvárás? Reális, hogy én oldjam meg? Értékeli a másik? "

Úgy éreztem, hogy jelenleg, ahol tartok életszakasz, szükségem van a fejlődésre, önfejlesztésre, önismeretre. Ehhez nagyban hozzájárult Almási Kitti fent említett két kötete. Mondanivalóját tekintve erősen összekapcsolódik a két könyv, hiszen a szakember mindegyikben azt közvetíti elsősorban, hogy merjük felvállalni magunkat, azt ami igazán mi vagyunk, nem pedig, amit elvárnak tőlünk.

Almási Kitti: Bátran élni

 Félelmeink és gátlásaink leküzdése

A Ki vagy te? után hirtelen felindulásból - de persze már korábban is nézegettem - Kitti egy régebbi könyvét, a Bátran élni című kötetet is megrendeltem.

Úgy éreztem, hogy jelenleg, ahol tartok életszakasz, szükségem van a fejlődésre, önfejlesztésre, önismeretre. Ehhez nagyban hozzájárult Almási Kitti fent említett két kötete. Mondanivalóját tekintve erősen összekapcsolódik a két könyv, hiszen a szakember mindegyikben azt közvetíti elsősorban, hogy merjük felvállalni magunkat, azt ami igazán mi vagyunk, nem pedig, amit elvárnak tőlünk.

"Rengeteg dolgot teszünk, amivel kapcsolatban időnként fel kellene tenni a kérdést: tényleg ezt akarom? Nekem is fontos? Becsületbeli kérdés vagy csak külső elvárás? Reális, hogy én oldjam meg? Értékeli a másik? "

Almási Kitti szavaival élve: És akkor mi van?! Mi van akkor, hogyha én nem akarom, amit rám erőltetnek? Ha másik az értékeim? Ha nem kapok viszonzást, akkor is nekem kell megoldanom a feladatot? A válasz egyszerű, csak nehezen lépjük meg. Vállaljuk fel önmagunkat és merjünk nemet mondani adott esetben. Amit nem szívesen teszünk, mondunk, azt ne hagyjuk, hogy ránk erőltessék. Amikor nehezen döntünk, hezitálunk, akkor dobjunk fel egy érmét. Mielőtt leérne, már tudni fogjuk a választ, hiszen arra gondolunk, amit igazán szeretnénk, hogy bekövetkezzen. 

A szerző erre egy lényegretörő Rousseau idézettel reflektál:

"Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz."

"Csak azoknak a céloknak a beteljesítése tesz szabaddá és elégedetté, amelyek valóban a mieink."

Azaz, az boldogít csak igazán minket, amit teljes szívünkből és saját döntésünk nyomán cselekedünk, nem pedig, amit a társadalom, a szűkebb és tágabb környezetünk elvár tőlünk. Hiába akarunk megfelelni valakinek, hogy büszke legyen ránk, ha nekünk nem az a vágyunk, hanem másfelé húz a szívünk. 

A szerző, szakember több saját, vele megtörtént esettel is alátámasztotta az egyes szituációkat, élethelyzeteket, amitől még közelebb éreztem magamhoz, még humánusabbá vált a szememben. 

"Ahhoz, aki kiáll önmagáért, aki következetesen és asszertíven képviseli a saját érdekeit, eleve másképpen közelítenek az emberek."

Tehát legyünk határozottak, tudatosítsuk magunkban a céljainkat, hogy mit szeretnénk elérni, mit képviselünk. Ennek hatására a környezetünk sem gyenge, befolyásolható személyként fog tekinteni ránk, hanem tisztelettel fordulnak felénk.  

"Éppen ezért akkor hozzuk a legjobb döntéseket, ha azt tartjuk szem előtt, ami belőlünk fakad, amit nem más tanácsára és sugalmazására, hanem magunkba mélyedve munkálunk ki. Ezek az igazi céljaink, amelyekért minden erőnket beleadva érdemes bátran kiállni."

Sokszor erőfeszítésekbe kerül, hogy arra koncentráljunk, hogy hova fejlődhetünk, ám előrébb is visz minket, mintha a meglévő képességeinkre alapoznánk. Higgyük el, hogy többre vagyunk képesek, mint amit eddig produkáltunk, csak a megfelelő motiváció és lendület kell a megvalósításához. 

"Aki azzal a tudattal él, hogy inkább nem mer megelőlegezni semmit, mert mi van, ha a másik visszaél vele, az máris nagyobb veszteséget szenvedett, mintha becsapták volna."

Adni, jót tenni örömmel, boldogsággal tölt el minket, így ne vonjuk meg magunktól, se másoktól, még akkor sem, hogyha nem biztos, kérdéses, hogy visszakapjuk ezt az adományt. Legtöbbször nem attól kapjuk vissza a szeretetadagot, akinek adjuk, hanem akitől nem is számítunk rá. Legyünk nyitottak és bátran adakozzunk, okozzunk meglepetést, örömet környezetünknek, idővel a hatás nem marad el.

Fontos, hogy a párkapcsolatban se játsszunk szerepet, adjuk önmagunkat, ne pedig egy elérhetetlen ideát. Vállaljuk fel az adottságainkat, adott esetben a tökéletlen bőrünket, smink nélküli arcunkat. Így később sem okozunk váratlan meglepetést a partnerünknek, ha éppen nem úgy lát minket, mint amikor megismert. Ne akarjunk jobbak, szebbek, modell alkatúak lenni, főleg ne mesterkéltek. A saját természetes kisugárzásunkkal, személyiségünkkel többet érhetünk el, mint plasztikával, sminkréteggel, hasleszorítóval. 

Rövid időre, ha meg is torpanunk, megrekedünk az életünkben, ne ijedjünk meg. Vállaljuk fel azt a helyzetet is, majd folyamatosan dolgozzunk azon, hogy kijussunk a gödörből, tovább tudjunk haladni az életünkben. Kitti erre hozza példának a Számkivetett filmet, ahol Tom Hanks-nek az egyedülléttel, természeti viszonyokkal kellett felvennie a harcot, ám nem adta fel, végül tutajt épített és nehezen, de kijutott a "börtönéből". Ez is azt bizonyítja, hogy kitartással, elhivatottsággal, a magunkba vetett hittel a lehetetlennek tűnő dolgokat is elérhetjük. 

Végül a számomra legjelentősebb könyvrészlettel zárom az értékelést, amellyel Kitti is búcsúzott a könyv végén:

"Amikor képessé válunk arra, hogy a félelmeinket, gátlásainkat leküzdjük (vagy legalábbis csökkentsük, kezelhetővé tegyük őket), és merünk bátor döntéseket hozni, minden esetleges nehézséggel és kudarccal együtt is olyan életet élhetünk, amilyet élni érdemes. Ez a felszabadultság és erő nemcsak nekünk segít, hanem a velünk kapcsolatban lévő embereket is oldottabbá, bátrabbá teszi. Ezért azt kívánom, hogy minél gyakrabban merjenek fejest ugrani olyan dolgokba, amelyekre nagyon vágynak, hogy aztán szabadon élvezhessék a lebegést!"

Almási Kitti: Ki vagy te?

Elvárások szorításában – megfelelés vagy önazonosság?

Nagy vágyam volt megszerezni és elolvasni Almási Kitti legújabb könyvét. Tanító jellegű mondanivalója és bölcs példázatai miatt nem egy könnyed egyik napról a másikra olvasós könyv, hiszen több gondolatnál elgondolkoztam, ráillesztettem a saját életemre az adott szituációt. 

Érdemes kitérni a borítóra, hiszen hűen tükrözi a címben, főleg az alcímben foglaltakat. Menő kilógni a sorból, nem a tömeg után menni, hanem újítani, saját filozófiánk szerint élni, cselekedni, önazonosan élni. Rendkívül találó a kék szín is, amivel az egyediség került a középpontba, hiszen a kék a szabadság kifejező színe. 

"A nagy kérdés ugyanis mindig az, hogy a különböző szerepeinket szabad döntésünkből vesszük-e magunkra vagy kényszerből."

Nagyon fontos, amit a szakember is hangsúlyoz, hogy minden helyzetben tudjunk önazonosak maradni, ne veszítsük el a saját identitásunkat senki és semmilyen szituáció kedvéért. Természetesen vannak olyan szerepeink is, melyeket mi magunk választottunk és vannak, melyek születésünktől fogva meghatároznak minket. Ilyen például, hogy tanulók, dolgozók vagyunk, szülők, férj-feleség, családtag, barna hajú, zöld szemű, magas alacsony, barát, barátnő, szerelmes. 

"A saját magunk és a partnerünk kívánságai között ugyanis sokszor önfeladás nélkül is meg lehet találni a közös metszetet."

Hogyha igazán szeretjük, tiszteljük a másikat, akkor, ha van is konfliktus, könnyen megtalálhatjuk a kompromisszumot, hogy egyikünk önbecsülésén, önértékelésén sem esik csorba. Ne igyekezzünk túlzottan megfelelni a társunknak, hiszen legtöbb esetben nincs akkora elvárása, mint amit beleképzelünk a helyzetbe. A legjobb ha önmagunkat adjuk - törődve a másik érzéseivel is -  hiszen jó esetben belénk szeretett, nem pedig egy szerepbe. 

"Akinek a múltunkkal, a származásunkkal, a hátterünkkel együtt nem kellünk – annak nem kellünk. Aki elvárná tőlünk, hogy vágjuk el a gyökereinket, az nem szeret minket. És mi sem fogjuk önmagunkat szeretni, amíg fel nem tudjuk vállalni, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, kikből lettünk és hol tartunk éppen."

Kittinek ez a kijelentése nem csak megfogott, hanem el is gondolkodtatott. Vajon hol kezdődik a szeretet és hol, amikor már saját képére akar formálni a szeretett személy? Azon a ponton, ahol már nem sok beleszólásunk van az életünkben, ott érdemes elgondolkodni, hogy kik is vagyunk mi igazán. Ahogy a pszichológus fogalmaz, a múltunk, származásunk, hátterünk mi magunk vagyunk. Mind mind hozzánk tett valamit, általuk, az átélt eseményektől lettünk azok, akik ma vagyunk. Ehhez persze hozzájárul még az alap személyiségünk, amit formálni tudunk, de levetkőzni nem. Az a legnagyobb baj, amikor a társunk akar átalakítani minket, esetleg elfeledtetni velünk a családunkat, múltunkat. Ám, aki mindazzal együtt, amitől, akitől azok vagyunk akik, nem tud elfogadni, az nem szeret minket, csak egy kivetített képbe szerelmes. 

"Nagyon sok minden nem jár nekünk, amiről ma hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy igen – de hogy egy kapcsolatban emberszámba vegyenek minket, tisztelettel bánjanak velünk, érdeklődjenek irántunk és törődjenek velünk, az igenis jár. Főleg, ha ez kölcsönös."

Egy kapcsolatban soha nem jó, ha túlzott elvárásaink vannak, ám, ami megjár az megjár, ne elégedjünk meg kevesebbel. Ez főleg akkor igaz, ha kölcsönös a viszony. Amikor tiszteljük, szeretjük a társunkat, felnézünk rá, törődünk vele, érdeklődünk hogyléte felől, akkor igenis megjár, elvárhatjuk, hogy ugyanúgy törődjön, figyeljen  ránk is a párunk. Abban az esetben, ha egyoldalú vagy egyoldalúvá válik a kapcsolat, a csak az egyik fél fejezi ki a szeretetét, megszűnik a kölcsönösség, akkor nem érdemes tovább húzni a dolgot, hanem mielőbb kilépni a kapcsolatból. Előbb-utóbb megunjuk, hogy csak mi adunk és nem kapunk cserébe semmit. 

A kötet hátoldalán Almási Kitti így ír az általa tapasztalt megfelelésről, elvárásról és arról, hogy mindeközben hol maradunk mi a saját történetünkben:

A munkám során azt tapasztalom, hogy legtöbbször nem azzal foglalkozunk, milyenek vagyunk valójában, vagy szívünk mélyén milyenek szeretnénk lenni, hanem azzal, hogy milyennek kell(ene) lennünk mások szerint. Mivel nem remeteként élünk, természetesen figyelembe kell vennünk a körülöttünk élő embereket, ám ha rossz helyre tesszük a fókuszt, örökös igazodásra, ebből fakadóan pedig állandó csalódottságra és elégedetlenségre kárhoztatjuk magunkat.

Feltetted már magadnak a kérdést: ki lennél Te, ha nem mindig mások elvárásai szerint élnél? Ha nem sóvárognál annyira a külső visszaigazolásra, hanem felfedezhetnéd és így az lehetnél, aki valójában vagy? Ha nem áldoznád fel a megfelelés oltárán az önazonosságodat? Van-e még olyan pillanat, amikor tudod, érzed, ki vagy Te?