Nagyon szeretek minden olyan könyvet, történetet, melyben a könyvtárnak, könyveknek nagy szerepe van. Így nem kerülhette el a figyelmem Marton-Ady Edina idén megjelent regénye sem. A kötetben a főszereplő a könyvtárba, könyvekbe menekül a valóság elől, ott lel vigaszra.
A könyvet az idei Könyvhéten szereztem be, így még friss az élmény. Mind az olvasásélmény, mind pedig a könyv friss gazdájaként.
"Ez nem egy lányregény. Nem lapozhatok előre."
Annál sokkal árnyaltabb, borúsabb. Marton-Ady Edina szép lassan építi fel a történetet, amiben lépésről lépésre bontakozik ki, hogy a főszereplő (azaz Pubi) miért is olyan magának való, csendes lány. Erős jellemrajzot ad a szabadságvágyról, egy családról, ahol nincs egészséges szerepfelosztás, sőt normális viselkedés sem, csak a tűrés, hallgatás. Külön jelentősége van minden mozdulatnak, kimondott és kimondatlan szónak, cselekedetnek a regényben.
A szerző finoman érzékelteti mi történik, ha rosszul döntünk, ha félreismerjük a társunkat, barátunkat, stb.
Miért nem beszélt senki,miért nem menekültek el? E kérdések villantak fel bennem, miközben haladtam előre a történetben. A családon belüli erőszak megrázó, főleg, hogy szereplőink ezt szoros egymásutániságban szenvedik el. Mindemellett ott a jó kislány szerepe, a megfelelni vágyás, szófogadás tűzön-vízen keresztül, hiszen a szülő mégiscsak szülő.
Összességében ez több mint családregény, több, mint testi lelki erőszak ábrázolása. Egy lány története, aki bátor, ám mégis tűrni kényszerül, mindeközben kamasz, érik, fejlődik, stb.
A történet ugyan kitalált, sok esetben ismerős lehet a való életből is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése