Emmanuelle Pirotte kötete nem volt tervezett olvasmány, sőt korábban nem is hallottam róla. Tapolcán a Wass Albert Könyvtár és Múzeumban beszélt rá a kötetre egyik kedvenc könyvtárosom, hogy valakivel tudjon róla beszélni. Gondoltam jól van, miért ne. Meg kell hagyni, ritkán veszek a kezembe háborús könyvet, főleg mostanában.
"Mert a Jó álarcát magára öltő Rossz mindig könyörtelenül lelepleződik."
A Ma még élünk kötet a Helikon Kiadó gondozásában látott napvilágot. Ez a történelmi ihletésű regény a második világháború idején játszódik, amikor a németek halomszámra elfogták, begyűjtötték és legyilkolták a zsidókat. Ennek a rettenetnek a közepette volt egy náci katona, aki egy zsidó kislány élni akarásának köszönhetően megálljt parancsolt a parancsra gyilkolás ösztönének.
A szerző azt hangsúlyozza történetében, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy engedelmes, ölésre tanított katona áttérjen a becsület, emberség ösvényére vagy megmaradjon annak, akit kinevelt a háborúskodó nemzete. Elgondolkodtató, vajon minek kell történnie, hogy egy emberélet megmeneküljön és ne vesszen a romlottság mocsarába.
"Renée számára olyan ez, mint egy nagyszabású játék, csakhogy itt az ember élete a tét. A kislány ebbe a játékba minden intelligenciáját és elevenségét beleadja, amivel a természet felruházta. És eddig nyerésre áll."
Tehát az elszántság, akaraterő és élni akarás igenis fontos tulajdonságok a halál torkában.
Nagyon vékony határ választja el a jót a rossz oldaltól, a jóságot a gonoszságtól. Erre mutat rá történetében Emmanuelle Pirotte írónő is, aki egy náci és egy zsidó kislány találkozásának történetét, „barátságát” tárja elénk. Elgondolkodtató, hogy vajon ez a szituáció előfordulhatott volna a háború idején? Talán igen, talán nem. Ezt már nem tudjuk meg, de bízhatunk benne, hogy a háború szörnyűségei közepette létezett egy férfi, aki mert nemet mondani a belénevelt ösztönös gyilkolásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése