Ezt a könyvet a Várólista csökkentős kihíváson belül olvastam el, de már jó ideje kíváncsi voltam a történetre. A szerző neve sokaknak ismerős lehet, hogyha máshonnét nem is, onnét, hogy ő Liane Moriarty, a Hatalmas kis hazugságok szerzőjének a húga.
Az ötödik levél, mint a könyv címe sokat elárul a történetről, hiszen magában rejti, hogy nagyon fontos szerepe lesz az ötödik levélnek. Ám emellett lényeges az első négy levél tartalma is, hiszen befolyásolják a jövő és a négy barátnő kapcsolatának alakulását.
Álljon itt egy lényegre törő idézet a könyvből:
"Fura dolog, hogy az ember soha nem tudhat meg mindent egy másik személyről, bármennyire is közel áll hozzá. Az embereknek mindig meglesznek a maguk titkai, amiket megtartanak magunknak, ameddig csak tudnak."
A történet négy barátnőről szól, akik már gimi óta jó kapcsolatot ápolnak egymással. Ám, ahogy férjhez mennek családot alapítanak eltávolodnak egymástól. Egyikük kitalálja, hogy öt nap szabadságot vegyenek ki és töltsék el együtt, mint közös nyaralás. Legutóbbi alkalommal eldöntötték, hogy mindannyian írnak egy-egy levelet tele korábban ki nem mondott titkaikkal, érzéseikkel. Természetesen névtelenül. Ám ez korántsem zajlott olyan egyszerűen, ahogy eltervezték. Egyikük kitalált esetet írt le a kemény, fájó valóság helyett, másikuk leírta, ami a szívét nyomta, kitálalt az életéről.
Vajon te mindent megbeszélsz a legjobb barátnőddel/barátnőiddel? Elmondasz mindent? Tartjátok a kapcsolatot? Mi lehet az évtizedeken át tartó barátság titka? Egyáltalán kibírhat ennyi időt kettő vagy több személy kapcsolata? Mi számít egészségesnek a titkolózás terén? Mondjunk el mindent? Vagy apró titkok beleférnek? Meg lehet e bocsájtani egy gyermekkori sérelmet, csínytett, ami befolyásolta a szenvedő fél életét? Ám ezzel szemben megéri e haragudni egy rég elfeledett gúny miatt? Megéri feláldozni a barátságot egy régi sérelem miatt? Mennyire erős a barátság, mi az a fájdalom,amit még elbír?
A könyv olvasásakor a fent említett kérdések cikáztak a fejemben szinte megállás nélkül. Érdekes, elgondolkodtató történetet kaptam négy harmincas éveiben járó nőről, akik két évtized után kitálalták titkaikat egymás előtt, nem csekély következmény nélkül. Mind külön egyéniségek, értékes emberek, a maguk nehézségével, fájdalmával.
Nem véletlen van az a mondás, hogy "Mondj igazat vagy betörik a fejed". Sokkal jobb őszintének lenni, főleg a közeli barátainkkal, mint hosszú évek múltán az arcukba vágni, miért neheztelünk rájuk. Amíg őszintén beszélünk a problémánkról, segítségkérést, megbánást tanúsítva, addig kölcsönösen segíthetjük egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése