A dán írónő egy idős, nyugdíjhoz közel álló pszichoterapeuta szemszögéből láttatja az életet, az elmúlást, az intimitás kérdését.
Elsőként a borítót emelném ki, ami szerintem 2019 legszebb borítója. Annyira jól eltalálták, hogy nagyon. Gyönyörű és jól szimbolizálja, hogy a történetben a terapeuta is madarakként ábrázolja a pácienseket.
"Úgy tűnt, a halál rákényszerített bennünket, hogy átugorjunk egy csomó láncszemet és egyenesen a lényegre térjünk, de vajon nem működhetne ez a halál beavatkozása nélkül is?"
Franciaországban járunk, az 1940-es években. A lassan nyugdíjas pszichoterapeuta kezdi unni az életét, belefásul a páciensei hétköznapi problémáinak ecsetelésébe. A doktor már abban sem biztos, hogy segíteni tudott az eddigi betegein, hatásos volt a terápiája. Egyik nap bejelentkezik hozzá egy Agathe nevű, német nő, aki mindenáron hozzá akar járni terápiára. A férfi elutasítja, ám a titkárnője mégis beírja a naptárba a nőt, mert addig erősködik Agathe, míg fel nem veszik betegnek. Az első terápia alkalmával a doktor látja Agathe-n, hogy más, mint a többi páciense, nem apró-cseprő gondjait meséli, hanem az élet igazi problémájával "hadakozik". A fiatal nő el akar tűnni az emberek szeme elől, semmi örömet nem lel az életben, el van keseredve. A doktor különösnek találja a nő esetét, elsőre nem tudja, hogyan is tudna segíteni rajta. Majd ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz - a doktor már csak a nőre tud gondolni - a pszichoterapeuta kezdi lehántani a nő titkait, rájön, mi a probléma gyökere. Eközben ő maga is szembenéz az életével, hogy vajon értelmes, tartalmas életet élt e, volt e öröme az életében vagy okozott e örömet bárkinek. Utóbbit a történet során pótolja, mikor tortát süt a szomszédjának, aki siket néma, ám jól esik neki a kedveskedés.
"Soha nem találtam megfelelő választ arra, hogy mivel töltöm majd az időmet, amikor abbahagyom a munkát. A visszaszámlálás önmagában egy cél volt, de mi van a vonal mögött? Csupa üres tükör."
Agathe "meggyógyítása" után felszabadultnak érzi magát a doktor, rájön, hogy mégsem akar még nyugdíjba vonulni, hisz mit kezdene magával a magányos órákban.
"Azt hiszem, az élet túlságosan rövid és túlságosan hosszú egyszerre. Túl rövid ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan kell élni. Túl hosszú, mert a hanyatlás minden egyes nappal egyre láthatóbbá válik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése