" Túl akartam élni az életet, de ha másnap véget ért volna, azt sem sajnáltam volna."
Elég figyelemfelkeltő leírása van a könyvnek, nem utolsó sorban a borító is telitalálat. A rövid történet hamar megfogott, így gyorsan elkezdtem olvasni a könyvet. Először furcsa volt, mint egy történetet olvasnék a történeten belül. Majd később összeállt a kép. Rájöttem, hogy a múltbeli leírások, fejezetek, a főszereplő, David könyvének lehetnek az alapjai, melyet a bátyjával közös - megrázkódtatásokkal teli - gyermek-, majd kamaszkoráról szól.
"Aznap este szerettem a testvéremet, szerettem azért, hogy megmentett anyámtól, szerettem azért, mert megmentett saját magamtól. Átjárt szelíd, vigyázó énje, ami születésem óta elkísért.Hetvenéves koromban is velem lesz. Ez nem is történhetne másképp."
Maga a sztori kifejezetten tetszett, minden szempontból elnyerte a tetszésemet!! Először nagyon furcsának tartottam, ahogy a két főszereplő a gyászhoz és egymáshoz viszonyult, de később már jobban megértettem az indíttatásukat. Chris számomra idegen módon dolgozta fel a bánatát, fájdalmát, ám valahol mégis meg tudtam érteni, de egyet nem értettem vele.
A legjobban az a jelenet tetszett, amikor David bátyja, Chris gyászbeszédét mondta, majd azzal fejezte be, hogy szóljon Chris kedvenc száma - egy AC/DC szám jó hangosan, mivel fiatalkorában soha nem bömböltethette a szobában a zenét. S miután elmondta, hozzátette, hogy ugye, anya? Szóval az anyja és nagyapja kérésének eleget tett, nem teregette ki a családi szennyest a gyászbeszédében, de mégis odaszúrt diszkréten egyet az anyjának a végén.
David azért szimpatikus még, mert - ugyan segítséggel és nehézségek árán, de - hosszú idő után leszokott a drogokról, füvekről, helyette az írásban fejezte ki magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése