Varga Kitti: Amikor lejár az idő

Ez a történet egy posztapokaliptikus sci-fi, ami a halálról szól. Azaz a halál kicselezéséről, az élet végességéről, arról, hogy ebben a világban az embereknek előre meghatározott idejük van, így születnek. Ezt az időt kell beosztaniuk, hasznosan eltölteniük, míg meg nem halnak, vagyis míg el nem tűnnek a számaik. Ám felmerül a kérdés, lehet úgy nyugodtan élni, hogy ott lebeg a mondjuk azt lejárati dátumunk a fejünk felett? Lehet egyáltalán tenni ez ellen, ha valakinek csak néhány év vagy 1-2 évtized jutott, hogy tovább éljen, akár csak néhány nappal, héttel, hónappal? 

Kymin, a történet főszereplője ezekre a kérdésekre keresi a választ. Elsőre érrdekes a dolgokról, világról, életről való meglátása, gondolata, ám ahogy bontakozik ki a történet, érthetővá válik a viselkedése. 

Édesanyjával és nagymamájával él együtt Kymin, akik mind másképp kezelik a lány rövid élettartamának tényét. Az előre meghatározott éveinek száma már kisgyermekként hatással van a lány életére. Befolyásolja, mennyit és mit tanulhat, milyen oktatásban vehet részt, majd később, hogy milyen munkákat vállalhat. Ráadásul hatással van arra is, egyáltalán lehet-e háziállata, ha igen, milyen fajta, stb. Például nem lehet olyan házi kedvence, akinek hosszabb élet jut, mint neki, hiszen utána ki gondoskodik róla. Itt megjegyezném, hogy külön érdekesség az a tény, hogy az állatoknak itt nincsenek számaik, mint az embereknek. Tehát semmi nem jelzi előre mikor fognak meghalni. 

Kymin, amit csak tud igyekszik megtenni, hogy tovább éljen, arra teszi fel az életét, hogy kutassa ennek a titkát. Ám nem minden alakul úgy, ahogy ő eltervezte. A fő kérdés az, hogy vajon megéri hajszolni, hogyan élhetne egy kicsit is tovább vagy inkább élveznie kellene minden egyes napot, ami megadatott. 

"Ha egy nap arra ébredsz majd, hogy boldog vagy, ne kutass tovább, mert minden más utáni vágyódás csak telhetetlenségből fakadó időpazarlás."

"Érdekes gondolkodású lényeg vagyunk mi, emberek. A holnapban élünk, miközben nincs jelenünk és a múltra hivatkozunk."

Összességében egy erős hangvételű, elgondolkodtató történetet kaptam. Vajon mit kezdenénk az életünkkel,ha pontosan tudnánk mennyi van hátra? Vajon az a jobb,ha tudjuk vagy,ha nem vagyunk tisztában a halálunk órájával? Úgy gondolom és főleg az olvasottak után kijelenthetem,hogy sokkal jobb nem tudni a pontos dátumot, mint ismerni,mennyi idő jut nekünk.

A szerző egy lázadó karaktert mutat be, aki a központi szerepet tölti be. Elsőre ellentmondásosnak mondanám a jellemét, de jobban belegondolva, ki tudja,az ő helyében hogyan cselekednék, gondolkodnék.

Az élet a váratlan meglepetésektől szép, nem pedig a kiszámíthatóságtól.