A közelmúltban hallottam először erről a könyvről, mely mára - nem véletlenül - klasszikussá nőtte ki magát.
Számomra a könyv szent és sérthetetlen, ahogy az irodalom is, emiatt érdekelt, hogyan vetemedhet valaki ilyen elborzasztó tettre, mint a könyvégetés... Ennek jártam utána Bradbury történetében.
"Emberekkel együtt lenni, az jó. De azt már nem tartom szociális valaminek, ha összeterelnek egy csomó embert, s nem hagyják őket beszélgetni. Tv-óra, kosárlabda, baseball vagy atlétika…"
Külön-külön és egyben tekintve is figyelemre méltó történetet, történeteket kaptam.
A Fahrenheit 451 határozottan helytálló a mai, 21. században. Sokan manapság is inkább struccpolitikát folytatnak, homokba dugják a fejüket, nem veszik észre a problémát a világban, az életükben, csak élnek, sodródnak. Ez köszön vissza Bradbury szavaiból is, míg Guy Montag fülébe egy „kismadár” belecsicsergi, hogy másképp is lehetne élni. Ez a másképp pedig a lelassulás, a pillanat töredékének megfigyelése, rácsodálkozás a természtre, stb. Nem utolsósorban pedig művelődés, költészet, irodalom, kultúra, melyek rávilágítanak a valóra, görbe tükröt tartanak a társadalom felé. Vajon áldás a tudatlanság vagy átok? Jobban járunk, ha sodródunk a tömeggel és nem tudunk semmit vagy van ismeretünk a valódi világról, majd ennek hatására jobb, teljesebb, minőségibb életet élnénk. Elgondolkodtató, vajon érdemes szemet hunyni a társadalom parasztvakítása, megvezetése felett vagy megpróbálhatunk kilógni a sorból, jobbak, eltérőbbek lenni az átlagnál? Tudjunk vagy ne tudjunk? Ez itt a kérdés. Akarom mondani, van egyáltalán kérdés?
A többi rövid történet is tanulságos, érdekes volt a maga módján, bár számomra kissé elvont is egy-egy sztori. Érdemes olvasni a szerzőtől, megismerkedni a stílusával, világnézetével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése