- Három dolgot szerettem gyerekként: a zenét, a filmeket és a könyveket. Az akkori zenei ízlésem nem baj, ha homályba vész, a filmek leginkább videotékás akciófilmek voltak, a könyvek közül viszont néhány meghatározó darab is a kezembe került. Pl. A repülő osztály Kastnertől, vagy a Gombháború Louis Pergaudtól. Ezek nagyon fontos könyvek voltak számomra, igazi hús-vér szereplőkkel, finomkodás nélkül. Már nagyon korán megfogalmazódott bennem a vágy, hogy saját történeteket alkossak, kilencévesen kis füzetekbe saját „regényt”, filmforgatókönyvet írtam. Mivel szeretek szerepelni, a színészkedéstől sem riadtam volna vissza. Ez az utóbbi vonal később nem érdekelt már, de a mai napig nem vagyok lámpalázas, ha ki kell állnom a közönség elé.
Miért pont gyerekeknek írsz, honnét jött az indíttatás?
- Nagyon jól emlékszem a gyerekkoromra, hogy gondolkodtam, miről mi volt a véleményem, ezért pályakezdőként sem tűnt ördöngösségnek, hogy megszólítsam a gyerekeket a könyveimmel. A gyerekközönségben azt szeretem leginkább, hogy nem cinikusak, nyitottan állnak hozzá egy-egy történethez. A felnőtteknek szóló szépirodalom számomra gyakran túlságosan is nyelvközpontú. Az olvasók nagy része is ezt várja el. Én inkább arra használom a nyelvet, hogy egy történetet mondjak el a segítségével, nem tekintem végcélnak.
Miben más kisebbeknek könyvet írni, mint felnőtteknek, idősebb korosztálynak?
- Azt szokták mondani, hogy az én könyveim egyaránt szólnak mindkét korosztálynak. Ennek az az oka, hogy több síkja van minden könyvemnek. Mást ért meg belőle a gyerek, és mást a felnőtt olvasó. Sokszor éppen a felnőttek figyelmét kerüli el a komolyabb mondanivaló, míg a gyerekek könnyedén megértik, magukénak érzik.
Miből merítesz ötleteket egy-egy könyv kapcsán?
- Néha a cím születik meg először (Három bajusz gazdát keres), néha a karakter (Todó kitálal trilógia), van olyan, hogy egy téma (A rettegő fogorvos). A Puszirablóknál pedig nagyon szerettem volna az esti jóéjt puszi fontosságára felhívni a figyelmet, persze lehetőség szerint nem túl didaktikusan.
- Nincs, bár a karrierem a Három bajusz gazdát keres-sel indult el. Ha ez a könyv nincs, akkor a többi sem biztos, hogy megszületik, szóval ő mindig kiemelt helyen lesz. A másik pedig mindig a legutolsó, most épp a Todó kitálal a sportról – nem csak győzteseknek.
Van személyes tapasztalat kicsiknél, akár a fogorvosos könyveddel kapcsolatban?
- Tíz éve vagyok a szakmában, ennek több mint a felét főállású íróként töltöm, így szerencsére nagyon sok kis olvasóval volt már alkalmam találkozni, kb. százötven író-olvasó találkozót tartok évente. Személyesen és üzenetben is sok visszajelzést kapok. Tegnap éppen Székesfehérváron egy fogorvosi rendelőben tartottam játékos irodalmi foglalkozást A rettegő fogorvos kapcsán. Az egyik kislány legutóbb annyit még engedett a fogorvosnak, hogy kifúrja a tejfogát, de azt már nem, hogy be is tömje. Miután megnézte az előadásomat, úgy döntött, hogy az anyukájával előjegyezteti magát a fogtömésre. Nyilván nem ilyen szándékkal írok és tartok könyvbemutatót, de ez igazán szívet melengető volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése